Publicisztika

Esélyünk van rá, hogy újraéljük ’89-et, a szereplők ehhez maradéktalanul rendelkezésre állnak. Van egy antidemokratikus, ráadásul kleptokráciája miatt hiteltelen kormányzat, amit el kell takarítani a színről, és van egy formálódó demokratikus ellenzék.

Az Alkotmánybíróság november 11-i határozata (III/1522/2014) egyetlen érvet sem fogadott el azok közül, amelyeket a deviza­hitelekkel kapcsolatos törvény következtében indult bírósági eljárások során maguk a bírók hoztak fel a törvénnyel szemben.

Karsai László, a Mazsihisz történész szakértője legújabb cikkének ez az alcíme: „Vitában Gerő Andrással”. Általában szeretem az érdemi vitákat.

Nyugat-gyűlölete dacára a közel-keleti emberek java része tudja: a Nyugattal szemben sem Moszkva, sem Peking nem adhat számukra oltalmat. Ara-Kovács Attila írása.

Az amerikai Francis Fukuyama a kortárs politikatudomány meghatározó alakja, aki Magyarországot is jól ismeri.

Gerő András úgy véli, hogy a januári Mazsihisz-sajtótájékoztatón használt hangnemem miatt kizártam magam a párbeszédből, ezért a maga részéről a vitát lezárta.

György Péter és Köves Slomó vitája, a magyar zsidók asszimilációjának menetéről, következményeiről és tanulságairól szólva valójában arról folyik, hogy ma, Magyarországon milyen legyen a „zsidó politika”, azaz mit mondjanak, kinek az oldalán álljanak azok, akik zsidóként szólalnak meg a magyar politikában.

Eddigi teljesítménye alapján az Obama-adminisztráció aligha lesz alkalmas rá, hogy a szükséges külpolitikai irányváltást megtegye. Pedig legalább az amerikai–izraeli viszonyt normalizálni kellene, és határozott katonai választ adni a legveszélyesebb iszlamista kihívásokra.

Az oktatási kormányzat újra előállt egy felsőoktatás-fejlesztési koncepcióval, melynek címe: „Fokozatváltás a felsőoktatásban. A teljesítményelvű felsőoktatás fejlesztésének irányvonalai”.

A felülről megosztott felelősség c. írásomban (Magyar Narancs, 2014. október 9.) elemeztem azokat a furcsaságokat, amelyek a Sorsok Háza ügyében a kormány és a Mazsihisz viszonyát jellemzik, egyben kitértem arra is, hogy mi az én személyes hozzáállásom és tapasztalatom a Sorsok Háza esetében. Válaszcikket Karsai László írt (A történész felelőssége, 2014. október 23.), jóllehet ő írásomnak nem volt címzettje; neve elő sem fordult a cikkben. Gondolom, azért reflektált, mert ő – 2014 januárjától a nyilvánosság számára is tudottan – a Mazsihisz tanácsadójaként tevékenykedik.

Jelentékeny izraeli–indiai fegyverüzletek hírét kapta fel a nemzetközi sajtó. Újdelhivel egyre inkább nagyhatalomként számolhatunk. Ara-Kovács Attila írása.

Gerő András úgy tesz, mintha nem értené Lázár Jánost (lásd: A felülről megosztott felelősség, Magyar Narancs, 2014. október 9.). Gerő szerint a nagy hatalmú politikus vétójogot akarna adni olyan nemzetközi és hazai zsidó szervezeteknek a Sorsok Háza állandó kiállítása koncepciójának kialakításában, amelyeknek „sem intellektuális, sem politikai felelősségük” nincs a magyar választók előtt.

A gimnáziumi férőhelyek szűkítését tűzték ki, hogy akkor a jobb tanulók is szívesen választják majd a szakmunkásképzést… ez a gondolkodásmód fogja szétverni a jövőnket.