Krusovszky Dénes

Palotaszolgálat

Önkéntes tanácsadók a Sándor-palotában

Publicisztika

Nincs hiány tanácsadókból Novák Katalin köztársasági elnök mellett – vannak, akik hivatalból dolgoznak a Sándor-palotában, és vannak, akik önkéntes munkában segítenek. De milyen tanácsokat kaphat tőlük az elnök, és kinek van a legnagyobb ráhatása a palotabeli döntésekre?

„Furcsának tűnhet a posztjával egy kalap alatt említeni a sisterhood (női testvériség) szót, de szerintem jelenleg ő az a hiteles és tudatos nő, aki segíthet a magyar nőknek, akik jelenleg vállalkozóként vagy munkavállalóként úgy érzik, hogy hátrányt szenvednek” – nyilatkozta a minap az Indexnek Tomán Szabina életmódguru üzletasszony, aki tagja Novák Katalin köztársasági elnök tizenhat fős tanács­adói gárdájának. Arról, hogy egyáltalán létezik az elnököt segítő csapat, már hónapokkal ezelőtt lehetett hallani – legkésőbb május 10-én, amikor maga Novák posztolt képeket az ­alakuló ülésről hivatalos közösségi oldalára. „A magyarok előtt álló problémákat, kihívásokat vitattuk meg többek között a tudomány, a kultúra, a sport és a média világából érkezett tanácsadókkal, köztiszteletben álló személyekkel” – írta akkor a köztársasági elnök. Tomán Szabinán kívül a tanácsadói testület többi tagja eddig nemigen beszélt e megbízatásáról nyilvánosan – bár sok konkrétumot Tomán szavaiból sem lehet kihámozni.

Csak győzze meghallgatni

De mit csinálnak tulajdonképpen e tanács­adók? Miután Novák Katalin – elnöki beiktatása első évfordulója alkalmából – posztolta a találkozó képeit, az nyilvánossá vált, hogy ki tartozik e tanácsadói körbe. Ahhoz viszont a hvg.hu közérdekű adatigénylése kellett, hogy a Sándor-palota – idén áprilistól ez a korábbi Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalos megnevezése – elárulja, a bemutatott tizenhat ta­nács­adó díjazás nélkül segíti az elnök munkáját. Áprilisban nem csak a hivatal neve változott – a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény (Semjén Zsolt és Gulyás Gergely által benyújtott) módosítása azt is lehetővé tette az elnöknek, hogy szabadon átszervezze a hivatal struktúráját, meghatározza az állások rendszerét, a fizetéseket, pozíciókat, vagy épp a szabadságolás rendjét is; gyakorlatilag szabad kezet kapott a Sándor-palota ügyeiben.

Novák egy éve már beiktatása előestéjén közzétette – ugyancsak a Facebookon –, hogy kik lesznek a közvetlen munkatársai: Ekler Gergely hivatalvezető, Schanda Tamás kabinetfőnök, Altusz Kristóf diplomáciai tanács­adó, Manno István protokollfőnök, Volf-Nagy Tünde kommunikációs vezető, Kun Szabó István vezérőrnagy mint főhadsegéd, Módos Mátyás alkotmányossági szakértő, Király András tervezésért és elemzésért felelős vezető, Kreutzer Richárd gazdasági igazgató, illetve Vicze Katalin titkárságvezető. Novák a bejegyzésben hozzáfűzte még: „Az új kollégák mellett természetesen számítok a Sándor-palota korábbi munkatársainak tapasztalatára is.” Hogy kikre gondolt pontosan, nem derült ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.