Stemler Miklós

Nemzeti ügynökeink

  • 2012. március 26.

Publicisztika

Övék a kétharmad, övék a felelősség, no meg egy halom meggyőződéses antikommunista szavazó, akik egyre nagyobb zavarral és dühvel figyelik az úgynevezett nemzeti párt szerencsétlenkedését. De miért is szerencsétlenkedik a Fidesz az ügynöktörvénnyel?

Legyünk jóindulatúak és megértőek: Schiffer András kommunista felmenőinek fölemlegetése Lázár János által nem a Fidesz frakcióvezetőjének tetű mivoltát bizonyította, hanem végtelen kétségbeesését. Erre pedig Lázárnak minden oka megvan, hiszen a Fidesz–KDNP nagyon rövid időn belül a második olyan ügybe ég bele, amelyek szimbolikus fontosságúak a legelkötelezettebb szavazói számára, kiút pedig egyelőre nem nagyon mutatkozik.

Kezdődött az egész Ángyán József földművelésügyi államtitkár lemondásával és coming outjával a magyar földet ellopó maffiáról, amellyel szemben hiába az államtitkári pozíció, hiába a kétharmad, ő sem tudott kezdeni semmit. Sőt: mintha magát Orbán Viktort se érdekelte volna a vidék magyar hangjának kálváriája. Az ezt követő, ugyan nem túl átütő erejű tüntetések is elég kínosak voltak, és amikor már kezdtek volna elnyugodni az indulatok, jött egy video, amelyen a professzor látványosan nem érti, hogyan kaphatja meg a mosonmagyaróvári földeket egy szolnoki ügyvéd a helyi családok helyett. Mi mondjuk tökéletesen értjük, de azoknak a szavazóknak a túlnyomó többsége, akiket a Fidesz még a kisgazdák kicsinálásából szerzett, egyáltalán nem. Nekik van igazuk.

Ezzel párhuzamosan pörög az ügynökügy újabb felvonása, amelyet már a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselői sem igazán értenek. Olyannyira nem, hogy páran átmenetileg még szavazógép voltukból is kivetkőztek, és pártjuk ukáza ellen szavaztak az igen gomb megnyomásával, amikor az LMP törvénytervezetét végül még csak napirendre se vették a többség elutasítása miatt. Nekik, ennek a maroknyi kormánypárti kisebbségnek van igaza: míg eddig mindig volt kibúvó (nem volt meg a kétharmad, ellenzékben volt a párt), amelynek révén nem kellett támogatniuk az aktuális tuti megoldást, most nincs mentség. Övék a kétharmad, övék a felelősség, no meg egy halom meggyőződéses antikommunista szavazó, akik egyre nagyobb zavarral és dühvel figyelik az úgynevezett nemzeti párt szerencsétlenkedését.

Kinek veszélyes?


Kinek veszélyes?

Fotó: MTI


Ez a két ügy valójában sokkal kínosabb, mint amikor a Fidesz válogatott módon köpte arcul saját magát többszörösen is (vasútreform, ágyszámcsökkentés, tandíj), és a szociális népszavazás alkalmával felszedett választókat érintette érzékenyen. Ezek a választók, akik jó része a mai napig elhiszi, hogy kolbászból van a kerítés, már úgyis "otthagyta" a Fideszt a halványra sikerült elmúlt két év után, a maradék másfél-két millió Fidesz-hívő viszont azért szavazott a pártra, mert hitte, hogy Orbán Viktor megvédi a magyar földet, és fél kézzel elbánik a sötétben bujkáló kommunistákkal. Hát nem. A magyar föld nem ismeretlen „maffiózók” kezébe vándorolt, a kommunisták meg vígan élnek és virulnak, leszámítva Biszku Bélát, aki jó eséllyel nem is tudja, hogy mi történik körülötte.

A törzsbázis egyre valószínűsíthetőbb migrációja a Jobbik, avagy az LMP irányába persze a Fidesz gondja, minket a rövid távú politikai megfontolásoknál sokkal jobban zavar, hogy ez a két ügy azt az egyre népszerűbb összeesküvés-elméletet erősíti, miszerint Magyarországon nemhogy rendszerváltás nem történt 22 éve, hanem elitcsere sem nagyon, minden ugyanúgy megy tovább, leöntve némi demokratikus mázzal. Mindez rég nem annak kérdése, hogy a Fidesz vagy az MSZP tart-e több díszkommunistát, hogy Pozsgay Imre vagy Horn Gyula kínosabb-e egy elvileg demokratikus országban: az ő életük nagyobbrészt nyitott könyv, mindenki el tudja dönteni, akar-e olyan pártokat támogatni, amelyek eme két veterán munkásvezetővel büszkélkednek.

A mélyről azonban semmit sem tudhatunk, azt szövetségben óvja Medgyessy „D209” Péter és a harcias antikommunista Kövér László, aki annak idején annyira megorrolt az úgynevezett kommunisták választási győzelmére, hogy tiltakozásul a haját is seggig növesztette. A jól ismert érvelést, miszerint az iratok és a bennük szereplők személyazonosságának nyilvánosságra hozása súlyosan sértené a magyar nemzetbiztonsági érdeket, egész addig lehet komolyan venni, amíg körbe nem nézzünk a szomszédos posztkommunista államokban, amelyek mindegyikében sokkal tovább jutottak a múlt feltárásában, mint mi, mégsem omlottak össze titkosszolgálatuk kompromittálása miatt. A másik unos-untalan előkerülő kifogást, miszerint a pártállami múlt feltárása értelmiségiek szellemi maszturbációja lenne, minden bizonnyal érdeklődéssel és enyhe meglepődéssel figyelik minden olyan civilizált ország lakói, amelyek múltjuk kínos részletei feltárásának és megtárgyalásának köszönhetően számítanak sikeresnek.

Komolyan vehető érvek nélkül adódik a konteókba illő következtetés: kik azok, akiknek valóban nem érdeke, hogy bármi kiderüljön arról, mit csináltak a pártállami időkben, és mit csinálnak most? Ugyanúgy irányítják Kövér Lászlót, mint ahogy irányították annak idején Boross Pétert és Medgyessy Pétert, és éppúgy az ő kezükben van a valódi gazdasági és politikai hatalom, ahogyan a termőföldek sem a helyi gazdák, hanem a régi-új oligarcháké – ennyit a nemzeti együttműködésről és az átmenet „zavaros évtizedei” utáni tiszta jelenről. Utóbbira még mindig várunk.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.