Nehéz így, menet közben megmondani, hogyan is áll az új Magyarország megteremtéséért zajló harc, hiszen a kormány célkeresztjébe kerülő társadalmi csoportok és intézmények folyamatosan változnak. Egy ideje például a bírókat ütik, és persze ebből a szép feladatból sem maradhatott ki Lázár frakcióvezető, mondván, miért ne mennének korábban nyugdíjba ezek is, amikor a tűzoltók meg a rendőrök úgyis később fognak, vagy valami hasonló - már ha jól értjük az érvelést. Csak hát az igazságszolgáltatás, amire az Orbán-csapat láthatóan ráizgult, a demokratikus intézményrendszer utolsó védvonala - ha ez nincs, a polgári demokrácia intézményrendszere puszta díszletté válik.
De próbáljuk félretenni amiatti fölháborodásunkat, hogy lassan nincs reggel, amikor ne arra ébrednénk, hogy az újraértelmezett nemzeti együttműködés jegyében már megint el lett véve tőlünk valami, és hogy ebben a permanens kifosztásban már olyan szimbolikus ügyeket is személyes veszteségként élünk meg, mint a Moszkva tér átnevezése - ha tehát mindezeken túllendülve szemléljük az új orbáni állam kiépülését, és úgy tesszük föl a kérdést, van-e bármiféle társadalmi haszna mindannak, ami most az igazságszolgáltatással történik, a válasz az intézkedések értéktartalmától függetlenül is egyértelműen negatív. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács két héttel ezelőtti közleménye reális opcióként vette számba a nagy hirtelen nyugdíjba küldött bírák kiesése miatt az igazságszolgáltatás összeomlását - de ha ez mégsem következne be, az új helyzet akkor is az "ügyek elbírálásának elhúzódásához, az állam büntető igényének csorbításához, valamint a jogkereső állampolgárok, szervezetek érdekeinek sérelméhez vezet".
A kormányzat példás válaszára most sem kellett sokáig várni: Lázár frakcióvezető múlt pénteken már be is adta T/3296 számú módosító indítványát, amely átmeneti rendelkezésekkel igyekszik megelőzni a várható katasztrófát. A módosító javaslat mintegy mellékesen moratóriumot rendel el jövő január 1-jéig a bírói pályázatok kiírására, illetve a bírói kinevezésekre - a bírók méltóságának megőrzése érdekében úgymond -, így a törvény hatálybalépésétől de facto megszűnik a bírói önigazgatás legfontosabb eleme.
És ha mindez még nem lenne elég, az igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegető "harmadik csapásként" jelentős kormánypárti nyomulás indult az ülnöki kinevezésekre: számos budapesti kerületben és városban a régóta dolgozó ülnököket megbízásuk lejárta után nem terjesztették föl az illetékes - természetesen kormánypárti irányítás alatt álló - önkormányzati szervek kinevezésre, hanem ismeretlen, új arcokkal töltötték fel a helyeket. Van például olyan kerület, ahol az ülnökök kétharmada kicserélődött. (Bár az ülnök az ítélkezésbe nem szólhat bele, arra kiválóan alkalmas, hogy a hatalom figyelő szemeként legyen jelen egy-egy eljárásnál.)
Lassan elkészül hát a nagy mű: a kormány először nyugdíjba küldi a legbefolyásosabb idős bírókat, majd megtiltja, hogy új vezetőket nevezzenek ki az irányítható és neki lojális rezsim felállásáig, végül elkezd szőni egy informális hálózatot a hozzá hű ülnökökből. Távolról legalábbis ez rajzolódik ki. Ha közelebbről nézzük ezt az egész történetet, kevésbé látszik valamiféle előre kisakkozott zseniális, proaktív tervnek - emlékezzünk csak a korhatár körüli szerencsétlenkedésre. Ami most történik, a korábbi improvizálás következménye, szimpla lépéskényszer. Újabb, immár dühödtebb improvizáció. Mulatságosnak is mondhatnánk, ha nem menne rá az igazságszolgáltatás. Meg a demokratikus berendezkedés. Meg mi, mindannyian.
