Vasárnap kora reggel, amikor elhangzott a történelminek minősíthető mondat Zsigámról, a cechről meg a József nádor térre szállítmányozandó árpáról és búzáról, még azt is gondolhattuk, hogy csak valami, a szokásosnál is gonoszabb delirium tremens áldozatai vagyunk, és a jól ismert hang nem a rádióból jön, hanem valahonnan belülről, a hipotalamusz tájáról, onnan, ahol a jéghokizó törpék mindig nekimennek a palánknak.
De nem.
Délben megint bemondták. A későn kelőknek hadd idézzük, miről és hogyan csevegett a Köztársaság egyik minisztere a másikkal. Magyar hangja: Torgyán József: "Kérem, én nem csinálok belőle titkot, amikor a pénzügyminiszter felhívott, hogy ennek ki fogja állni a cechjét, akkor mondtam neki, hogy nézd, kedves Zsigám, két megoldás van: vagy ezt a kérdéskört az ország érdekében megoldjuk, és a kormány elfogadja az intézkedéseket, és a pénzügyi alapjait megteremti ennek, vagy pedig légy olyan kedves megmondani, hogy a te hivatalod melyik oldalára borítsuk le az árpát, melyikre a búzát, mert akkor azt fogom tanácsolni a termelőknek, hogy vigyétek fel a József nádor térre, és borítsátok a pénzügyminiszter elé. Akkor (...) azt mondta, hogy Jóskám, írd alá a rendeletet, meg fogjuk beszélni a kormányülésen, rendbe fogjuk tenni." Így beszélgettek.
Az, hogy egy miniszter utcai akciókkal fenyegesse meg saját kormánya pénzügyminiszterét, amennyiben az nem tanúsít kellő megértést az "ország érdekei" iránt, még nem fordult elő a magyar demokrácia legújabb történetében. És a búzával még jól is jártunk volna, képzeljük el, ha Torgyán nem mezőgazdasági, hanem honvédelmi miniszter, ne haragudj, Zsigám, válasszál, kérlek, hogy a Pénzügyminisztérium melyik oldalához menjünk tankkal, és melyiket küldjük meg a Szuhojokkal.
Torgyán József érzéketlen a koalícióban levés nüánszai iránt, de ez nem most derült ki róla. A kárpótlás kifejezetten az ő idée fixe-e volt, amit nem lankadó elszántsággal vert át Antall doktor kormányzása idején. Antall doktornak akkor kellettek a kisgazdák, és emellett eltörpült az a tény, hogy a magyar mezőgazdaság privatizációja már a kezdet kezdetén rossz pályákra futott. Antall aztán megoldotta, csinált egy új kisgazda- frakciót, Torgyán megkezdte hosszú és sokáig magányos bolyongását, a magába roskadt magyar mezőgazdaságot meg szánakozva nézte a többi ágazat, csak a fejüket csóválták, jól kifogtad, testvér.
Torgyánról a hosszú bolyongás végén némi jóakarattal akár el is lehetett volna hinni, hogy megváltozott. Az elmúlt másfél évben a melegeken kívül szinte alig valakik ellen uszított, a két forduló között racionálisan viselkedett, a koalíciókötés a Fidesszel úri módon, visszafogottan zajlott.
De nem.
A jelen történet főszereplője, a búza, egy híres professzor szerint "nem csupán egy termék, hanem sokkal több annál, pénzben kifejezhetetlen érték is" (Taxner-Tóth Ernő, Napi Magyarország). Az, aki e "metafizikus jelentésű" növényt megtermeli, mit megtermeli, a Nemzetnek ajándékozza, annak ne szarakodjunk itt pénzzel, hisz´ ezt pénzzel mérni úgysem lehet. És főként ne kicsinyeskedjünk. (A bornak egyébként T.-T. Ernő szerint szintén van ilyen metafizikus izéje, így nincs mit csodálkozni azon, hogy Torgyán szerint ketyeg a borbomba is.) Torgyán mezőgazdasági koncepciójában a búzán és az azt megtermelő héroszokon kívül szerepel még a gaz kereskedő, aki kifosztja a vidék népét (és ezért fel lesz ellene lépve), és csak annyiban különbözik a két háború közötti zsidó közkeletű figurájától, hogy nem zsidónak hívják (bár kommunistának már kezdik); és szerepelnek "rugalmasan kezelendő szabványok" (T. J. miniszter) arra az esetre, ha a búza minősége nem felelne meg bizonyos minőségi normáknak, mert például fertőzött vagy lúdtalpas. A merő irracionalitás, amelyben van rendszer.
Ráadásul Torgyán, mielőtt esélyt adott volna arra, hogy a kormány áttekintse az érveit, és végiggondolja, hogy megéri-e több milliárd forinttal megfejelni az előző kormány által megszabott felvásárlási támogatásokat, valamint hogy valóban jobban kívánja-e támogatni más társadalmi rétegeknél a kis- és középtermelőket, és ha igen, hát ez a legjobb módja-e, mielőtt minderről konzultált volna épp Romániában tartózkodó hivatali főnökével, Torgyán aláírt egy ki tudja hány milliárdos csekket. És még nincs vége. Hatástalanítani kell a sertés- és almabombát is.
Torgyán a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumot úgy képzeli el, mint államot az államban. A kormány utalja a lét, a miniszter meg osztja. Ha elfogy, a kormány megint utal. Különben elmegy a fenébe, búzában tapicskolhat a pesti Belvárosban.
Nem lehetetlen, hogy Orbán Viktor, akár mély meggyőződésből, akár kényszerből, jó képet vág majd Torgyán intézkedéseihez. Orbánnak és a Fidesz vezetőinek sikerült magukat hozzászoktatni a kisgazdákkal közös kormányzás gondolatához, sőt legutóbb már az elvek és az értékek és a gondolatok mély közösségéről is röppent néhány érzelmes szó. A kisgazdák kezes bárányok, sugallta a Fidesz és a miniszterelnök: hisz´ nem akarnak ők mást, mint mi (az ájtatos verzió szerint); vagy: egy kis hatalomért bármikor és bárhol becsókolnak (a ki nem mondott, machiavellista magyarázat szerint). Ez után az eset után azonban kis pötty esett az idillen. Járai Zsigmond elszenvedte első vereségét.
Hát ennyit a kancellári rendszerű kormányzás meg a szupererős Miniszterelnöki Hivatal meg a magát különleges jogokkal felvértező miniszterelnök valódi erejéről.
