Még Giorgia Meloni is megértette, hogy kell a brüsszeli migrációs csomag

Publicisztika

Az olasz miniszterelnök a megválasztása előtt lezárta volna a kikötőket a migránsok előtt, múlt héten viszont az Európai Bizottság elnökének az oldalán állt ki a közös európai felelősségvállalás mellett. Bernard Guetta francia EP-képviselő véleménycikke.

Tévedett, nagyot tévedett. Alig egy évvel ezelőtt, még mielőtt megnyerte volna a választásokat, Giorgia Meloni nagyon igyekezett, hogy a nemzeti virtusként tálalt „tengeri blokáddal” oldja meg a migrációs kérdést. Most, hogy a kormányzása alatt a migránsok száma megduplázódott, már európai uniós szolidaritásra szólít fel, és az Európai Bizottság elnökét elviszi Lampedusára, ahová egy nap alatt több, mint hétezer ember érkezett – több, mint a sziget egész lakossága.

Jobb későn, mint soha, de

Giorgia Meloninak most már kötelessége lenne elmondani a komplett európai szélsőjobboldalnak, hogy nem ellenezhetik tovább az Európai Bizottság által szorgalmazott szolidaritásvállalást,

amit az európai parlamenti képviselők és a 27 állam- és kormányfő túlnyomó többsége támogat. Mivel végre meggyőződött erről, muszáj megmondania a politikai barátainak, különösen a Budapesten és Varsóban kormányzóknak, hogy az európai partokra érkező migránsokat természetesen szét kell osztani az összes uniós tagállam között, nem pedig ráhagyni a felelősséget a mediterrán országokra. Azok a tagállamok pedig, amelyek elutasítják ezt az elosztást, járuljanak hozzá a költségekhez.

Ezen a javaslaton kívül nincs is más választásunk. Ha nem hajtjuk végre, akkor vagy magára hagyjuk Olaszországot, és vele együtt Ciprust, Máltát és Görögországot is, vagy elsüllyesztjük azokat a csónakokat, amelyeket a hullámok addigra nem küldtek a tengerfenékre. Az első esetben gyakorlatilag hagyjuk, hogy szétrobbanjon az Unió, a másodikban pedig tömeges bűncselekményeket szervezünk. 

 
Ursula von der Leyen és Giorgia Meloni Lampedusa szigetén
Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco
 

Varázsütésre nem fog megoldódni ez a probléma. Fiatalok tízezreit sodorja Európa ígéretföldje felé a nyomor, amit a demográfia, a háborúk és az afrikai politikai instabilitás tovább súlyosbít, és amit a globális felmelegedés hamarosan még elviselhetetlenebbé fog tenni. A biztos halál helyett mindig is inkább az életveszélyes utazás kockázatát fogják választani. Semmi sem fogja megakadályozni őket abban, hogy arról álmodozzanak, hogy elérnek Európába, és ott tisztességes életet kezdenek, ahogyan a múlt században oly sok európai álmodott Amerikáról, és ahogyan ma számtalan latin-amerikai teszi ugyanezt. Európa vonzza a fiatal afrikaiakat, és ez így is marad, de vajon ez azt jelenti, hogy bele kell törődnünk egy rendezetlen beáramlásba, amely politikai zavargásokkal, akár káosszal fenyeget minket?

Természetesen nem. Éppen ellenkezőleg: rövid- és hosszútávon is fel kell nőnünk a kihíváshoz.

Most rögtön nem csak azt kell biztosítanunk, hogy a huszonhét tagállam szolidaritása érvényesüljön, hanem azt is, hogy különbséget tegyünk a gazdasági migránsok és a börtön, kínzás vagy gyilkosság elől menekülők között. Az előbbiek jogosultak politikai menedékjogra. A többieknek, akik sokkal, sokkal többen vannak, nincs ilyen joguk. Más szóval, az a kérdés, hogy megtudjuk, hogy ki kicsoda, és így megadjuk magunknak az eszközöket – nyomást gyakorolva a származási országokra és közös határaink közös ellenőrzését kialakítva –, hogy hazaküldjük azokat, akiket nincs okunk befogadni, mert az Unió (a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának francia miniszterelnökét, a baloldali Michel Rocard-t idézve) nem fogadhatja be a világ összes nyomorúságát. 

Hosszú és középtávon azonban csak úgy tudjuk megállítani az illegális beutazási kísérleteket, ha segítünk munkahelyeket teremteni Afrikában. Ebben sokan nem hisznek. Sokan megvonják erre a vállukat, és azt mondják: évtizedek óta csak beszélünk erről. Újdonság viszont, hogy az európaiak most már belátják, hogy nem áll érdekükben Kínát, egy stratégiai versenytársat gazdagítani és erősíteni azzal, hogy továbbra is Kínában termelnek; hogy a szállítás költségei és környezeti kárai sokkal alacsonyabbak Afrika és az EU között, mint Ázsia és Európa között; és hogy minél több munkahely van a Földközi-tenger túloldalán, annál kevésbé lesz csábító egy lélekvesztőn átkelni rajta

Giorgia Meloni is rájött, hogy nem úgy fogunk megküzdeni a bevándorlás miatt fenyegető anarchiával, hogy visszavonulót fújunk a nemzet védőpajzsa mögé, hanem úgy, hogy összezárjuk a sorainkat a többi uniós országgal, mert csak egységesen leszünk képesek ellenőrizni a határainkat és lefektetni az Afrikával való közös fejlődés alapjait.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.