Szezonnyitó tüntetés

  • Vári György
  • 2012. szeptember 5.

Publicisztika

Két-háromezer dühös ember hallgatta végig a Milla tegnapi tüntetésén a mikrofonból mindazt, amit maga is gondolt az azerbajdzsáni baltás gyilkos kiadatásával kapcsolatban Orbánról és kormányáról. Fokozódó indulataikat nem a változás reménye, csak a kétségbeesés fűtötte.

A tüntetési szezon beüzemeléséhez alkalmasabb témát nehezen kaphatott volna a Milla, mint hogy Orbán Viktor odaajándékozta a baltás gyilkost Azerbajdzsán elnökének, aki dicső tette jutalmaként kegyelemben és más javakban részesítette. A Milla most bocsánatot kért Örményországtól, miután az megszakította velünk fenntartott diplomáciai kapcsolatait, és miután Szijjártó és Selmeczi közösen lezártnak tekintették ezt a „száraz nemzetközi jogi” tényállást (ha ez a sztori is száraz nekik, mi lehet még a tarsolyukban).

Ezt a tűzijátékot nem könnyű retorikailag túldobni. A szónokok sem birkóztak meg a feladattal, látszott, hogy egyszerűen nem hiszik el, ami történt, és az elképedt hüledezésen kívül alig valamit tudtak hozzáfűzni. Az erősebb mondatokat spontán dühkitörések szakították meg a színpad közelében, „Takarodj!”, „Mondjál le!”, effélék. Persze mélységesen igazuk volt, de hiányzott az erő és a kreativitás, pedig a Millában éppen azt lehet szeretni, hogy – szemben a magyar politika legtöbb szereplőjével – vannak ötleteik, ha nem is mindig sülnek jól el. Mára azonban nem találtak ki semmit. Újra és többször felbosszantottuk magunkat ezen a politikushoz, felnőtt emberhez, erkölcsi lényhez méltatlan, abszurd és undorító történeten, majd több ízben fel lettünk kérve méltóságunk megőrzésére, és mehettünk haza. Talán nem kell mondanom, hogy nem a Téli Palota ostromát hiányoltam, és megvagyok zavargások nélkül, a szónokok is megtették, amit megtehettek, és jobb, hogy legalább történt valami, mintha egyáltalán semmi sem történt volna, de ez így nem vezet sehová. Rendben, a demonstrációs szezon legelején vagyunk, mondjuk, hogy ez még csak a hangolás. De ha október 23-ra sem nyeri vissza a Milla a lendületét és az eredetiségét, akkor már tüntetni se lesz jó ebben a szegény, rosszkedvű, reménytelen országban.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

  • Keresztesi József

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.