A hazugság alapú társadalomról.

Ádáz a vita magyar földön, hogy vajon diktatúrában élünk már, vagy csak rohanunk a diktatúrába. Nehéz erre a kérdésre jól válaszolni. Annyiféle diktatúra van, hogy mindenki igazolni tudja példák sorával a saját véleményét. De ha találnánk is egy pontot, ahol már biztosan önkény az önkényesség, akkor sem jutnánk előbbre. A legszélesebb körben ismert és elismert definíció szerint, ahol a vezetés leváltható, az még nem önkényuralom. Igen ám, de

elméletben kell leválthatatlannak lenni, vagy gyakorlatban?

Ha elméletben, akkor még hosszan élvezhetjük a Fidesz ravaszságait. Ha gyakorlatban, akkor (csak) az idők végezetéig.    
Miért legyőzhetetlen a Fidesz? Azért, mert rendszerét a nemzeti hazugságokra építette fel. Mégpedig azokra a hazugságokra, amelyek egy teljesen torz, egyoldalú nemzeti öntudatot képesek táplálni. Orbán és tanácsadói pedig úgy tüntetik föl magukat, mint ennek az öntudatnak leghitelesebb képviselői, legerősebb védelmezői. Mindezt megspékelik a kereszténység kisajátításával. Az ő (állítólagos) kereszténységük azonban – mint nemzetképük – torz és hazug. Kizárólag a „jóistenben” való hitet és a neki (pontosabban a magyar katolikus egyháznak) szóló engedelmességet jelenti. Krisztustól és a keresztény erkölcstől távolabb vannak, mint Hódmezővásárhely Jeruzsálemtől. Ne tévedjünk: nem arról van szó, hogy személyükben (és tisztségükben) lopnak, csalnak és hazudnak, úgy, hogy fütyülnek a sánta kutya esetére.  Ez csak a poshadt hab a mérgezett tortán. Mert a torta mérgezett. Tisza István keverte, Horthy sütötte meg. A magyarok megették és két vesztes világháború után kezdhettek a nulláról. Azaz kezdhettek volna! De nem!

Hol van már a nulla? Megyünk vissza a mínuszok felé.

Noha már romantikus költőink (Arany, Vörösmarty) szívesen hivatkoztak „nemzeti nagylétre”, ami már kóros, hiszen a középkori magyar királyság sem nagy, sem nemzeti nem volt. Mégis talán Trianonnal kezdődött az ön(gyilkos nemzeti)félrevezetés. Ne időzzünk sokat áldatlan emlékű kormányzó urunknál, akit maga az Antant ültetett a teljesen meg sem üresedett trónra, és aki – egészen a hírhedett frankhamisítási botrányig – hűségesen teljesítette nyugati megbízói parancsait. Például Budaörsön lövetett koronás királyára, akinek előzőleg örök hűséget esküdött. (Ennek tizedéért végezték ki Aradon a magyar tábornokokat.) És persze – valójában – ő írta alá a „kárhozathozó” békeszerződést, gyáva ravaszul egy nímand államtitkárát delegálva a kis Trianon palotába.

Hogy viszonyul Trianonhoz a NER?

Kidobta a Kossuth térről az első magyar köztársasági elnök (mellesleg kitűnő ember) művészi szobrát, helyére állítva a „vad geszti bolond”, a „csóvás ember” grandiózus giccsemlékművét. Akibe nem mellesleg – Hermina úti villájában – az elvesztett háborút végigszenvedő katonák egy csoportja bosszúból golyót röpített. Röviden: akit megölt a népharag.
A hazugság „Merjünk nagyok lenni!” rendszere

további legitimitástöredékeit kezdetben 56-ból próbálta kipréselni.

Nem sok sikerre talált. 56 októberében ugyanis egyszerre lépett fel a garázda-antiszemita szélsőjobb, a Petőfi-körös „haladó” értelmiség és az akkor még létező szociáldemokrata munkásosztály. Ebből nekik csak az első brancs tetszett, viszont a többi részvevő csoport (és leszármazottaik) nem hagyták teljesen „kimazsolázni a forradalmat”. Valószínűleg ezért rendezték meg saját paródia forradalmukat 2006-ban. Akkor ott a Kossuth téren már tündökölt a NER, az már egyszínű volt, ott csak gazemberek és félrevezetettek tomboltak. Épeszű ember számára az csak egy puccskísérlet volt, és amit 2010-ben a „hatalommegragadás” (fülkeforradalom) követett.
Szerencsénkre a NER vezetői nem vérszomjasak, bár ezt – jól mérik fel – a jelenlegi nemzetközi viszonyok szerint – bizonyos határokon túl – nem is tehetnék meg. De szükségük sincs rá. A hatalom nekik csak a kiemelkedés, illetve az anyagiak, a dúskálás miatt kell. Nekik elég a 2006-osok szavazata. És azért immár a Jobbik sem ácsingózik.