Szezonnyitó tüntetés

  • Vári György
  • 2012. szeptember 5.

Publicisztika

Két-háromezer dühös ember hallgatta végig a Milla tegnapi tüntetésén a mikrofonból mindazt, amit maga is gondolt az azerbajdzsáni baltás gyilkos kiadatásával kapcsolatban Orbánról és kormányáról. Fokozódó indulataikat nem a változás reménye, csak a kétségbeesés fűtötte.

A tüntetési szezon beüzemeléséhez alkalmasabb témát nehezen kaphatott volna a Milla, mint hogy Orbán Viktor odaajándékozta a baltás gyilkost Azerbajdzsán elnökének, aki dicső tette jutalmaként kegyelemben és más javakban részesítette. A Milla most bocsánatot kért Örményországtól, miután az megszakította velünk fenntartott diplomáciai kapcsolatait, és miután Szijjártó és Selmeczi közösen lezártnak tekintették ezt a „száraz nemzetközi jogi” tényállást (ha ez a sztori is száraz nekik, mi lehet még a tarsolyukban).

Ezt a tűzijátékot nem könnyű retorikailag túldobni. A szónokok sem birkóztak meg a feladattal, látszott, hogy egyszerűen nem hiszik el, ami történt, és az elképedt hüledezésen kívül alig valamit tudtak hozzáfűzni. Az erősebb mondatokat spontán dühkitörések szakították meg a színpad közelében, „Takarodj!”, „Mondjál le!”, effélék. Persze mélységesen igazuk volt, de hiányzott az erő és a kreativitás, pedig a Millában éppen azt lehet szeretni, hogy – szemben a magyar politika legtöbb szereplőjével – vannak ötleteik, ha nem is mindig sülnek jól el. Mára azonban nem találtak ki semmit. Újra és többször felbosszantottuk magunkat ezen a politikushoz, felnőtt emberhez, erkölcsi lényhez méltatlan, abszurd és undorító történeten, majd több ízben fel lettünk kérve méltóságunk megőrzésére, és mehettünk haza. Talán nem kell mondanom, hogy nem a Téli Palota ostromát hiányoltam, és megvagyok zavargások nélkül, a szónokok is megtették, amit megtehettek, és jobb, hogy legalább történt valami, mintha egyáltalán semmi sem történt volna, de ez így nem vezet sehová. Rendben, a demonstrációs szezon legelején vagyunk, mondjuk, hogy ez még csak a hangolás. De ha október 23-ra sem nyeri vissza a Milla a lendületét és az eredetiségét, akkor már tüntetni se lesz jó ebben a szegény, rosszkedvű, reménytelen országban.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.