Bernard Guetta: Elon Musk példája mutatja, ahogy a milliárdokrácia felülkerekedik a demokrácián

Publicisztika

Ha nem teszünk semmit, akkor a holnap űr- és informatikai háborúit már nem választott képviselők, hanem igazgatótanácsok vagy multimilliárdosok dönthetik el és vívhatják meg, akiket a személyes érdekeik és döntéseik vezérelnek. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő írása.

Ez már nem demokrácia. Amikor egy magánszemély, Elon Musk, dönthet egy háború menetéről pusztán azért, mert az ellenőrzése alatt tart egy olyan nemzetközi kommunikációs rendszert, amilyen senki másnak nincs a világon, akkor nem beszélhetünk néphatalomról, sokkal inkább egyetlen ember hatalmáról. 

Ez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok diktatúrává vált volna, hiszen messze nem arról van szó, hogy ez a zseniális vállalkozó, a világ két leggazdagabb emberének egyike döntene minden körülmények között mindenről, mégis egy szürke zónába léptünk. Még nem diktatúra, de már nem is igazán demokrácia, mert azzal, hogy tavaly a Krím felett lekapcsolta az ukránok műholdas összeköttetését, hogy megakadályozza az orosz flotta elleni ukrán támadást, Elon Musk saját kezébe vett hatásköröket, amiket az amerikai nép választás útján a Kongresszusra és az elnökre ruházott.

Az életrajzírója szerint ezt azután tette, hogy megbeszéléseket folytatott az amerikai vezérkari főnökkel, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójával és a washingtoni orosz nagykövettel, aki biztosította arról, hogy a szevasztopoli orosz flotta elleni támadásra a Kreml egy nukleáris csapással válaszolna. Egyeztetett, döntést hozott:

Elon Musk úgy viselkedett, mintha ő lenne a világ vezető hatalmának elnöke, ráadásul egy rossz elnöke, hiszen figyelmeztette az oroszokat az ukrán szándékokra,

és volt elég naiv ahhoz, hogy higgyen az orosz nagykövetnek, akinek persze minden oka megvolt rá, hogy a küszöbön álló apokalipszis rémével győzködje őt.

Vagyis: a 220 milliárdos ember bitorolt, és elég rosszul látott el egy lényeges politikai funkciót. Nem fogják „államcsínynek” nevezni, ami történt, mert nem erőszakkal vette át a teljes elnöki hatalmat, de ez már nem volt demokrácia, hiszen ennek a vállalkozónak semmilyen népfelhatalmazása nem volt arra, hogy megakadályozza, hogy az ukránok súlyos vereséget mérjenek Vlagyimir Putyinra, és ezzel időt adjon az orosz elnöknek, hogy védekező állásba helyezkedjen, miután nem sikerült bevennie Kijevet.

A történelmet nem írhatjuk újra, de ha Elon Musk egy évvel ezelőtt nem szegte volna az ukránok szárnyait, akkor talán már nem Vlagyimir Putyin lenne az úr Moszkvában, de legalábbis egész mások lennének a harctéri erőviszonyok. Nem is tudjuk, hogy bánkódjunk vagy megdöbbenjünk, haragudjunk vagy keseregjünk a történtek miatt, de a legszörnyűbb, hogy Elon Musknak jogában állt úgy tenni, ahogy tett.

Bármennyire is elítélendő politikai és erkölcsi szempontból, jogilag tökéletesen megalapozott volt, hogy – ahogyan Musk nemrég kifejtette – nem engedte, hogy a cége „cinkossá váljon egy súlyos háborús cselekményben és a konfliktus eszkalálódásában”, amelyet károsnak tartott a közérdekre és – képzelhetjük – a saját érdekeire nézve.

Mindenki tévedhet, de ez a szédületes tévedés rámutat egy fontos szempontra: még soha nem volt arra példa, hogy egy magánembernek elég hatalma legyen ahhoz, hogy szembeszálljon az országa politikájával, és ne kelljen bűnhődnie azért, mert kezet nyújt egy ellenséges hatalomnak, és megbillenti az Egyesült Államok és Oroszország közötti erőviszonyt. Ha viccet akarnánk belőle csinálni, James Bond Doctor No-jához hasonlíthatnánk Muskot. A különbség, hogy itt nem egy kitalált szereplőt terhel a felelősség, hanem a történelmi valóság egy fordulatát: a neoliberális forradalmat.

Az osztrák közgazdász, Hayek tanítványai által kigondolt, aztán Margaret Thatcher és Ronald Reagan által gyakorlatba ültetett neoliberális forradalom átalakította a világot azzal, hogy csökkentette az állam gazdasági és ipari súlyát a magánvállalkozások javára, miközben enyhített adóterhekkel és lazább szabályozásokkal ösztönözte a vállalkozások növekedését. Elon Musk számára nemrég az amerikai állami űrkutatási ügynökség, a NASA költségvetésének a lefaragása nyitotta meg az űrbe vezető utat. Ha nem teszünk semmit azért, hogy megfékezzük ezt a szabadsággyilkos tendenciát, akkor a holnap űr- és informatikai háborúit már nem választott képviselők, hanem igazgatótanácsok vagy multimilliárdosok dönthetik el és vívhatják meg, akiket logikusan a személyes érdekeik és döntéseik vezérelnek.

Egyszóval, lehet, hogy

„Dr. Musk” volt az első, aki megtestesítette azt a világváltozást, amelyben a magánérdekek felülkerekednek a kollektív érdekeken, és a milliárdokrácia felülkerekedik a demokrácián. 

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.