Stemler Miklós

Nemzeti ügynökeink

  • 2012. március 26.

Publicisztika

Övék a kétharmad, övék a felelősség, no meg egy halom meggyőződéses antikommunista szavazó, akik egyre nagyobb zavarral és dühvel figyelik az úgynevezett nemzeti párt szerencsétlenkedését. De miért is szerencsétlenkedik a Fidesz az ügynöktörvénnyel?

Legyünk jóindulatúak és megértőek: Schiffer András kommunista felmenőinek fölemlegetése Lázár János által nem a Fidesz frakcióvezetőjének tetű mivoltát bizonyította, hanem végtelen kétségbeesését. Erre pedig Lázárnak minden oka megvan, hiszen a Fidesz–KDNP nagyon rövid időn belül a második olyan ügybe ég bele, amelyek szimbolikus fontosságúak a legelkötelezettebb szavazói számára, kiút pedig egyelőre nem nagyon mutatkozik.

Kezdődött az egész Ángyán József földművelésügyi államtitkár lemondásával és coming outjával a magyar földet ellopó maffiáról, amellyel szemben hiába az államtitkári pozíció, hiába a kétharmad, ő sem tudott kezdeni semmit. Sőt: mintha magát Orbán Viktort se érdekelte volna a vidék magyar hangjának kálváriája. Az ezt követő, ugyan nem túl átütő erejű tüntetések is elég kínosak voltak, és amikor már kezdtek volna elnyugodni az indulatok, jött egy video, amelyen a professzor látványosan nem érti, hogyan kaphatja meg a mosonmagyaróvári földeket egy szolnoki ügyvéd a helyi családok helyett. Mi mondjuk tökéletesen értjük, de azoknak a szavazóknak a túlnyomó többsége, akiket a Fidesz még a kisgazdák kicsinálásából szerzett, egyáltalán nem. Nekik van igazuk.

Ezzel párhuzamosan pörög az ügynökügy újabb felvonása, amelyet már a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselői sem igazán értenek. Olyannyira nem, hogy páran átmenetileg még szavazógép voltukból is kivetkőztek, és pártjuk ukáza ellen szavaztak az igen gomb megnyomásával, amikor az LMP törvénytervezetét végül még csak napirendre se vették a többség elutasítása miatt. Nekik, ennek a maroknyi kormánypárti kisebbségnek van igaza: míg eddig mindig volt kibúvó (nem volt meg a kétharmad, ellenzékben volt a párt), amelynek révén nem kellett támogatniuk az aktuális tuti megoldást, most nincs mentség. Övék a kétharmad, övék a felelősség, no meg egy halom meggyőződéses antikommunista szavazó, akik egyre nagyobb zavarral és dühvel figyelik az úgynevezett nemzeti párt szerencsétlenkedését.

Kinek veszélyes?


Kinek veszélyes?

Fotó: MTI


Ez a két ügy valójában sokkal kínosabb, mint amikor a Fidesz válogatott módon köpte arcul saját magát többszörösen is (vasútreform, ágyszámcsökkentés, tandíj), és a szociális népszavazás alkalmával felszedett választókat érintette érzékenyen. Ezek a választók, akik jó része a mai napig elhiszi, hogy kolbászból van a kerítés, már úgyis "otthagyta" a Fideszt a halványra sikerült elmúlt két év után, a maradék másfél-két millió Fidesz-hívő viszont azért szavazott a pártra, mert hitte, hogy Orbán Viktor megvédi a magyar földet, és fél kézzel elbánik a sötétben bujkáló kommunistákkal. Hát nem. A magyar föld nem ismeretlen „maffiózók” kezébe vándorolt, a kommunisták meg vígan élnek és virulnak, leszámítva Biszku Bélát, aki jó eséllyel nem is tudja, hogy mi történik körülötte.

A törzsbázis egyre valószínűsíthetőbb migrációja a Jobbik, avagy az LMP irányába persze a Fidesz gondja, minket a rövid távú politikai megfontolásoknál sokkal jobban zavar, hogy ez a két ügy azt az egyre népszerűbb összeesküvés-elméletet erősíti, miszerint Magyarországon nemhogy rendszerváltás nem történt 22 éve, hanem elitcsere sem nagyon, minden ugyanúgy megy tovább, leöntve némi demokratikus mázzal. Mindez rég nem annak kérdése, hogy a Fidesz vagy az MSZP tart-e több díszkommunistát, hogy Pozsgay Imre vagy Horn Gyula kínosabb-e egy elvileg demokratikus országban: az ő életük nagyobbrészt nyitott könyv, mindenki el tudja dönteni, akar-e olyan pártokat támogatni, amelyek eme két veterán munkásvezetővel büszkélkednek.

A mélyről azonban semmit sem tudhatunk, azt szövetségben óvja Medgyessy „D209” Péter és a harcias antikommunista Kövér László, aki annak idején annyira megorrolt az úgynevezett kommunisták választási győzelmére, hogy tiltakozásul a haját is seggig növesztette. A jól ismert érvelést, miszerint az iratok és a bennük szereplők személyazonosságának nyilvánosságra hozása súlyosan sértené a magyar nemzetbiztonsági érdeket, egész addig lehet komolyan venni, amíg körbe nem nézzünk a szomszédos posztkommunista államokban, amelyek mindegyikében sokkal tovább jutottak a múlt feltárásában, mint mi, mégsem omlottak össze titkosszolgálatuk kompromittálása miatt. A másik unos-untalan előkerülő kifogást, miszerint a pártállami múlt feltárása értelmiségiek szellemi maszturbációja lenne, minden bizonnyal érdeklődéssel és enyhe meglepődéssel figyelik minden olyan civilizált ország lakói, amelyek múltjuk kínos részletei feltárásának és megtárgyalásának köszönhetően számítanak sikeresnek.

Komolyan vehető érvek nélkül adódik a konteókba illő következtetés: kik azok, akiknek valóban nem érdeke, hogy bármi kiderüljön arról, mit csináltak a pártállami időkben, és mit csinálnak most? Ugyanúgy irányítják Kövér Lászlót, mint ahogy irányították annak idején Boross Pétert és Medgyessy Pétert, és éppúgy az ő kezükben van a valódi gazdasági és politikai hatalom, ahogyan a termőföldek sem a helyi gazdák, hanem a régi-új oligarcháké – ennyit a nemzeti együttműködésről és az átmenet „zavaros évtizedei” utáni tiszta jelenről. Utóbbira még mindig várunk.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.