Tájékozódó magyar embert az elmúlt hetekben – mit hetekben, években – valószínűleg többször is zavarta egy megválaszolatlan kérdés a magyar kormány külpolitikájával kapcsolatban:
mégis kinek jó ez az egész?
Az ugyanis egészen világos, hogy összességében Magyarországnak nem különösebben jó az alakuló vámháború, a magyar érdekek azt diktálnák, hogy valahogy lehívjuk a befagyasztott uniós pénzeket. Azt történelmi példák sokaságából tudjuk, mennyire nem jó nekünk, ha Oroszország nyeregben érzi magát, az pláne nem, ha a szomszédunkban is van. Nem kérdés, hogy kifejezetten rosszat tesz nekünk, ha jelentős magyar kisebbséggel rendelkező országok amúgy is nacionalizmusra hajlamos vezetését gáncsoljuk látványosan, különösen akkor, ha az említett ország épp a létezéséért folytat háborút.
Az álmoskönyvek szerint a Magyarországhoz hasonló kisállamoknak nem tesz jót egy gyenge Európai Unió és egy széteső NATO, és az sem csak a megítélésünknek tesz rosszat, ha Európa nagy része putyinista latorállamnak tart minket, aminek főleg az akadékoskodás a szerepe. Egyáltalán nem áll a magyarok érdekében a kelet előretörése, ahogy a különböző érdekszférákhoz való tartozásról is egészen pontos emlékeink vannak, azok az emlékek pedig elég rosszak. A magyarok a hétköznapjaikban nem járnak jól az idetelepített ázsiai hátterű akkumulátorgyárakkal sem, és nem nemzeti érdek az sem, hogy az orosz egyházbűnöző Kirill pátriárka mozoghasson az Európai Unióban.
A felsorolást szabadon lehet folytatni, egyvalami közös: a magyar kormány felsorolt témákban mutatott produkciója egyszerűen sehogy sem jó Magyaroszágnak. A politika viszont már csak olyan, hogy valakiknek jó. Az elemzések viszont azért visznek sokszor félre, mert Magyarország külpolitikájáról van bennük szó, és ezért nincs is nagyon értelme: ha egy országot úgy elfoglalt valaki, mint ahogy Orbán Viktor tette azt Magyarországgal, akkor egészen blőd feltételezés, hogy épp a külpolitikánk szólna valamiféle konkrét vagy elvont közjóról. Egész máshogy fest a helyzet, ha kimondjuk:
Magyarországnak egyszerűen nincs külpolitikája, külpolitikája ugyanis csak Orbán Viktornak van.
Ezt néha egyébként maga a kormány is beismeri. Amikor a magyar kormányt, esetleg Orbánt támadják, mindig valamiféle nemzet elleni támadásként szoktak reagálni a Fidesz részéről, azt próbálván elhitetni, hogy a magyarság szidalmazása, ha valaki szerint Orbán Viktor egy közönséges fasiszta tolvaj. Viszont ha épp jól megy a szekér, rögtön vége a maszatolásnak: ha ránézünk például Menczer Tamás vagy Kovács Zoltán kommunikációjára, a vágyott új világrend jövőt jelentő alapjaként véletlenül sem az amerikai-magyar szövetséget emlegetik, hanem az Orbán–Trump, esetleg szerényebben Trump–Orbán-szövetséget, de Orbán Balázs már azt is le találta írni szerdán, hogy a Trump-tornádó után jöhet az Orbán-orkán.
Semmi maszatolás: Magyarország eggyé vált a miniszterelnökével, az ország érdekei pedig nemcsak elválaszthatatlanok a miniszterelnök érdekeitől, de tulajdonképpen csak és kizárólag egyetlen érdek létezik, az, hogy Orbán Viktor legyen Magyarország miniszterelnöke, az ő érdekei tehát áttételesen vezetnek az ország érdekeihez.
Épp ezért felesleges is tehát magyar külpolitikáról beszélni, hiszen az ország minősége csak és kizárólag Orbán Viktor megfelelően magas pozíciójától függ. Ha Orbán a miniszterelnök, az jó, ha viszont nem, akkor Brüsszel, migránsok, láva folyik a csapból.
Tehát az a fajta külpolitika jó, ami Orbán Viktor hatalomban maradását szolgálja, semmilyen másmilyen nem képzelhető el, még a hatalmon maradás szempontjából semleges sem.
Ilyenkor magától értetődően kerül elő az a régi bölcsesség, amely szerint külpolitikával nem lehet választást nyerni. Jól tudja ezt Orbán is, hiszen elég régóta van benne ebben a politika nevű kalandban. Orbán Viktor ezért az országról teljesen leválasztottt külpolitikájából belpolitikát csinál. Ha pedig innen nézzük, már össze is állhat talán, mégis miért jók a Magyarország számára abszolút népszerűtlen vélemények hangoztatása: azért, mert ha bejönnek, akkor Orbán Viktor tovább építheti az Európa sorsát előre látó látnoki imidzsét, ami mostanra a Fidesz egyetlen politikai üzenete lett azon túl, hogy választás előtt egy évvel kiosztanak valamennyi pénzt az addigra már tisztességgel kizsigerelt szavazók közt.
Az „Orbán ezt is megmondta” üzenet pedig aranyat ér: Orbán már jó előre megmondta, hogy Trumpnak kéne nyernie, az elsők közt mondta meg, hogy Ukrajna elbukhat a háborúban, megjósolta a nyugati szövetségi rendszer gyengülését, és persze a migrációval járó problémákat is. Attól persze jótékonyan tekintsünk el, hogy hány teljesen félrement jóslata volt – maradjunk annyiban, hogy ha a szalag mellett végezne valaki hasonló hatékonysággal munkát, már rég kirúgták volna. Nézzük inkább csak azt, mi haszna van abból, hogy néha tevékenyen hozzá is járult a régi világrend felbomlására tett fogadások megfelelő eredményekhez? Hát az, hogy Magyarországon az összes fizetettt kobzos, lelkes rajongó és egyéb furcsa szerzet melldöngetve harsoghatja tele a maga nyilvánosságát a nagy hírről: Orbánnak már megint igaza volt, hát megmondta előre ezt is, őrület, hogy mennyire látja a folyamatokat maga előtt ez a zseni, aki feltette Magyarországon a nemzetközi politika térképére!
Orbán Viktornak tényleg nagyon-nagyon fontos ez a jósképességekkel megáldott csodaember szerep. Lehet, hogy a hétköznapi életünkben kifejezetten szar lesz, ha a világról újra kiderül, hogy szörnyű hely, ahol a nagy csupán erőből elnyomhatja a kicsit bármiféle vita vagy érvek nélkül, de ha Orbán Viktornak legalább igaza volt, akkor aztán bizonyára vezethet minket. Ez maradt már a miniszterelnökből.
Ha ugyanis megnézzük, mi látszik Orbán Viktor tizenötödik éve tartó kétharmados kormányzásából, ha leválasztjuk róla a mindent előre látás csodás képességét, az elég lehangoló.
Maradt egy hétköznapi politizálásra teljesen alkalmatlan kormány, ami csak akkor hajlandó az alapvető munkáit is elvégezni, ha egy-egy potensebbnek tűnő ellenzéki erő kikényszeríti belőle. Maradt egy szinte a teljes Európai Unióval harcban álló politikus, aki épp azokat a civil szervezeteket akarja kiüldözni az országából, amelyek jelentős részben épp az állam feladatait végzik el az állam helyett. Fel tudunk mutatni egy csendesen csődbe ment államot, ahol a szolgáltatásokat fű alatt kiszervezték a magánszektorba. És persze maradt egy társadalom, amely másfél évtizede él háborús pszichózisban, tele sérelmekkel, frusztrációval és rettegéssel mindentől, miközben a tagjainak fizetése már az országhatárokon belül is alig ér valamit.
Ha nem mondhatnánk el, hogy Orbán Viktor Hatalmas Nemzetközi Tényező, akkor könnyedén fel lehetne tenni a kérdést: lehet, hogy tulajdonképpen egy kifejezetten kormányzásra alkalmatlan emberről van szó, aki tizenöt év alatt csak magát juttatta nemzetközileg fontos szerepbe, az általa vezetett országot pedig vegetálásban tartotta? Jaj, hát ez szörnyű lenne, gondolni sem mernénk rá!
