Orbán ünnepel

  • 2004. október 21.

Publicisztika

Miközben a két kormánypárt a Terror Háza elõtt vonult fel a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulóján, a Fidesz Sztehlo Gábor evangélikus lelkész emléktábláját koszorúzta meg a Várban. Sztehlo Gábor a nyilas uralom alatt árvaházaiban zsidó gyerekeket bújtatott; lenyûgözõ bátorságát emlékfával köszönte meg a jeruzsálemi holokauszt-emlékhely, a Jad Vasem.

A koszorúzás kétségkívül szép és nemes gesztus volt, és Pokorni Zoltán akkor, amikor arról beszélt, hogy a magyarországi zsidóüldözésekben az áldozatok és a gyilkosok is magyarok voltak, az egyetlen lehetséges igazságot mondta e tárgyban. Mondott mást is, amivel nem okvetlenül értünk egyet (például azt, hogy "a harctereken elhunytak ezrei mind a nyilas uralom közvetett vagy közvetlen áldozatai" voltak) - de egye fene, ennyi belefér. Hogy egy politikus ne csak szavazói egy részének dédelgetett faji világmagyarázatába gázoljon bele, de ugyanazzal a lendülettel elvegye tõlük a Horthy-nosztalgiát is, az biztos kicsit sok lett volna a jóból. Az meg már végképp a mi bajunk, hogy nehezen bírjuk elhessegetni magunktól a gondolatot: a megemlékezésre azért volt szükség, mert a politikai ellenfél nagyban demonstrált - de mindegy az is, miért mentek el, a lényeg, hogy ott voltak.

Pokorni beszédét végighallgatta Orbán Viktor volt miniszterelnök is.

A beszéd után Orbán is elhelyezte a kegyelet virágcsokrát Sztehlo Gábor emléktáblájánál.

Mielõtt ezt megtette volna, Magyarország volt miniszterelnöke a következõ, rögtönzött beszédet nem mondta el. Bár az eseményen nem voltak sokan, a sajtó nyilvánossága felkapta az el nem mondott szavakat, és világgá röpítette e nagy jelentõségû, katartikus nem beszédet.

"Kedves Barátaim, Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy mielõtt virágcsokrom e nagyszerû férfiú emlékét megörökítõ tábla elé helyezem, az alkalmat egy személyes, lelkiismereti problémám megoldására használjam fel. Minden látszat ellenére ugyanis maradt bennem annyi jó ízlés, tapintat, nevezzük bárhogy, hogy érezzem: e csokor s a gesztus, amelyre most készülök, önmagában nem elég, sõt, õszintétlen és hazug lenne. Épp annak az embernek az életmûvéhez, magatartásához, halálos kockázatvállalásához lenne méltatlan, akit ünnepelni jöttünk ide.

Az elmúlt években ugyanis sokszor elõfordult, hogy megnyilvánulásaimban olyan célzásokat tettem, olyan szavakat és utalásokat használtam, amelyek éppenséggel ellentétesek mindazokkal az elvekkel, melyeket Sztehlo Gábor bátor élete során követett.

Nos, kedves barátaim, szeretném e kijelentéseimet visszavonni, és bocsánatot kérni miattuk. Nem azoktól, akiket >>esetleg megbántott>félelmet kelthetettBocsánatot kérek legelõször is azért, mert nyilatkozataimmal olyan sajtótermékeket legitimáltam, olyan újságokat és rádiómûsorokat nyilvánítottam a sajátoménak, amelyekben mindennapos a magyar háborús múlt rehabilitálása, elõfordul a holokauszt tagadása, s amelyek uralkodó világnézete a fajelmélet. Sajnálom, hogy ezekre a förmedvényekre a >>nemzeti radikális'szintén fájlalom, hogy egy ízben a magyar Országgyûlésben a náci >>élettér kifejezést használtam, miként azt is, hogy beszédeimben többször >>bankárkormánynak neveztem politikai ellenfeleim kormányát: hiszen tudva tudom, hogy amit én >>bankárnak ejtek, azt sokan >>zsidónak hallják ebben az országban. Bocsánatot kérek azért, mert azt a televízió-mûsort, amelyben egyszer egy közismert angol holokauszttagadó szólalt meg, máskor meg antiszemita zugfirkászok Nobel-díjas írónkon gúnyolódtak alpárian, >>nemzeti konzervatívnak neveztem, és a védelmembe vettem. Mélyen fájlalom, hogy pártom egy vezetõje néhány évvel ezelõtt, kormányom minisztereként a magyarországi >>zsidókérdés >>megvitatását szorgalmazta, miközben mindnyájan jól tudjuk, hogy >>zsidókérdés Magyarországon nincs, csak antiszemita-kérdés van. Helytelenül cselekedtem akkor is, amikor pártfogásomba vettem azt a kezdeményezést, hogy szobrot állítsanak a zsidótörvényeket a magyar Országgyûlés elé terjesztõ miniszterelnöknek.

Egyszerre szolgál mentségemül, és súlyosbítja helyzetem, hogy nem meggyõzõdésbõl, hanem politikai kalkulációból tettem mindezt. Nem csak arra gondolok most, hogy a politikai hatalom megszerzése érdekében számítottam azoknak a választópolgároknak a szavazataira, akik sajnálatosképp még mindig fogékonyak a fajelméletre és a sovinizmusra, és akik minden bajuk mögött a >>zsidót>zsidókat>zsidók<< szítanák, maga is az egyik leggyilkosabb antiszemita közhely.

Mindezekért mélyen szégyellem magam. Szégyellem magam azért, mert részvétlen voltam a holokauszt áldozataival és túlélõivel szemben; és meg sem próbáltam megérteni sok száz ezer honfitársunk legmélyebb, mert a családi, személyes tragédiákból táplálkozó félelmeit. És szégyellem magam azért is, mert e szörnyû bódulatomban, a hatalom megszerzésének mámorában megpróbáltam a nemzetet jókra és rosszakra, magyarokra és nem magyarokra osztani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kérem, ne vegyék szavaimat valamiféle fogadkozásnak. Jövõbeni tetteim és szavaim úgyis magukért beszélnek majd. Most mindezt pusztán azért kellett elmondanom, hogy tiszta lelkiismerettel vehessek részt mai ünnepségünkön. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket."

A nem beszéd csendje fülsiketítõ volt.

Figyelmébe ajánljuk