Bár a világ kevés figyelmet szentel neki, Mexikóban jelenleg csendes politikai fordulat zajlik, ami a kormány által folytatott drogellenes háború végét jelentheti - írja Alma Guillermoprieto a New York Review of Books hasábjain. Ehhez jelentősen hozzájárultak az elmúlt hónapok hajmeresztő eseményei, melyek láncolata egy YouTube-videóval kezdődött - és még vonja valaki kétségbe a videomegosztás hatalmát! -, amit július 22-én osztottak meg ismeretlenek az egyik legrettegettebb drogkartell, a Zéták nevében. A videón álarcos gengszterek hallgatnak ki egy rendőrt, majd hidegvérrel kivégzik. Halála előtt a rendőr vallomást tesz arról, hogy a durangói börtön igazgatója rendszeresen fegyverrel szereli fel a fogva tartottak egy csoportját, akiket az éjszaka folyamán a börtönön kívül bérgyilkos bevetésekre küldenek a Zéták ellen. A rendőr három tömeggyilkosságot is ennek a rabkommandónak tulajdonít, az egyiknél egy születésnapi partin ütöttek rajta a bérgyilkosok, és 17 embert öltek meg.
Július 25-én az államügyészség szóvivője sajtótájékoztatóján megerősítette az elsőre hihetetlennek hangzó sztorit: a három említett esetben az emberölést valóban olyan fegyverrel (R-15) követték el, amely a börtönőrök körében is szabványosítva van. A kormány gyorsan lép, előzetes letartóztatásba helyeznek egy csomó embert, köztük a durangói börtön igazgatónőjét, Margarita Rojas Rodríguezt. Amikor a fogvatartottak értesülnek a hírről, fellázadnak, megölnek egy börtönőrt, és azt követelik, hogy helyezzék viszsza Se–ora Rodríguezt az intézmény élére. Hallott már valaki olyanról, hogy egy börtön rabjai fellázadnak az igazgató érdekében? Hát igen, ez Mexikó a drogháború 4. évében, ahol már senki és semmi sem az, akinek és aminek látszik. És a történet még csak most kezdődik.
*
A börtönlázadásról riportot készítő négy tévés tudósító titokzatos körülmények között eltűnt, miután elhagyta a helyszínt - hamarosan kiderült, hogy elrabolták őket. Méghozzá a Zéták ellenségének, a Sinaloa kartellt irányító Joaquín el "Chapo" Guzmánnak (aki a Fortune magazin szerint a világ 937. leggazdagabbja) az emberei. A droglord a túszok szabadon bocsátásáért cserébe nem pénzt kér a tévétársaságtól, "csupán" azt, hogy közöljenek három videót. A három felvételen három rendőrt, két férfit és egy nőt hallgatnak ki el Chapo emberei. A halálra rémült rendőrök számos kollégájukat megnevezik a kamera előtt, akik állítólag a Zétáknak dolgoznak.
A történet szintén tipikusan 21. századi mexikói sztori: vajon egy új típusú terrorizmus születésének vagyunk szemtanúi, amely már nem váltságdíjra vagy politikai engedményekre hajt, hanem arra, hogy uralja az információ áramlását, a tömegmédiát? A drogkartellek felfedezték, hogy a megfelelő időben és helyen publikált információ többet ér az aranynál, de még a kokainnál is. Ez a fejlemény sokkolta a közvéleményt: vajon ha ezután egy droglord közölni akar valamit az ország népével, akkor csak elrabol pár rendőrt meg pár újságírót? Mennyire őrizhető meg így a média függetlensége?
A tudósítókat végül szabadon engedték, de a rejtélyek továbbra is szaporodnak. A kormány ugyanis augusztus elsején a négyből két kiszabadult újságíróval együtt sajtótájékoztatót tartott, ahol azt állították, hogy ezt a kettőt a szövetségi biztonsági erők szabadították ki. A volt túszok csendben végigülték a sajtótájékoztatót, majd válaszoltak kollégáik kérdéseire. Az első kérdés: vajon hogyan lehetséges, hogy a két riportert a kormánycsapatok szabadították ki, de közben egyetlen túszejtőt sem sikerült elfogni vagy megölni? Az újságírók láthatóan nem voltak felkészülve a kérdésre, zavarba jöttek, és nem tudták meggyőzően leírni a szabadulásuk körülményeit. A média találgatásba kezdett: lehetséges, hogy a kormány titokban olyan alkut kötött a kartellekkel, amely túl szégyenletes ahhoz, hogy a nyilvánosság elé tárják? És hová tűnt a három rendőr, akik a Sinaloa videóin vallomást tesznek? És ki mozgatta a szálakat a durangói börtönlázadásban? Ezekre senki sem ad megnyugtató választ, és ez alapvetően megrendíti az államhatalomba vetett közbizalmat, s alapvető kérdéseket vet fel a kormányzati drogpolitikáról.
Miként lehetséges, hogy a kormány 45 ezer katona bevetésével négy éven keresztül folytatott harc árán csupán azt érte el, hogy az erőszak és a kartellek hatalma egyre fokozódik? A Calderón elnök által 2006-ban indított drogellenes háború halálos áldozatainak számát már 28 ezerre teszik, és közben virágzik az USA-ba irányuló drog- és a Mexikóba irányuló amerikai fegyverkereskedelem. Korunk jelszava a fenntartható fejlődés: vajon menynyire fenntartható az a drogpolitika, amely erőszakkal próbál úrrá lenni a kereslet és kínálat törvényein? Hiszen Mexikóban mindenki tudja, hogy a drogkereskedelem mindaddig extraprofittal kecsegtető vállalkozás marad a bűnszervezetek számára, ameddig az USA-ban jelentős illegális kereslet van rá. És vajon sikerült jelentősen visszaszorítani a drogellenes háborúval a drogfogyasztást a határ bármelyik oldalán? Nem. Talán nem meglepő, hogy egyre több prominens személyiség pedzegeti Mexikóban, hogy az USA-ból exportált drogháború talán nem a létező drogpolitikák legjobbika. Lehetséges, hogy a határ mindkét oldalán el kellene gondolkozni arról, hogy a totális tiltás helyett megpróbálják legálisan szabályozni legalább egyes drogok piacát, és az egészségügyi szempontokat helyezzék az előtérbe.
*
Egyesek szerint a kartellek a marihuána nélkül is megerősödtek volna, és a marihuánabevételek kiesése (fűlegalizáció) sem gyöngítené meg őket jelentősen. Luis Astorga, a National Autonomous University of Mexico kartellszakértője azonban cáfolja ezeket a vélekedéseket: "A marihuána teremtette meg azokat a drogkereskedő szervezeteket, amelyeket ma látunk" - jelentette ki. A Fehér Ház drogellenes irodájának becslései szerint 2006-ban a mexikói drogkartellek bevételeinek mintegy 60 százaléka, 13,8 milliárd dollár (!) származott abból, hogy az USA feketepiacát beterítették marihuánával. Az öszszes többi drog vagy illegális termék eladásából származó hasznuk eltörpül emellett. Egy mexikói farmer 25 dollárért ad el a kartelleknek 1 font (453 g) marihuánát, ezt az USA-ban 550 dollárért értékesítik a dílerek - így keletkezik az óriási extraprofit, és eközben természetesen semmiféle adóbevétele vagy kontroll-lehetősége nincs az államnak. Világos bizonyítékok vannak arra is, hogy közvetlen összefüggés van a drogellenes háború fokozása és az erőszakhullám elharapózása között. Egyrészt a mexikói kartellek felemelkedése már eleve abból adódott, hogy az USA a 90-es években leszámolt a két nagy kolumbiai kartellel, és ezáltal helyzetbe hozta a korábban alárendelten működő mexikói kartelleket: a hidra két fejének levágásával ezer új fejet növesztett. A drogkereskedelemmel összefüggő erőszak exponenciális növekedése akkor indult meg, amikor 2006-ban Calderón elnök meghirdette a drogellenes háborút. 2006-ban 62 drogkereskedelemmel kapcsolatos emberölést regisztráltak, 2007-ben 2477-et, 2008-ban 6290-et, 2009-ben 7724-et, 2010-ben eddig már majdnem 7000-et!
Augusztus 8-án nem kisebb konzervatív politikus döntögette a tabukat a blogján, mint Vicente Fox korábbi mexikói elnök: "Ez nem azt jelenti, hogy a drogok ne lennének ártalmasak azokra, akik fogyasztják őket - írja. - A legalizációban sokkal inkább egy olyan stratégiát kell látnunk (É), amely megtöri azt a gazdasági struktúrát, amely a drogmaffiát jelentős jövedelemhez juttatja (É) és amelyet azok korrupcióra és a hatalmuk növelésére fordítanak."
Nem ő az egyetlen, aki módosította korábbi álláspontját. Míg a jelenlegi elnök a drogellenes háború meghirdetésekor hallani sem akart a legalizációról, jelenleg kerekasztal-beszélgetésekre invitálja a mexikói értelmiség krémjét, és a téma a drogpolitikai reform. A sajtónak azt nyilatkozza, hogy figyelemmel kíséri a drogok szabályozásáról folytatott jelenlegi vitát, és azt gondolja, ennek a vitának a demokratikus pluralizmus szabályai szerint kell zajlania. A mexikói katolikus egyház feje, aki korábban elutasította a legális szabályozás ötletét, egy nappal később kijelenti, hogy a kérdést a közegészségügyi szempontok alapján kellene tanulmányozni. Itt tartunk ma.
*
A mexikói establishment természetesen tisztában van azzal, hogy az Egyesült Államokban bekövetkező párhuzamos reformok nélkül esély sincs komoly sikereket elérni, ezért sokak tekintete most Kaliforniára szegeződik, ahol novemberben népszavazást tartanak arról, hogy a marihuánát legalizálják a felnőttek számára. A közvélemény-kutatások szerint a kaliforniaiak mintegy 56 százaléka támogatja a reformot. És mivel a fűlegalizáció híveinek aránya az utóbbi években országos szinten is megközelítette az 50 százalékot, még a kaliforniai szavazás elbukása esetén is kétséges, meddig tartható fent az USA jelenlegi drogpolitikája. A világ drogpiacai, sőt nemzetközi drogkontroll-rendszerei is globálissá váltak, hoszszú távon minket, magyarokat is érint, mi történik Mexikóban vagy az USA-ban. Az illegális drogkereskedelem az ENSZ becslései szerint évente kb. 320 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le - ezzel szemben az illegális fegyverkereskedelem pusztán egymilliárdnyit, az illegális emberkereskedelem 32 milliárdnyit - csupán a tizedét! Az illegális gyémántkereskedelem, amely önmagában is országokat vitt polgárháborúba, a drogkereskedelemnek a töredékét sem éri el! Az USA hozta létre a nemzetközi drogkontrollrendszert, amely lehetővé tette ennek a feketepiacnak a virágzását, és azóta is a globális drogtilalom fő motorjának számít: e motor nélkül az ENSZ drogkonvenciói úgy omlanak össze, mint a dominó. És a dominó már megindult, kérdés, hogy meddig tart, amíg elér minket: évekig vagy évtizedekig.
A szerző a Társaság a Szabadságjogokért drogpolitikai programvezetője.
