Mi lett volna, ha… – A gyűlölet kampányai

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. szeptember 8.

Publicisztika

Mi lett volna, ha nem az uszító nagy plakátokkal kezdi Orbán, s nem azzal, hogy megszabja a jobboldalnak: kötelező a menekültekkel szembeni gyalázatos gyűlölet?

A menekültügy első fejezete lezárult, de messze nem tartunk még a végén, legfeljebb a kezdet végéről beszélhetünk. Mindazonáltal a folyamatok dinamikáját fel lehet mérni, s azt is: helyes vagy elkerülhetetlen volt-e az a politika, amit a magyar kormány folytatott? Kézenfekvő a kérdés: vajon csinálhatta volna másként is?

Erőfeszítés?

Erőfeszítés?

 

Diplomáciai jelentések bőséggel álltak rendelkezésre ahhoz, hogy Orbán Viktor épp oly jól tudja, mint mindenki más: azt követően, hogy létrehozta a terrorista ISIS-t, Törökország következő lépése az lesz, hogy rászabadítsa Európára a területén lévő mintegy kétmillió menekült egy részét. Török szempontból ez igencsak célszerű volt, elvégre Ankarán ezzel enyhült valamelyest a belső nyomás. Meg aztán az európai uniós perspektívát immáron végképp elveszítő török kormány különös politikai tájékozódása egyre kevésbé vett számba nyugati szempontokat; olykor még a NATO-szempontok sem tűntek túl fontosnak neki. Megakadályozni az eseményeket tehát aligha volt esély, de arra igen, hogy élére állva az ügynek, Magyarország sokkal, de sokkal jobban járjon a végén.

Röviden:

  • Magyarországot felkészületlenül érték az események, noha a kormány jó előre mindent tudott.
  • Úgy érkeztek ide a menekültek, hogy tisztában voltak vele: Magyarország nem vágyott céljaik első, hanem megpróbáltatásaik utolsó állomása.
  • Magyarország a számukra majdnem oly iszonyattá vált, mint a sebtében elhagyott Szíria, Afganisztán, Szudán vagy Pakisztán; a magyar kormány önzése számukra alig különbözik ma már attól, ami a Közel-Keletről vagy Észak-Afrikából korábban elűzte őket.
  • Bár az egész kontinens képességeit és türelmét kikezdte a menekültek nagyarányú beözönlése, s közben a politikusok és pártjaik emberi tisztessége gyakran megbicsaklott, egyedül a magyar kormány bizonyult aljasnak, és egyedül a magyar katolikus egyház fejének kijelentését minősítette okkal úgy a világsajtó, hogy az „gyalázatos” (outrageous).

 

És ez már így marad hosszú ideig, rövid életünk perspektívájából szemlélve, számunkra talán örökre.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ám mi lett volna, ha nem az uszító nagy plakátokkal kezdi Orbán, s nem azzal, hogy megszabja támogatóinak – beleértve az egyházakat is –, hogy kötelező a menekültekkel szembeni gyalázatos gyűlölet? Mi lett volna, ha nem kerítést épít, hanem jól felszerelt táborokat, s idehívja a hotspotokkal együtt az uniós Frontex egész apparátusát, hogy segítsen a megoldásban?

Ez esetben éppúgy megérkeztek volna a menekültek tízezrei, miként most, de nem félelemmel a szívükben. Elhitték volna a kormánynak, hogy érettük cselekszik, beköltöztek volna a táborokba, ahol regisztrálhatták volna őket, békén. Az unió azonnal segélyakciót hirdet, nagyobbat, mint amit a mai megbélyegzett Magyarország valaha is kaphat, a menekültek tisztességes és gondos ellátását követően gyermekeik átmeneti képzése megkezdődik, s a magyar hatóságoknak eközben alkalma lett volna a menekültek közül a legjobb szakembereknek felajánlani: ha integrálódnak a magyar társadalmi-gazdasági életbe, hamarabb élvezhetik a nyugati életforma előnyeit, mintsem ha kivárnak. Hogy ezek az emberek nem integrálhatók, az csak a neonáci – vagyis fideszes – képzelet szüleménye. Nem véletlen, hogy az Orbánnal sokszor együtt pendülő brit miniszterelnök, David Cameron ma már úgy érvel: hazája kész százezernyi közel-keleti menekültet befogadni.

Az együttműködésért cserébe a bécsi Práter mellett az ausztriai civilek nem a magyarok elől menekülőkért szervezkedtek volna, hanem gyűjtést rendeznek, hogy a válságban helytállt magyarok helyett átvállalják a rászorulók megsegítésének számos feladatát.

Egy szavahihető és a szavát megtartó magyar kormánynak hitele lett volna komoly és eredményes tárgyalásokat folytatni a nyugati államokkal, hogy a menekültek közül azok, akiknek családi kapcsolatai vannak Nyugat-Európában – nagyon sokan vannak ilyenek –, gyorsított családegyesítéssel jogot szerezhessenek a mielőbbi továbbutazásra.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ehelyett van Keleti, van Bicske, van Röszke – és az élet legújabb menete Budapesttől Bécsig. És van a tudat, hogy az emberek már nem Szíriából, Afganisztánból, Szudánból, Pakisztánból, Bangladesből menekülnek, hanem Magyarországról.

Szeptember 4-én megindultak az emberek a Keletitől Bécs felé. Az éjszakába nyúló, a fiatal férfiakat is – nemhogy a nőket és gyerekeket – próbára tevő erőltetett menet legtöbb pillanatát rögzítették a kamerák. Ám nem csak ez különböztette meg a jelenetet mindattól, ami a második világháború véghónapjaiban lezajlott: az M1-es mentén mindenütt ott álltak a környező települések lakói, vízzel, élelemmel, takarókkal… Nem szólt nekik senki, nem szervezte őket senki. Legfeljebb csak a saját lelkiismeretük.

Nem, nem hiszem el, hogy a mai Magyarország a jobboldal partnere lenne a gyűlöletben, mondjanak a felmérések bármit is erről. De tény, a kormánynak és az egyháznak – elsősorban a katolikus klérusnak, mely oly cinkosul és gyalázatosan asszisztál – megvan a maga történelmi felelőssége, bűne. És a bűnhődés még csak ezután következik.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.