Mi lett volna, ha… – A gyűlölet kampányai

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. szeptember 8.

Publicisztika

Mi lett volna, ha nem az uszító nagy plakátokkal kezdi Orbán, s nem azzal, hogy megszabja a jobboldalnak: kötelező a menekültekkel szembeni gyalázatos gyűlölet?

A menekültügy első fejezete lezárult, de messze nem tartunk még a végén, legfeljebb a kezdet végéről beszélhetünk. Mindazonáltal a folyamatok dinamikáját fel lehet mérni, s azt is: helyes vagy elkerülhetetlen volt-e az a politika, amit a magyar kormány folytatott? Kézenfekvő a kérdés: vajon csinálhatta volna másként is?

Erőfeszítés?

Erőfeszítés?

 

Diplomáciai jelentések bőséggel álltak rendelkezésre ahhoz, hogy Orbán Viktor épp oly jól tudja, mint mindenki más: azt követően, hogy létrehozta a terrorista ISIS-t, Törökország következő lépése az lesz, hogy rászabadítsa Európára a területén lévő mintegy kétmillió menekült egy részét. Török szempontból ez igencsak célszerű volt, elvégre Ankarán ezzel enyhült valamelyest a belső nyomás. Meg aztán az európai uniós perspektívát immáron végképp elveszítő török kormány különös politikai tájékozódása egyre kevésbé vett számba nyugati szempontokat; olykor még a NATO-szempontok sem tűntek túl fontosnak neki. Megakadályozni az eseményeket tehát aligha volt esély, de arra igen, hogy élére állva az ügynek, Magyarország sokkal, de sokkal jobban járjon a végén.

Röviden:

  • Magyarországot felkészületlenül érték az események, noha a kormány jó előre mindent tudott.
  • Úgy érkeztek ide a menekültek, hogy tisztában voltak vele: Magyarország nem vágyott céljaik első, hanem megpróbáltatásaik utolsó állomása.
  • Magyarország a számukra majdnem oly iszonyattá vált, mint a sebtében elhagyott Szíria, Afganisztán, Szudán vagy Pakisztán; a magyar kormány önzése számukra alig különbözik ma már attól, ami a Közel-Keletről vagy Észak-Afrikából korábban elűzte őket.
  • Bár az egész kontinens képességeit és türelmét kikezdte a menekültek nagyarányú beözönlése, s közben a politikusok és pártjaik emberi tisztessége gyakran megbicsaklott, egyedül a magyar kormány bizonyult aljasnak, és egyedül a magyar katolikus egyház fejének kijelentését minősítette okkal úgy a világsajtó, hogy az „gyalázatos” (outrageous).

 

És ez már így marad hosszú ideig, rövid életünk perspektívájából szemlélve, számunkra talán örökre.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ám mi lett volna, ha nem az uszító nagy plakátokkal kezdi Orbán, s nem azzal, hogy megszabja támogatóinak – beleértve az egyházakat is –, hogy kötelező a menekültekkel szembeni gyalázatos gyűlölet? Mi lett volna, ha nem kerítést épít, hanem jól felszerelt táborokat, s idehívja a hotspotokkal együtt az uniós Frontex egész apparátusát, hogy segítsen a megoldásban?

Ez esetben éppúgy megérkeztek volna a menekültek tízezrei, miként most, de nem félelemmel a szívükben. Elhitték volna a kormánynak, hogy érettük cselekszik, beköltöztek volna a táborokba, ahol regisztrálhatták volna őket, békén. Az unió azonnal segélyakciót hirdet, nagyobbat, mint amit a mai megbélyegzett Magyarország valaha is kaphat, a menekültek tisztességes és gondos ellátását követően gyermekeik átmeneti képzése megkezdődik, s a magyar hatóságoknak eközben alkalma lett volna a menekültek közül a legjobb szakembereknek felajánlani: ha integrálódnak a magyar társadalmi-gazdasági életbe, hamarabb élvezhetik a nyugati életforma előnyeit, mintsem ha kivárnak. Hogy ezek az emberek nem integrálhatók, az csak a neonáci – vagyis fideszes – képzelet szüleménye. Nem véletlen, hogy az Orbánnal sokszor együtt pendülő brit miniszterelnök, David Cameron ma már úgy érvel: hazája kész százezernyi közel-keleti menekültet befogadni.

Az együttműködésért cserébe a bécsi Práter mellett az ausztriai civilek nem a magyarok elől menekülőkért szervezkedtek volna, hanem gyűjtést rendeznek, hogy a válságban helytállt magyarok helyett átvállalják a rászorulók megsegítésének számos feladatát.

Egy szavahihető és a szavát megtartó magyar kormánynak hitele lett volna komoly és eredményes tárgyalásokat folytatni a nyugati államokkal, hogy a menekültek közül azok, akiknek családi kapcsolatai vannak Nyugat-Európában – nagyon sokan vannak ilyenek –, gyorsított családegyesítéssel jogot szerezhessenek a mielőbbi továbbutazásra.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ehelyett van Keleti, van Bicske, van Röszke – és az élet legújabb menete Budapesttől Bécsig. És van a tudat, hogy az emberek már nem Szíriából, Afganisztánból, Szudánból, Pakisztánból, Bangladesből menekülnek, hanem Magyarországról.

Szeptember 4-én megindultak az emberek a Keletitől Bécs felé. Az éjszakába nyúló, a fiatal férfiakat is – nemhogy a nőket és gyerekeket – próbára tevő erőltetett menet legtöbb pillanatát rögzítették a kamerák. Ám nem csak ez különböztette meg a jelenetet mindattól, ami a második világháború véghónapjaiban lezajlott: az M1-es mentén mindenütt ott álltak a környező települések lakói, vízzel, élelemmel, takarókkal… Nem szólt nekik senki, nem szervezte őket senki. Legfeljebb csak a saját lelkiismeretük.

Nem, nem hiszem el, hogy a mai Magyarország a jobboldal partnere lenne a gyűlöletben, mondjanak a felmérések bármit is erről. De tény, a kormánynak és az egyháznak – elsősorban a katolikus klérusnak, mely oly cinkosul és gyalázatosan asszisztál – megvan a maga történelmi felelőssége, bűne. És a bűnhődés még csak ezután következik.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.