Na, még eccer!

Publicisztika

Lapzártánk napján az Országgyűlés elfogadja a büdzsé sarokszámait, a hétvégén bejelentettek szerint az SZDSZ szavazataival biztosítja ehhez a megnyugtató többséget. Innen már nincs megállás, bár itt-ott még csiszolgatni fogják a cuccot, karácsonyra elfogadott költségvetése lesz az országnak.

Lapzártánk napján az Országgyűlés elfogadja a büdzsé sarokszámait, a hétvégén bejelentettek szerint az SZDSZ szavazataival biztosítja ehhez a megnyugtató többséget. Innen már nincs megállás, bár itt-ott még csiszolgatni fogják a cuccot, karácsonyra elfogadott költségvetése lesz az országnak.

Hogy ez a költségvetés jó-e, rossz-e, korrekt-e, vagy ravaszkodás van mögötte, megmondani nem áll módunkban. Nb. senkinek nem áll. Ízlelgethetjük, hogy tényleg egy százalék lesz a gazdaság csökkenése, vagy több, vagy kevesebb - de nincs élő ember, aki erről megbízhatóan tudna nyilatkozni, mert senkinek gőze sincs, hogy a gazdasági világválság mikor és mitől fog elmúlni, vagy hogy elmúlik-e egyáltalán, és ha nem múlik el, csak csöndesen rotyogni fog-e, vagy nagy, látványos, megrendítő csapások is jönnek még. Reális-e a 2,8 százalékos hiánycél, a 4 százalékosra tervezett infláció? Lesz-e még nagyobb szívás? Nem tudjuk, mert nem tudjuk, hogy mi figyel a dzsungelben. "Tigris, tigris, éjszakánk / Erdejében sárga láng / Mely örök kéz szabta rád / Rettentő szimmetriád?" - ahogy azt a költő oly ihletetten megfogalmazta (Szabó Lőrinc fordításában).

Ennyit a kulcsszámokról. Ezenkívül még van az, hogy a nyugdíjasoknak a 80 000 forinton fölüli 13. havit sose fogják odaadni; a közalkalmazottaknak a 13. havi illetményüket meg talán, egyszer, valamikor. Ez (meg a kamatemelés) segített abban, hogy a) ne dőljön be a forint b) és vele a magyar gazdaság és c) megkapjuk a készenléti 25-öt és d) emiatt ne dőljön be a forint. Ezért más költségvetést elfogadni aligha állt volna módjában bármilyen kormánytöbbségnek. Az adótörvények lényegében változatlanok maradtak.

Ennyit a szakmaiságról (és az adóreformról).

A költségvetés politikai következményei ebből a konstellációból fakadnak. Bizonyossá vált, hogy nem lesz előrehozott választás Magyarországon, és ebből több dolog következik. A Fidesz vezetője hónapokon át látványosan, sok ember előtt hitegette híveit avval, hogy lehet, hogy lesznek (és kell, hogy legyenek), amit ő eközben vagy elhitt, vagy nem: de a választói egy része bizonyára komolyan vette Orbán akaratoskodását, és ők most szomorúak, és egy kicsit becsapva érzik magukat. Akárhogy is, ez pofára esés - mindegy, majd megmagyarázzák valahogy, idejük lett rá.

A liberálisokat viszont a válság kifejezetten kirántotta öngödrükből. Az, amit most mondanak, hogy tudniillik a költségvetés nem jó, de muszáj megszavazniuk, mert az ország érdeke stb., hónapok óta az első érthető, sőt igaz mondat általános irányukból. A második ilyen meg az, hogy azért szavazzák meg a költségvetést, mert a szocpárt belement a plafontörvénybe és a szigorú hiánycélba (ha már ezt szabták feltételnek hozzá). Ily módon a liberálisoknak nem kell választ adniuk arra sem, hogy mi az istenre volt jó kijönniük a koalícióból, ha most megszavazták a költségvetést, és hogy megszavazták volna-e, ha nincs a válság. (Ráadásul még csak nem is ők "mentették meg" Gyurcsányt: úgy legyen lottóötösünk, hogy a költségvetés nélkülük is átment volna.)

Hevenyészett felsorolásunkban a kormányfőhöz, illetve az MSZP-hez értünk. A lendületes tevés-vevés, a "stabilizáció" érdekében kifejtett áldozatos munka látványa - s ennek a két hónapnak mintegy a beteljesülése lesz (az IMF-hitel mellett) az elfogadott költségvetés - bizonyára használ a kormánypárt és a kormányfő pillanatnyi megítélésének. De ettől a költségvetés még tré marad, amennyiben a fent soroltakon kívül érdemi változást nem rögzít az állam gazdálkodásában: csak mindenre kevesebb jut. Hogyan is rögzítene persze, ha alig is változott valami, amit rögzíthetne. Márpedig ha a régi rossz rendszerbe töltünk pénzt (csak kevesebbet), akkor a stabilizálódás is csak ideiglenes lesz, és előbb-utóbb megint a nyakunkba ömlik, amit magunk alá csináltunk. Ezt a vak is látja.

És nemcsak látja, mondja is: az érvelés eme pontján rendesen az szokott következni, hogy a felszólaló (valamely "közgazdász", az üzleti élet egy jeles képviselője, jó svádájú pénzügyi tanácsadó, elemző cég elemzője - mindenesetre a "gazdasági racionalitás" semleges mezét magára öltő illető) bizonyos "strukturális reformokat" kezd el követelni és számon kérni; érthetően a kormányon. És valóban, a feladatokat sorolhatnánk, a nyugdíj- és az önkormányzati rendszer átalakításától a közoktatás és az egészségügy reformján át az állami feladatok revízióján keresztül a pártfinanszírozásig. Itt is milliárdokat lehetne megtakarítani (hasznosabban elkölteni), meg ott is. Ezen állítások jó része színigaz (egy másik részük a beszélő közvetlen gazdasági érdekeinek vagy ideológiai preferenciáinak lenyomata). E reformok egy része kész (egyenesen törvényjavaslat van róla); egy másik részük hamar kész lehetne.

De ezt az országot, sajnos vagy hála istennek, nem az "objektív gazdasági ésszerűség" nevében fellépő "szakemberek" irányítják, hanem választott politikusai. Akik választóik preferenciáinak foglyai; és persze egymáséi is. Az elmúlt két évben annak voltunk szomorú szemlélői, hogy még a legderekabb ötletek, koncepciók is hogyan buknak el: hol az ellenérdekelt társadalmi csoportok ellenállása, hol az MSZP-frakció gyávasága, hol Orbán Viktor politikája, hol a kormány tehetetlensége miatt.

Felokosíthat-e a válság ennyi embert egyszerre?

A kormánynak még van másfél éve, és ez nem sok idő. De megbocsáthatatlan mulasztás lenne, ha neki sem futna - még ha utoljára is.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.