A hétvégén választunk, ezúttal az Európai Parlamentbe. Összeírtuk, hogy miért ne szavazzunk erre vagy arra a pártra. Nézzük most meg, hogy melyik lista a rövidebb. Nem túl ambiciózus megközelítés, de ne minket hibáztassanak. Amúgy meg a véleményünk ez: abból biztos nem lehet baj, ha minimális elvárásokkal közelítünk a demokrácia felé. Ha nem így tennénk, mindig pofára esnénk, és a sok pofára esés bele tudja az ideget vágni az emberbe. Úgyhogy a minimalista demokráciafelfogást javasoljuk mindenkinek. Az autoriter kormányzás megteremtésének ugyanis tán a legfontosabb előfeltétele, hogy sok ember legyen ideges a demokráciára.
Fenti listáink közül különösebb indoklás és fontolgatás nélkül dobhatjuk el a jobboldali pártokét. Hisz hétről hétre véleményt nyilvánítunk elképzeléseikről. Nem hiszünk a "számonkérésnek" abban a módozatában, amelyet a mostani ellenzéki pártok sejtetnek, rossz érzésekkel figyeljük azon külpolitikai törekvéseiket, amelyek közeli konfliktusokat ígérnek közvetlen szomszédainkkal. Jövendő gazdaságpolitikájukról vagy nem tudunk semmit (ha jóhiszeműek vagyunk), vagy csupa rosszat sejtünk (például abból, ahogy a Bajnai-programot fogadták: mindent vissza!). Jól érzékeljük, hogy még mindig szívesen osztják a nemzetet jó magyarokra meg semmilyenekre, még ha a 2002-es kokárdás kampányhoz képest kevésbé útszélien is teszik ezt. Bár értjük, hogy a szélsőjobbot most ellenfélként tételezik, egyelőre nincs okunk rá, hogy ezt tartós irányváltásként tekintsük. És végül: nem hiszünk abban, hogy a következő országgyűlési választások után "új világot" kéne teremteni.
Hiszen ez az újság éppenséggel abban látná a nemzet felemelkedésének útját, ha a parlamenti pártok megtanulnák nemcsak a szellemének és a betűjének megfelelően használni, de szeretni a rendszerváltás alkotmányát. És mindazt, amire a '89-es rend alapul: a hatalmi ágak valóságos elkülönítését, az egyház és az állam elhatárolását, a világnézeti semlegességet, a megkülönböztetés minden formájának tilalmát, az egyéni szabadságjogok tiszteletét. Ezt tartjuk a gazdaság egyenesbe hozása első feltételének is.
Lássuk be, hogy a Fidesztől és a KDNP-től a '89-90-ben megalkotott gazdasági és közjogi rend élet-halál védelme aligha várható el. Maguk sem állítják, hogy ilyesmire készülnének.
Ami persze nem jelenti azt, hogy a bevezetőben említett Miért ne szavazzak rátok, svihákok! című lista "MSZP" és "SZDSZ" fejlécű oszlopa ne tartalmazna súlyos tételeket. Hisz nem azért biztattuk korábban olvasóinkat az ő támogatásukra, hogy a mezükben fellépő illetők komplett kerületeket lopjanak el és egész autópályákat vigyenek haza; hogy gallyra futtassák a magyar gazdaságot, hogy nyolc év alatt egyetlen valamirevaló reformot se sikerüljön keresztülvinniük; hogy az állam ama pár alapvető funkcióját se tudják tartalommal megtölteni, amelyeket liberális lap létünkre életbevágónak tartunk. Miközben a nagyközönséget egymás vagy saját maguk gyapálásával szórakoztatták. Ezt mind jól tudjuk.
De ezeket a fentebb leírtakhoz képest kisebb téteknek gondoljuk. A parlamentáris demokrácia alapintézményeinek integritását az MSZP és az SZDSZ nem veszélyezteti - tehát továbbjutottak.
Amitől persze még csak kicsit lett könnyebb a helyzetünk. Hisz demokratikus, alkotmányos, szabad versenyes kapitalista elkötelezettségünk nemcsak e két pártra engedne szavazni, hanem még háromra: az MDF-re, a Roma Összefogásra és a Lehet Más a Politikára is.
E ponton vezércikkünk többfelé ágazik. Ennek az az oka, hogy még szerkesztőségünkön belül is jó és megfontolandó érvek hangzottak el bármelyik változat mellett is. A döntés nem könnyű.
Az MDF-et fontolgatókat Bokros Lajos ésszerűnek tűnő programja, jó svádája, merészen villogó szemüvege, valamint Dávid Ibolya politikai bátorsága győzhette meg. Ez a szavazat erős felindulást is tartalmazna: a két nagy tömb elleni fellépés is motiválhatja, mely két nagy tömb úgymond rátelepszik a magyar életre. Erősebb, bár gyökeresen más irányú protestálást nyilváníthatnak ki azok, akik a Lehet Más a Politikára adnák voksukat. Az eddigiek lejátszottak, jöjjenek a romlatlan fiatalok - sőt, nemcsak az eddig szereplő személyek ideje telt ki, hanem a jó élethez új, szebb eszményeket és célokat is kéne találni. Szó, ami szó, ebben is van igazság.
Ám az MDF-et választani kívánóknak el kéne gondolkodniuk azon, vajon a két mondott személyen (és Herényi Károlyon) kívül maradt-e még valaki a szervezetben; és azon is, hogy az e három élszereplő által képviselt nagyon szabad piaci kapitalizmus valóban ízlésük szerint való-e. (És hogy ehhez képest vajon miért nem bírta az MDF megszavazni a Bajnai-csomagot?) Az LMP-vel rokonszenvezőknek pedig azon kell dűlőre jutniuk magukban: vajon pontosan tudják-e, hogy mit vennének az új erővel? A zöldek harmadik utas gazdasági elképzelései épp annyira hatnak naivnak, mint éppenséggel avíttnak; gyanakvásuk a magántőkével szemben gyanakvást ébreszt; és az elitellenesség akkor is a populizmus retorikájának alkotóeleme marad, ha rokonszenves, jó arcú fiatalemberek hivatkoznak rá. De kétségtelen, hogy e két párttól nem kell féltenünk demokráciánkat. Az MCF Roma Összefogás mellett pedig még az szólhat, hogy a magyarországi cigányság megannyi baján kizárólag politikai eszközökkel lehet segíteni, s a politikai harc egyetlen igazán hatékony eszköze a parlamentáris demokráciában a pártok révén materializálódó érdekképviselet.
És mi szól a két volt koalíciós párt mellett - ha azt már kívülről fújjuk, hogy mi szólna ellenük?
E ponton álljunk meg egy pillanatra. Eddigi okoskodásunkból hiányzott az európai dimenzió. Pedig mégiscsak az európai szocialista, néppárt, liberális vagy zöld frakcióba választunk tagokat - s mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak e mátrixban gondolkodnánk! Ha valaki az Európai Szocialisták Pártja "szociális Európát", nagyobb integrációt és fékezett habzású kapitalizmust szorgalmazó megközelítését csípi, úgy szavazzon az MSZP-re; ha meg az Európai Néppárt szabad piaci, integrációpárti filozófiáját találja vonzóbbnak, úgy ikszelje az MDF-et. Vagy az SZDSZ-t, ha már liberális! Nos, eme megközelítés ellen sem emelhetünk kifogást; sőt, az "én akkor is európai polgár vagyok, ha erről senki nem vesz tudomást" attitűd kifejezetten rokonszenves.
De lehet, ennél fontosabb most az a hatás, amit az EP-választás itthoni viszonyainkra gyakorol.
A gyakorlatias megközelítést javasoljuk.
Aligha kérdéses, hogy a Fidesz (vagy, horribile dictu, a Fidesz-Jobbik-koalíció) kétharmados többségét a következő országgyűlési választáson az MSZP-nek egyedül bajos lesz megakadályoznia. Ahhoz kelleni fog még legalább egy kis párt. Félreértés ne essék: igenis úgy véljük, hogy az SZDSZ-re most leadott szavazatnak lehetnek nem taktikai, hanem elvi indítékai is. Elvégre mégiscsak ez a párt állt ki legtöbbször azon jogelvek mellett, és ama alkotmányos rend védelmében, amelyet fentebb ideálunkként jelöltünk meg. Mégiscsak ők voltak azok, akik hónapokkal a Bajnai-csomag előtt hasonló mentőintézkedéseket sürgettek. Bárhogyan is vélekedjünk a párt gyilkos belső viszályairól, egyes kádereinek integritásáról, botrányairól, a koalíció felbomlásában játszott szerepéről. Mégiscsak ez az egyetlen liberális párt a magyar mezőnyben.
De nem csak erről van most szó. Az EP-választás kitűnő alkalom arra, hogy meggyőződjünk arról: van-e, lehet-e esélye az SZDSZ-nek 2010-ben. Azok a liberális szavazók, akik most inkább az MSZP-hez menekülnének Orbán kétharmada elől, fontolják meg: ha most elfogy a liberális párt támogatottsága, az 2010-ben a biztos bukást jelenti számukra; az pedig nagy valószínűséggel a jobboldal alkotmányozó többségét.
Egy szavazatot az esély visszaszerzésének esélye még megér.
