Törvényhozási választásokra készül Magyarország - a maga némileg gyomorforgató eszközeivel, melyek közül nézzük meg kicsit közelebbről az utóbbi napok egyik cégéres szemétségét. Azt a roppant mulatságos "bakiparádét", amin - ha hihetünk a klikkelési adatoknak, és mér' ne - röhög az egész ország. Egyesek bizonyára naponta többször is.
Reménybeli képviselőjelöltjei rövid bemutatkozó filmecskéit tette föl honlapjára az MDF. E gyűjteményből "válogatott egy csokorra valót", s rakott ki közösségi portálokra a CivilKontroll.net (bármi legyen is az) szerkesztője, Szécskai Gábor (bárki legyen is ő). A válogatás kétségkívül tendenciózus, alig több mint tíz perc alatt valóban ritkán (csak a parlamentben, az operabálon, a filmkészítő esküvőjén, s ott, ahol elegen összegyűlnek) látni ennyi rosszul szabott zakót, olcsó hajfestéket, szerencsétlen testtartást, tanácstalan ábrázatot, lehet hallani ennyi suta, rosszul egyeztetett mondatot, alkalomhoz alig is illő közlést, ennyi szó közbeni levegővételt, és urambocsá' ennyi kapitális marhaságot, minden meggyőződés nélkül ledarált közhelyet. Helyüket és szerepüket eltévesztett nyomorultak ariettáiból jött össze ez a tíz perc, hiba lenne letagadni. Ám mégsem őrájuk, a bénán szólókra vet rossz fényt ez az összeállítás elsősorban.
Mert hogy a fenébe nem képes egy párt megvédeni legodaadóbb híveit, akik - persze könynyen kiszámítható fizetségért, de önként - a teljes személyükkel ajánlkoznak fel, akik mindenüket odaadnák? Akik a párt és a képviselete kedvéért még csörgősipkát is húznak. Hogy nem lehet azt mondani, hogy ezt a zakót vegyük le, ezt a mondatot meg vegyük fel még egyszer (ötször, akárhányszor)? Eszerint az MDF pár kipécézett jelöltjénél csak a választási szakembereinek és a felelős vezetőinek az érdekérvényesítő képessége szerényebb. Felmerül a kérdés, hogyan képviselnének minket?
S milyen emberek lehetnek az összeállítás készítői? Olyanok, amilyenek, nyilván nem szégyellik magukat. Mert félreértés ne essék, itt nem valami spontán jófej-fesztiválról van szó, hogy valaki kiszúrta, milyen szerencsétlenek ezek a szerencsétlenek, s milyen jót lehet majd röhögni rajtuk. Nem, ennél többről: jól átgondolt és precízen végrehajtott lejáratási akcióról. Valaki felmérte, hol a legsebezhetőbb az MDF - ahol a legelső választásokat leszámítva mindig is volt, a jelöltállításnál. (Ha van országos lista, a bejutás is biztos, különben meg nekik meszeltek.) 176 potens jelöltet egy tagság nélküli (elnökből, miniszterelnök-jelöltből és budapesti elnökségből álló) párt valóban nehezen talál, alkalmas tartalékokat mögéjük meg már bizonyosan nem. Ha itt ütnek léket a hajón, az jó eséllyel süllyed.
De valójában a "hogyan" a szégyenletes, és azt is kidekázta valaki, hacsak nem Szécskai. És e mérlegelés eredménye az volt, hogy: minek örült az utóbbi időkben egyöntetűen és legjobban a magyar közönség? Hogy kiröhöghette Szalacsit. Harsányan lehetett kacagni egy megindultságában kommunikációképtelen sorsüldözöttön, nevetni egy roncson. Az esendőségen. Ha ez kell nekünk, most megint evvel szolgálnak.
De vigyázzunk az efféle bohóctréfák fogyasztásával, mert könnyen megfekszik a gyomrot - nem kell hozzá sok, csak egy szúrós szem valami hivatalban, egy rosszkor érkező tértivevényes levél, egy közúti ellenőrzést túlbuzgón végző rendőr, s máris mi állunk ott hebegve-habogva, nem tudván elmondani, hogy mit akarunk. Ha nem mi, akkor a szüleink, vagy beijedt gyerekünk. Valakik rajtuk is röhögnek. Meg a tornateremben a trikóra vetkezett, szemüveges, dagadt kisfiún is, aki sír a mászókötél alatt, s akinek minden arra tébláboló lekever egy laza tockost.
Látjuk, ki hibázott, értjük az indítékot, átlátunk az elkövetőkön. A magyar néplélek közismert kicsinyszerűségére alapozták a tervüket. Akik csak nézik, és a térdüket csapkodják közben, ők is ebben az aljasságban, az ember lealacsonyításában vesznek részt.
A saját magukéban.
