Publicisztika

Volt egyszer egy magyar liberalizmus. Büszke volt a történelmi hagyományaira, a nyugatos fejlődés és a nemzeti progresszió iránti elkötelezettségére, a civilizatorikus értékek képviseletében játszott szerepére. A magyar társadalom jobbik énjének tekintette magát, nem minden ok nélkül, bár nyilván nem elfogulatlanul, és objektíve nem is mindig megalapozottan. Mindazonáltal ami a rendszerváltást követő húsz év társadalmi és gazdasági fejlődésében modern és előremutató volt, ahhoz valamenynyire közük volt a liberálisoknak (is). Ehhez képest némiképp meglepő fejlemény, hogy ez a történelmileg és társadalmilag is meglehetősen beágyazottnak tűnt hagyomány mára úgy eltűnt a magyar politikai életből, mintha ott sem lett volna. Mi történt? Miért váltak politikai hajléktalanná a liberálisok? És mi történt a liberális szavazókkal? Játszanak-e még szerepet a politikai erőviszonyok formálásában, vagy eltűnnek a színről, mint egy kihalásra ítélt állatfaj irányt vesztve bolyongó, utód nélküli egyedei? Miért?

A történetet már kívülről fújjuk, percek alatt tele lett vele minden (beleértve a puttonyunkat): vasárnap reggel valaki, valami Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány nevében belemondta a fővárosi köztérbe, hogy kezdeményezik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatását, mert egy büdös komcsi nevét viseli a kultúra e fölkent bástyája, amikor hívhatnák például Németh Lászlónak, Kosztolányi Dezsőnek vagy Hamvas Bélának is. (És Wass Albert, ő hol marad?)

Szép kvászban van a magyar kormány, de mondhatnánk Magyarországot is. Az "orosz ügyek" feliratú fiókból eddig a következő - na, mik? - akták estek ki: a gázimport és a gázárképzés ügye, a Malév ügye, a Mol ügye, talán Paks ügye, no meg egy Putyin-fénykép, amin az orosz miniszterelnök a mutatóujját felemelve mosolyog: akartok a barátaim lenni, magyarok? Ráadásul ezen ügyek - amelyek listája biztos nem végleges, ha például igazak azok a pletykák, melyek szerint a francia metrókocsik helyett már izzítják az orosz szerelvényeket - még csak nem is kizárólag orosz-magyar relációban értelmezendők. A Malév ügye, de a gázimporté is ménage a trois - legalább hárman csináljuk, vagy inkább ketten csinálják velünk, és mi egyre kevésbé élvezzük. A közös továbbá ezen ügyekben, hogy egyenként is irgalmatlan mennyiségű pénzről van bennük szó; vagy a pénznél is többről. Arról, hogy ne legyen hideg. És hogy a legtöbbjükben nemhogy a szükségképpen alulinformált megfigyelő van elveszve, de, gyanítjuk, a magyar kormány is úgy érezheti magát, mint Alízka Csodaországban: időnként furcsa teremtményekkel találkozik, akik első hallásra hihetetlen, de később mégis igaznak bizonyuló dolgokat mondanak neki.

Néhány héttel ezelőtt jelentette meg a római katolikus egyház feje a "Legsúlyosabb büntetendő cselekményekkel kapcsolatos jogszabályokat" (Normae de gravioribus delictis). "Az egyház szervezetének alapjai elleni súlyos bűncselekményt képez a nők pappá szentelésére tett kísérlet (csak kísérlet, hiszen az érvényes felszentelés nem valósul meg), ami mind a szentelést megkísérlő, mind a 'felszentelt' nő vonatkozásában a Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítéssel jár. Amellett, hogy az így 'felszentelt' nő további súlyos büntetendő cselekményeket is elkövet, ha megkísérel szentségeket kiszolgáltatni."

Lesz szombaton ez a jó kis cirkusz; grasszálunk majd fel s alá a lezárt Andrássy úton és környékén, és akármerre kapjuk a fejünket, ismert színészbe vagy kevésbé ismert muzsikusba, táncosba ütközik a tekintetünk. Lesz ének, zene, tánc meg bohóc - és jól megünnepeljük, hogy csak azért is, mindenek ellenére belevágunk a színházi évadba. Kicsit megcsikordul a fogunk, de a nagy zenebonában ezt úgysem hallja senki.

A múlt kedden, szeptember 7-én José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke - a legalapvetőbb körültekintést is mellőzve - történelmi szónoklatot tartott az Európai Parlamentben (EP). A State of the Union, az unió állapotáról szóló beszéd a következő egy évben előttünk álló feladatokról és lehetőségekről szólt. Ám mivel az elnök ezt pont aznap tette, amikor a magyar kormányfő saját kormányzásának első száz napját értékelte, a magyar nyilvánosságban a kutya sem foglalkozott vele. A hazai sajtó mindösszesen három dolgot közölt.

"Orbán Viktor már akkor is kijárt a meccseinkre, amikor még nem volt miniszterelnök" - védi meg a kormányfőt az egyik székesfehérvári focista, a másik - szentpétervári - focista nyílt (lemondó) levelének nyílt és burkolt állításaitól, melyek egyike szerint a Videotonban kell ahhoz focizni, hogy valaki stabil ember legyen a válogatottban. Tény, ami tény, hivatalban lévő miniszterelnököt még nem láttunk heti rendszerességgel kint ülni a meccseken, pláne nem a labdarúgó-szövetség elnökével az oldalán, aki mellesleg a legnagyobb hazai bank elnöke is. S nem volt még magyar miniszterelnök, aki egy válogatott mérkőzés közvetítése előtt egyórás interjút adott volna a sporttévének a magyar labdarúgás aktuális helyzetéről, jövőbeli lehetőségeiről és közeles hungarikummá nyilvánításáról. Mi van itt?

A nagy munkabírású Rogán-Kósa-páros a múlt héten újabb javaslattal állt elő, ezúttal a nehéz sorsú jelzáloghitelesek megsegítése érdekében. A nyolcpontos tervezet rossz végén, nem fogják elhinni, a bankok állnak. Ahhoz persze nem kell nagy lumennek lenni, hogy az önkormányzati választási kampányt összefüggésbe hozzuk a népbarátság újabb fölbuzgásával. Ha az MSZP netán arra gondolt, hogy a forintárfolyam romlását és a külföldi pénzben felvett hitelek törlesztőrészleteinek ebből következő emelkedését a kormánypárt nyakába akarná varrni, hát most majd rádöbben.

Egy városnéző, bámészkodó turistacsoport terelése nem kis feladat. Jó szolgálatot tehet ilyenkor valamilyen egyezményes jel, mondjuk egy esernyő vagy egy színes kendő, amit az idegenvezető a látványosságok közötti rendíthetetlen vonulás közben időnként a magasba emel. Ez a jel lesz az alkalmilag összeverődött csoport identitásának alapja. E nélkül a társaság tagjai könnyen szem elől téveszthetik egymást, más útiterveket követő idegen csoportok közé keveredhetnek, és abból csak fölösleges zűrzavar, baj van.

Elkaptuk őket! Megvannak! Jó, nem két hétbe tellett, de megcsináltuk, még éppen az első száz napon belül. Rend lett. Ezek után százszor is meggondolják... Tudják, ugye, miről beszélünk? Magyarország első számú közellenségeiről, azokról az elvetemült, cégéres bakfisokról, akik bizsut csórtak a tanévnyitó után. Matuska Szilveszter, a whiskys rabló, Lédererné, Zöld Marci és Biszku Béla egyenes ági leszármazottairól, akiknél tán csak a kommunisták voltak egy fokkal gonoszabbak. De rács mögé vágtuk őket, majd' belegebedtek! Tudják, kivel szórakozzanak!

Az otthoni pálinkafőzés részleges legalizálása, a háztartási alkalmazottak munkavégzésének adómentessége, pár bezárt vasúti szárnyvonal újranyitása, a kisposták rehabilitálása, a gyes visszacsinálása három évre, a buktatás meg az osztályozás visszaállítása - az első három hónapban ezeket kormányozta a kormány. Rendben, csapjuk még hozzá a bankadót meg a társasági adó mérséklését. Egyéb intézkedéseit a további kormányzásra való szervezeti és lelki felkészülésként értékelhetjük: ezek vezérmotívuma a nemzeti zászló és a centralizáció volt; egy olyan, részben formális, jogszabályi elemekből, részben meg informális, személyi alá- és fölérendeltségekből összerótt gépezet felállítása, mely a központi csúcsakaratot a döntéshozatal legkisebb, legeldugottabb szegleteibe is elviszi. Ezen intézkedések már nagyobb invencióról tanúskodnak, és még messze nem értek véget.

"Jaj, te, én annyira, de annyira szeretem az ... államtitkárságot!" - Olyan mondat ez, ami aligha hangozhat el (hacsak nem ironikusan); a nyelvészek az ilyen megnyilatkozások elé szoktak csillagot biggyeszteni, jelezvén, hogy (grammatikailag, lexikailag stb.) nem megfelelő (s ezért soha senki nem is használja őket).

Hoffmann Rózsa a múlt héten, egy iskolai évnyitón elhangzott beszédében megítélésem szerint nagyon veszélyes dolgokat mondott. Az oktatási államtitkár - deklarációinak tanúsága szerint - úgy gondolja: politikájával biztosítja a nemzeti műveltség folytonosságát, annak az állandóan formálódó elbeszélésnek a továbbadását, amelynek el kell helyeznie az új és új generációkat a magyar nemzeti közösségben.

Bár a világ kevés figyelmet szentel neki, Mexikóban jelenleg csendes politikai fordulat zajlik, ami a kormány által folytatott drogellenes háború végét jelentheti - írja Alma Guillermoprieto a New York Review of Books hasábjain. Ehhez jelentősen hozzájárultak az elmúlt hónapok hajmeresztő eseményei, melyek láncolata egy YouTube-videóval kezdődött - és még vonja valaki kétségbe a videomegosztás hatalmát! -, amit július 22-én osztottak meg ismeretlenek az egyik legrettegettebb drogkartell, a Zéták nevében. A videón álarcos gengszterek hallgatnak ki egy rendőrt, majd hidegvérrel kivégzik. Halála előtt a rendőr vallomást tesz arról, hogy a durangói börtön igazgatója rendszeresen fegyverrel szereli fel a fogva tartottak egy csoportját, akiket az éjszaka folyamán a börtönön kívül bérgyilkos bevetésekre küldenek a Zéták ellen. A rendőr három tömeggyilkosságot is ennek a rabkommandónak tulajdonít, az egyiknél egy születésnapi partin ütöttek rajta a bérgyilkosok, és 17 embert öltek meg.