Rosszul a jót sem

Publicisztika

Hétfőn az Országgyűlés kétharmados többsége elfogadta a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetését lehetővé tévő alkotmánymódosítást. E szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető". A kormány és a rendvédelmi szakszervezetek hetek óta tartó meccse ezzel - a törvényhozásban legalábbis - eldőlt.

Hétfőn az Országgyűlés kétharmados többsége elfogadta a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetését lehetővé tévő alkotmánymódosítást. E szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető". A kormány és a rendvédelmi szakszervezetek hetek óta tartó meccse ezzel - a törvényhozásban legalábbis - eldőlt.

A szakszervezetek azonban folytatják: június 16-án, ugyancsak viccesen, az Alkotmány utcába invitálják szimpatizánsaikat, hogy a fülkeforradalmat a maguk részéről a bohócforradalommal zárják le, "visszavonva" egyúttal a Fidesz-KDNP-re adott tavalyi szavazataikat. Ám tartunk tőle, már e demonstrációt sem csak a jó kedély jellemzi majd; s a következő hetekben az is kiderülhet, hogy a rendőrök és a tűzoltók nem csak alkupozíciójuk javítása végett fenyegetőztek azzal, hogy az Andrássy úti füstfelhő és vízár békés játszadozás volt ahhoz képest, ami eztán jön.

A rendvédelmiek indulata érthető. Nem is csak azért, mert szerzett jogaik feladásáért cserébe a kormány semmit nem ajánlott: a beígért "életpályamodell" kábításnak tűnik (hisz világos, hogy nincs kidolgozott koncepciója erre a kabinetnek). Hanem azért, mert a Fidesz nemcsak ellenzékben, de kormányra kerülve is - egészen idén tavaszig - egyvégtében hazudott, amikor 150 ezres nettó fizetésről, a rendvédelmi munka "anyagi és erkölcsi" megbecsüléséről meg a nagyszerű jövőről szavalt az állománynak. Orbánék csúnyán átdobták az egyenruhásokat is a palánkon - senki nem hüledezhet, ha az utóbbiakat elkapja az ideg.

Ha csak ennyiről volna szó, az is éppen elég baj lenne. Mert annak azért nagyon nem lehet örülni, amikor a nyugdíjukért tüntető rendőrökben fölmerül a parlament "megrohamozásának" a gondolata, vagy amikor a törvényes rend őrei trágár szavakkal szidalmazzák a hivatalban lévő miniszterelnököt. Az elmúlt években - elsősorban Orbán Viktor politizálása miatt - olyan megoldások és olyan mondatok is elfogadottá váltak a politikai ellenfél sakkban tartására, melyek egy évtizede még elképzelhetetlenek voltak, és amelyeknek közük nincs a felelősségteljes, demokratikus véleménynyilvánításhoz. A rendvédelmiek dühe ezt a határt tolhatja kijjebb.

De e riasztó távlatok ellenére sem ebben áll e történet lényege. Hanem abban a hallgatólagos megállapodásban, amit a rendszerváltó politika kötött a társadalom egy részével - mindany-nyiunk kárára. Az 1990-es évek első felének tömeges munkanélküliségét az akkori kormányok azzal hitték gyógyítani (és elhárítani a rettegett társadalmi robbanást), hogy a megszűnt munkahelyekről a szociális ellátórendszerbe irányítottak több százezer embert - nagyvonalúan bánva a rokkantnyugdíjazás meg a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével. Egyetlen kelet-európai állam sem tett így - Magyarországon viszont e metódusból bejáratott gyakorlat lett, még ha ez a kádári minták szerint megkötött "társadalmi kiegyezés" pazarló volt is, és velejéig korrupt.

Noha e praxis képtelenségével és államháztartási káraival mindegyik kormány tisztában volt, 2006-ig egyik sem lépett föl ellene. Gyurcsány Ferencnek - helyes megfontolásból, de a maga kapkodó módján - volt először mersze belenyesni a rokkantnyugdíj-jogosultságokba; a felülvizsgálatot aztán nemcsak Bajnai Gordon folytatta, de a hétfői alkotmánymódosítás is e folyamat terméke. A szocialista kormányok önnön gyengeségük - és a társadalom hergelésére bármikor kész Orbán - miatt azonban komoly eredményt nem értek el. Javukra írandó viszont, hogy legalább törekedtek valamiféle egyeztetésre, és próbálták egészében látni a helyzetet - lásd a rehabilitációs programokat. Ám a rendszert magát érintetlenül hagyták - és bár kormányzásuk idején néhány ezer főt sikerült visszaterelni a munkaerőpiacra, a szociális ellátásba indokolatlanul belépő kedvezményezettek miatt ez már nem osztott, nem szorzott. Orbánnak megvan a parlamenti ereje: ő azonban tárgyalás, előzetesen ajánlott kompenzáció nélkül törekszik a megoldásra. Baját, mint oly sokszor, magának köszönheti - az ellenzéki évek felelőtlensége és demagógiája miatt újra és újra az orra alá dörgölhető hiteltelensége.

A korkedvezményes nyugdíjak kivezetéséből és a jogosulatlan kedvezmények kiszűréséből nyerhető költségvetési megtakarítás nehezen számszerűsíthető, hisz akár évtizedes folyamatról lehet szó. Maga a kormányzat is tanácstalan ebben: az évi 2-3 milliárdtól az 50 milliárdon át a 120-ig sok mindent bedobtak már. Annyi biztos: sok pénzről, és ezúttal (a mindenféle emléknapokkal és egyéb szimbolikus maszlagokkal ellentétben) valóban kulcsfontosságú társadalmi-gazdasági ügyről van szó. Melyet mérlegelve jó okokból érvelhetünk bármely fél - a kormány és az intézkedésével szemben föllépők - mellett és ellen is. (Hiszen a rendőrök és a tűzoltók korkedvezményes nyugdíja voltaképpen a megalázó munkafeltételek és fizetések egyfajta állami kompenzációja.) De ez mit sem változtat azon, hogy a kormányzat a saját megtévesztő manőverei, hajthatatlansága és kompromisszumképtelensége miatt az egyébként helyesen megválasztott irányt sokak számára elfogadhatatlanná teszi. Egyeztetni ugyanis nem infantilis kérdőíveken kellene, hanem a tárgyalóasztalnál; az embereket nem kinevezni kéne "polgárnak", hanem annak tekinteni; és nem a vezetőt vakon követő alattvalóként, hanem szabad, önálló akarattal rendelkező egyénekként kezelni - akiket a mégoly helyes politikai célok megvalósítása érdekében sem átverni és főmérnökként utasítgatni, hanem meggyőzni kell.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.