Nem más, mint maga Orbán Viktor jelentette ki, hogy az elkövetkező fél év kormányzati feladata az adózás átalakítása lesz – ez után néhány nappal pedig Lázár János kancelláriaminisztertől hallhattuk azt az elképzelést, hogy az adóhivatal kormányablakként működhetne tovább. Létezik egy tanulmány magának az adózásnak a megreformálásáról is (erről lapunk megjelenésének napjától a magyarnarancs.hu-n olvasható egy pompás elemzés Király László György adószakértő és volt APEH-elnök tollából – a szerk.) – most azonban csak azt a kérdést járom körbe: milyen lehet az új adóhivatal (mint szervezet) és miért éppen olyan?
A móka kedvéért induljunk ki abból, hogy Vida Ildikó igazat mondott: nagyon nem tetszettek neki a kormányzati tervek, és munkaviszonyáról épp emiatt – és nem a kitiltási vagy egyéb ügyei folyományaként – mondott le. „Mélységes megdöbbenéssel szembesültem a NAV strukturális átalakítására, személyi állományára vonatkozó kormányzati elképzelésekkel – írta kollégáinak az elnök –, hiszen a NAV-ot senki nem kérdezte meg, szervezetünket, illetve annak felépítését, hatékonyságát, az egyes munkafolyamatokat senki nem tanulmányozta. Ezek az elképzelések, tervek folyamatos küzdelmeim ellenére – mint ahogyan azt a médiából is hallhatják – továbbra is makacsul tartják magukat.”
A szaktudás hatalma
A NAV jelenleg önálló – de nem független – hatóság, elnökét a miniszterelnök nevezi ki, munkatársai pedig több tekintetben is más elbánás alá esnek, mint a „közönséges” kormánytisztviselők vagy közalkalmazottak. Mindennek természetes oka van: a több mint huszonkétezer fős hivatal szedi be a központi költségvetés bevételeinek túlnyomó részét. Ez irdatlan összeg, irgalmatlan felelősség – és iszonyú, egyszerre formális és informális hatalom. Az elnöki rang megfelel egy államtitkárénak – s ki-ki eldöntheti, hogy a legfontosabb állami hivatal vezetőjét ezzel alá vagy fölé becsüli a protokoll.
Az a kevés, amit Lázár János a NAV jövőjéről felvillantott – és ami szakmai berkekből származó értesülések szerint Vida Ildikó önkéntes távozásához is vezetett – nagyjából azt jelenti, hogy az adóhivatal mint olyan, megszűnne. Mivel a részletekről nyilvánosan soha nem volt szó, egyelőre nem világos, hogy mi lenne a vámosokkal – de ez valójában nem is lényegi kérdés.
A NAV jelenleg olyan országos hatáskörű szerv, amely az adózókkal kapcsolatos ügyeket első és másodfokon is lényegében saját maga intézi (első fok: megyei igazgatóságok, másodfok: regionális főigazgatóság, akinek további problémái vannak, a közigazgatási bíróságra föllebbezhet).
A jövőben a megyei kormányhivatalok egy-egy osztálya lenne az adóügy, oda kerülnének a NAV jelenlegi dolgozói – ebben a struktúrában ez lenne az első fok. Itt indítanák el és hajtanák végre az adózóknál az ellenőrzéseket (például a visszaigényelt áfa kiutalása előtt), és itt is adnák ki az elsőfokú határozatot. Ez ellen az adózó bírósági úton (másodfok) kérhetne jogorvoslatot – amihez persze az a minimum, hogy a törvény házaiba megfelelő mennyiségű és képzettségű szakértőket helyezzenek; s ez nem egyszerű feladat. (Egyébként a közigazgatás más területein jelenleg is ez az „egyfokozatú” rendszer működik, csakhogy ott jóval kevesebb a fellebbezés. Az adózásban szinte automatikus, hogy az ügyfél a neki nem tetsző döntéssel szemben jogorvoslattal él.)
Akik szerint az adózás túl bonyolult ahhoz, hogy ne szakértők – értsd: adóhivatali dolgozók – foglalkozzanak vele, többnyire a szabványosított választ kapják: nem kell túlmisztifikálni a dolgokat, az adók igen nagy része ma is önadózás útján (értsd: önként bevallva és befizetve) kerül az államkasszába. Más kérdés, hogy ez akkor is így történne-e, ha nem lebegne a fejük felett a szakszerű ellenőrzés réme. Svédországban, ahol az összes adóbevétel 98 százalékát fizetik be önkéntesen az adózók (nálunk 90-92 százalék ez az arány) elvégeztek egy vizsgálatot, amely szerint, ha nem lennének ellenőrzések, akkor az önkéntes befizetési hajlam 2 év alatt nagyjából 70 százalékosra csökkenne. Magyarországon – halálbiztos – még sokkal alacsonyabb szintre.
Az adóhivatalt az elmúlt másfél évtizedben súlyos pluszfeladatokkal terhelték meg – s ezeket nemcsak rendben elvégezte, de jelentős mértékben túl is teljesítette. Mára a NAV szabja ki és szedi be az illetékeket, a társadalombiztosítási járulékokat (egészségügyi, nyugdíj), a szociális hozzájárulást, a számtalan egyéb adót (környezetvédelmi termékdíj, jövedéki adó, ágazati különadók stb.). Volt idő, amikor még a televízió-előfizetési díjat is az adóhatóságnak kellett fizetni. Mellesleg pedig eleget tesz alapfeladatának is – az szja, az áfa, a társasági adó beszedésével. Mindezt úgy, hogy a létszáma nem változik jelentősen, ám hatékonysága jelentősen nő. (Csak egy példa: 2013-ban 4,9 százalékkal gyarapodtak az adóbevételek, miközben ugyanabban az évben a GDP csak 1,1 százalékkal bővült).
A legutóbbi idők fejleménye a vámügyek integrálása az adóhivatalba. Arról fölösleges vitát nyitni, hogy ez mennyire volt logikus – erre körülbelül annyira lehet ésszerű választ adni, mintha azt akarnánk eldönteni, hogy a szőke vagy a fekete hajú nők-e a szebbek –, ám tény, hogy a feladatot zökkenőmentesen megoldották. Más kérdés, hogy a fegyveres testületként számon tartott pénzügyőrök valahogy mégis kimaradtak az e körben mindenki másra vonatkozó életpályamodellből. Így jártak.
A NAV – önmaga által is előszeretettel hangoztatott – sajátosan önálló státusza sok pluszt is jelent (mármint a többi állami szervhez képest). Az egyik ilyen a rendkívül fejlett és hihetetlenül érzékeny saját informatikai rendszer. Bármit is „tudjon” azonban a rendszer bárkiről, az adatokhoz csak feljogosítottak juthatnak hozzá, a biztonság pedig olyan fokú, hogy még a számítógépes bejelentkezés tényét is naplózza. Minden lekérdezés tehát – elvileg – nyomon követhető. (Két olyan esetről is tudunk, amikor adóhivatali alkalmazottak – nem alacsony beosztásban – indokolatlanul és stikában adatokat hívtak le. Mindkét esetben azonnali elbocsátás járt a kutakodásért; az első a szocialisták alatt, a második a Fidesz-érában történt. Ez jól mutatja a belső rend szigorúságát.)
A NAV kitüntetett szerepét példázza az is, hogy alkalmazottainak a premizálása merőben eltér más állami hivatalnokok jutalmazásától. Ezt még Simicska Lajos harcolta ki. Az adóhivatalon belül „Lajos-aranyaknak” hívott jutalom szoros összhangban van a bevételek – ezen belül a pluszbevételek – megszerzésével, afféle sikerdíj vagy célprémium, nagyságrendje pedig többhavi nettó fizetéssel egyezik meg: az anyagi érdekeltségnél a jelek szerint semmi sem motivál jobban.
A hatalom szaktudása
Hol lesz a jövőben a helye az adózási ügyosztálynak a kormányzati struktúrában? Pontosan ott, ahol a többi kormányhivatali osztályé, ami azonban a jelenlegihez képest súlyosan leértékelt, degradált szerep.
A kormányhivatal vezetője – nyilvánvalóan – politikai státuszt tölt be (rossz, de igen érthető szót használva: ő a komisszár). A hivatal igazgatója már szakmaibb beosztás: ő felel a működtetésért: legyen elég ember, az embereknek hely, a helyen villany, fűtés, telefon, papír. Az egyes osztályok vezetői – elvileg – már szakemberek, de persze eleve szóba sem jöhetnek vezetőként, ha a komisszár nem javasolja őket.
Magyarán: az új struktúra az adóhivatalt is bevonja a központosításba azáltal, hogy a kormányhivatali rendszer részévé fokozza le – és valójában éppen ez lehet a cél. Más nézőpontból mindez Lázár János hatalmának a további erősödését is jelenti – azt pedig, hogy ez Orbán Viktor szándéka szerint történik-e így, avagy a kancelláriaminiszter magánszorgalmából, a kávézaccjósok mondhatnák meg.
S lehet az elképzeléseknek olyan vadhajtása is, amibe jobb bele se gondolni. Egy terv szerint ugyanis – erről a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára árult el részleteket – összekapcsolják az állami hivatalok adatbázisait. Elvileg ez arra lenne jó, hogy bizonyos változásokat csak egy helyen kelljen (és lehessen) regisztráltatni. Gyakorlatilag azonban azt is jelentheti, hogy egy maroknyi – előzetesen gondosan megszűrt – szakember helyett szinte minden hivatalnok belenézhetne minden tárolt adatba. Ez maga az orwelli jövő.
Magyarországon 2015-re kiépült a totálisan központosított állam, amit egyetlen kéz, egyetlen akarat, egyetlen vízió irányít. Nincs önállóság, nincs függetlenség, hisz egy az irány, nem is lehet több.
Könnyű ebben a játszmában a NAV-ot úgy látni, mint a szakmai függetlenség – bármit is jelentsen ez – utolsó bástyáját. Erejét és befolyását, bizonyos fokú érinthetetlenségét mindeddig az általa beszedett irdatlan nagyságú bevétel garantálta. De a fák, pláne Magyarországon, nem nőnek az égig. A piramisszerű struktúrában egy „kvázi független” hatóság szinte rendszeridegen.
De vajon tényleg meglépik a szervezeti átalakítás fent vázolt lépéseit? Túl sok kétségünk aligha lehet: amit Orbán Viktor elhatározott, azt eddig mind meg is valósította. De nyitott kérdés még marad tucatszám. Vajon mindenkit átvesznek-e a kormányhivatalokba? Soha jobb alkalom nem nyílik arra, hogy kiszuperálják a szocialisták idején fölvetteket, azokat, akik nem nyíltan kormányhívők. Senkinek sem lehetnek kétségei: az elmúlt években mindenki bőségesen mutatott magából éppen elegendő magatartásmintát ahhoz, hogy könnyedén beilleszthető legyen egy „Kubatov-lista” „támogató”, „semleges” vagy „ellenséges” rubrikájába. Másodszor pedig még a gyakorlatra vár annak bizonyítása, hogy az új szisztéma is garantálja-e minimum az eddigieknek megfelelő adóbevételt – és talán ez a perdöntő. De erre komoly ember a mai tudásunk birtokában nem tenne fogadást.
És ez ellen tiltakozhatott a lemondott Vida Ildikó: „Bármelyik általam ismert elképzelés végrehajtása – mivel azok megítélésem szerint a költségvetés érdekeit és a szervezet működőképességét is veszélyeztetik – részemről vállalhatatlan.”
Váteszi jóslat? Meglátjuk.
