Zsíradó

Publicisztika

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a minap jelentette be: most már tényleg bevezetjük a hamburgeradónak nevezett népegészségügyi termékdíjat. Egyelőre még csak sejtetik, pontosan milyen ételekre és hatóanyagokra vetnék ki: zsír, cukor, só reszkethetnek, a sarokban a koffein izgul.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a minap jelentette be: most már tényleg bevezetjük a hamburgeradónak nevezett népegészségügyi termékdíjat. Egyelőre még csak sejtetik, pontosan milyen ételekre és hatóanyagokra vetnék ki: zsír, cukor, só reszkethetnek, a sarokban a koffein izgul. Még ha létezne is valamiféle táplálkozástudományi konszenzus (amiképpen nincsen - mutassanak két dietetikust, aki azonosan értékeli a túlzott sóbevitelt), akkor is kétségeink merülhetnének fel: miért az állam fogalmazza meg, hogy mit egyen a magyar? Lehet persze hajtogatni, hogy az egészségtelenül élő állampolgár nagyobb valószínűséggel lesz súlyos beteg, ami aztán az egészségesebben élő állampolgárok zsebére megy. Csakhogy mindeme számítgatásokban túl sok a valószínűségi elem. Önmagában egészségtelen étel nincs is, csupán egészségtelen életmód van - ez utóbbi meghatározásakor pedig számba kéne venni azt is, mennyit ront az alany állapotán, ha nap mint nap rosszindulatú butaságokkal tömik a fejét. A naiv elképzelés az, hogy a junk foodra kivetett fogyasztói adók (amit a végfogyasztó "emberek" fizetnének, ami természetesen szintén nem megszorítás) fedezik majd az egészségügy deficitjét, s az így bejött pénzekből jól kitömik a már a menekülési útvonalra sandító orvosok, nővérek köpenyzsebét. De többe lesz itt a gyíkhús, mint a levespor - az adminisztrációs költségek alighanem elviszik a várt haszon javát.

Lázár János viszont a pontosabban nem definiált gyorséttermekre sújtana le: játszótér építésére fogná őket, és gondosan feltüntetné, miből mennyit tartalmaznak az ételeik, s emellett kötelezné őket a főzéshez használt káros anyagok használatának korlátozására is. A javaslatok látszatra ismét illeszkednek a gonosz multik elleni hadjárat forgatókönyvébe. Csakhogy, mint azóta többen is felhívták rá a figyelmet, a javaslat éppen a legnagyobb, legismertebb nemzetközi étteremlánc esetében nyitott kapukat dönget: majd minden második "meki" mellett nyílt már játszótér, a transzzsírsav-felhasználást 2007-ben önként a WHO-norma alá csökkentették, továbbá minden látogató megtekintheti a tálcabetétek hátoldalán, mit zabált össze. De akkor kinek akar odavágni kormányunk? Esetleg a sarki hambissal építtetne játszóteret, vagy kötelezné a piaci lángosost, adjon a fokhagymás libazsír és a tejföl mellé kalóriatáblázatot? És ki foglalkozik majd a legnagyobb mumussal, a garantáltan egészségtelen közétkeztetéssel? Vagy inkább ne is tudjunk róla, mit esznek a menzán a gyerekeink? Amit meg otthon fogyaszt az átlagmagyar, táplálkozástudományilag abban sincs sok köszönet - úgyhogy a pörkölt, nokedli, sör kombó után ideje elgondolkodni, hol fér el a nappali közepén a libikóka meg az ugrókötél.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.