Mire lehullanak a levelek

Publicisztika

Ez a harc lesz a végső - legalábbis az idén, nyakunkon az ősz, a hosszú távú meteorológiai előrejelzések korai telet jósolnak, akkor meg már a hó úgyis eltakar mindent, jegeli mintegy a kérdést. Legfeljebb márciusban újra kezdjük.

Ez a harc lesz a végső - legalábbis az idén, nyakunkon az ősz, a hosszú távú meteorológiai előrejelzések korai telet jósolnak, akkor meg már a hó úgyis eltakar mindent, jegeli mintegy a kérdést. Legfeljebb márciusban újra kezdjük.

Így volt ez az idén is. A főváros idén márciusban hirdette meg az I. Kutyaürülék Elleni Háborút. A csata ígéretesen kezdődött, az illetékesek kiszámolták, hogy az ebofil metropolisz négyszázezer lelkesre tehető bodriállománya, fejenként 10 dekagrammal (megítélésünk szerint méltányosan) számolva, 40 tonna bélsárt hagy maga mögött a köztereken. Szeptember van, a főpolgármester új harcot hirdetett, amiből arra következtetni, hogy a márciusi háború elveszett. A vereséget józanul értelmezők szerint persze inkább fél győzelemről kell beszélnünk, hisz a napi 40 tonnájával most körülbelül derékig kéne érnie a szarnak a városban, pedig tisztán látszik, hogy csak egyes, különösen veszélyeztetett területen ér boka fölé.

Hasonló, győzelemmel felérő vereséggel zárulhatott júniusban a II. (egyes források szerint: Nagy Honvédő, máshol: Terézvárosi) Kutyaürülék Elleni Háború is, hisz megint csatára hínak a Demszky kürtjei, tehát még élünk, bírjuk a fegyvert, nem fulladtunk bele az excrementumba, de Terézváros alighanem elesett. Mire abból is következtethetünk, hogy a főpolgármester épp a Nyugati téren hirdette meg a mostani, III. avagy Dicsőséges Kutyaürülék Elleni Háborút. Aha, rögtön lecsapunk a sas-fészekre (máshol: bolhafészek), visszavesszük a Podmaniczky utcát, a főváros bizonyítottan legkutyaszarosabb területét! (Feltehetően a nevezetes Podmaniczky-program is innen kaphatta a nevét: lemegyünk a nevezett utcába, és rögtön bele is lépünk - a programba tudniillik.) Hajrá, magyar! Nehéz csata lesz, a nyár elején olyan héroszok buktak el a harc mezején, mint Markó Iván és Vince Lilla, akik az Intelligens Kutyatartók Bundásligáját kép-viselték. Mondhatnánk, ha ők se bírtak az ebek engesztelhetetlen szardühével, mit akar most Demszky? De nem mondjuk, mert mi bízunk a város hercegében! Üsd, vágd, nem apád! Vond ki szaracén pengédet, osszad a zacskót meg az ellent, hegesszed be a csikaszok valagát, Gábor! Mire lehullanak a levelek, ragyogjanak az utcák. Kutyák s gazdik még egy vastagabb szellentést is jól gondoljanak meg! Előre a tisztább fővárosért!

A Csömöri úttól a Filatorigátig már rég nem 80 nap a menetidő, igaz, nem is sokkal több. A közle-kedés összeomlott, bontják a semmire sem jó házakat, a Blaha Lujza tér, a Práter utca olyan, mint bombázás után, csak kicsit nagyobb a por. Ez már nem az a Budapest, amit annyira szerettünk. Megóvásra méltó értékei lettek semmivé, s meggyőző tervek, érzékelhető kontroll nélkül, a korrupció szüntelen gyanújától kísérten növekszik a helyén valami, amiről remélni is alig lehet, hogy egyszer emberhez méltó körülményeket biztosít azoknak, akik nem akarnak elmenekülni, mert azt hiszik, hogy szeretik. Elég szar ebben a városban élni. Az is lehet, hogy ezért egy személyben nem felelős, és a kutyapiszok elleni háborút hátha meg is nyeri Demszky, és akkor egy kicsit tényleg jobb lesz. De az előjelek nem túl biztatóak. A jövő évi polgármester-választás tekintetében sem. Egy gyenge ember utolsó hadjáratának nyitómérkőzésén izgulhatunk. Van miért, méltatlan lenne, ha a kutyaszar temetné maga alá.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.