Szezonnyitó tüntetés

  • Vári György
  • 2012. szeptember 5.

Publicisztika

Két-háromezer dühös ember hallgatta végig a Milla tegnapi tüntetésén a mikrofonból mindazt, amit maga is gondolt az azerbajdzsáni baltás gyilkos kiadatásával kapcsolatban Orbánról és kormányáról. Fokozódó indulataikat nem a változás reménye, csak a kétségbeesés fűtötte.

A tüntetési szezon beüzemeléséhez alkalmasabb témát nehezen kaphatott volna a Milla, mint hogy Orbán Viktor odaajándékozta a baltás gyilkost Azerbajdzsán elnökének, aki dicső tette jutalmaként kegyelemben és más javakban részesítette. A Milla most bocsánatot kért Örményországtól, miután az megszakította velünk fenntartott diplomáciai kapcsolatait, és miután Szijjártó és Selmeczi közösen lezártnak tekintették ezt a „száraz nemzetközi jogi” tényállást (ha ez a sztori is száraz nekik, mi lehet még a tarsolyukban).

Ezt a tűzijátékot nem könnyű retorikailag túldobni. A szónokok sem birkóztak meg a feladattal, látszott, hogy egyszerűen nem hiszik el, ami történt, és az elképedt hüledezésen kívül alig valamit tudtak hozzáfűzni. Az erősebb mondatokat spontán dühkitörések szakították meg a színpad közelében, „Takarodj!”, „Mondjál le!”, effélék. Persze mélységesen igazuk volt, de hiányzott az erő és a kreativitás, pedig a Millában éppen azt lehet szeretni, hogy – szemben a magyar politika legtöbb szereplőjével – vannak ötleteik, ha nem is mindig sülnek jól el. Mára azonban nem találtak ki semmit. Újra és többször felbosszantottuk magunkat ezen a politikushoz, felnőtt emberhez, erkölcsi lényhez méltatlan, abszurd és undorító történeten, majd több ízben fel lettünk kérve méltóságunk megőrzésére, és mehettünk haza. Talán nem kell mondanom, hogy nem a Téli Palota ostromát hiányoltam, és megvagyok zavargások nélkül, a szónokok is megtették, amit megtehettek, és jobb, hogy legalább történt valami, mintha egyáltalán semmi sem történt volna, de ez így nem vezet sehová. Rendben, a demonstrációs szezon legelején vagyunk, mondjuk, hogy ez még csak a hangolás. De ha október 23-ra sem nyeri vissza a Milla a lendületét és az eredetiségét, akkor már tüntetni se lesz jó ebben a szegény, rosszkedvű, reménytelen országban.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.