Gerő András

Jók és rosszak

Avagy ki az az Orbán Viktor?

  • Gerő András
  • 2014. december 22.

Publicisztika

Karsai László, a Mazsihisz történész szakértője legújabb cikkének ez az alcíme: „Vitában Gerő Andrással”. Általában szeretem az érdemi vitákat.

Azokat a párbeszédeket nem kedvelem, amelyeknél előre is pontosan tudható, hogy az érvek hatására az egyik fél álláspontja nem finomodik vagy változik. Karsai véleménye akkor is borítékolható, ha megismerné az épülő Sorsok Háza Múzeum ama koncepcióját, amit nem ismerve is elutasít. Karsai újabb írása megerősít abban a már előzőleg is létezett álláspontomban, hogy a vele folytatott vita értelmetlen. A továbbiakban a Magyar Narancs olvasói számára szeretném dokumentálni azt, hogy konkrétan miért is az.

 

*

Karsai tagadja, hogy a Mazsihisz egyház lenne. Azt mondja: „csak vallási jellegű szervezet, de nem egyház”. A Mazsihisz – honlapja alapján – önmagát egyháznak tartja, nevében is szerepel a „zsidó hitközségek” kifejezés. Az állam szintén ekként ismeri el; ezen az alapon juttat számára elég komoly anyagi támogatásokat. Majd ha átnevezik magukat a „Neológ Zsidóság Baráti Köré”-nek, és nem a hitközségek képviselői, illetve a rabbikar adja a szervezet közgyűlését, akkor valószínűleg az állam sem ismeri el őket egyháznak, s ők magukat sem fogják annak tartani. Ha ez bekövetkezne, akkor természetesen le kellene mondaniuk az egyházaknak törvényben biztosított állami támogatásról, viszont – vallási jellegű szervezetként – pályázhatnának a Nemzeti Civil Alaphoz.

Karsai László azért teszi ezt a hamis állítást, mert mentesíteni kívánja az általa képviselt – súlyos erkölcsi és személyi problémákkal küszködő – szervezetet attól a tehertételtől, hogy az állam és egyház szétválasztásának elvét megsértő állam kegyéből vétójogot élvezzen a Sorsok Háza, azaz egy állami projekt esetében. Az alkotmánysértő szándékot kívánja tagadni – sikertelenül.

Más oldalról Karsai azt állítja, hogy az új alkotmány Nemzeti hitvallásának „második sorában ez az állam kereszténynek deklarálja magát, és az alapértékek közt nevezi meg a nemzet mellett a keresztény hitet”. Nézzük meg a Nemzeti hitvallás második sorát: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte
a magyar államot, és hazánkat a keresztény ­Európa részévé tette.” Ez a sor teljes egyértelműséggel az államalapításnak állít emléket, és nem tartalmazza azt, hogy a mai magyar állam kereszténynek deklarálta volna magát.
A 33 mondatos Nemzeti hitvallásban a „keresztény hit” szóösszetétel egyáltalán nem szerepel. (A Nemzeti hitvallásról markáns kritikát fogalmaztam meg egy 2011-ben megjelent könyvemben. A magyar állam egyébként az alaptörvényben található minden barokkos cafrang ellenére világi. Az alaptörvény most is tartalmazza állam és egyház szétválasztásának elvét, noha ezt sokkal rosszabb megfogalmazásban teszi, mint az a régi alkotmányban fellelhető volt.)

Karsai azt is állítja: „A zsidó vallási és világi szervezetek igenis szereplői voltak a holo­kausztnak.” Miért igenis? Ki állította az ellenkezőjét? Én annyit mondtam, hogy a holo­kauszt nem a zsidó vallásról szólt, mert nem a vallás volt a célpontja. A holokauszt szekuláris intenciójú és tartalmú, nem vallási történet volt. A nácik és a velük együttműködők nem a zsidó vallást, hanem a faji alapon zsidónak tekintett embereket akarták megsemmisíteni, akik lehettek kikeresztelkedettek, ateisták vagy bármi mások. Meggyőződésük, identitásuk érdektelen volt – a származásuk miatt akarták kiirtani őket. A holokauszt természetesen érintette a vallásos zsidókat is, illetve a vallási közösségek intézményes formáit is. De a holo­kausztnak nem a vallásellenesség volt a szándékolt eszmei tartalma, hanem a faji különbségtétel alapján a zsidók kiirtása. Olyannal vitatkozik tehát, amit én nem mondtam.

Számomra innen végképp érthetetlenül Karsai így folytatja: „Gerő abban is téved, hogy a zsidó/izraelita vallás nem volt része a holo­kausztnak. Az 1867-es emancipációs törvény… felrúgása volt az 1920-as numerus clausus.”

Hogyan lesz az 1920-as magyar törvény az 1944-es magyar holokauszt része? A 20-as törvény – egyidejű látószögben – szól arról, hogy a magyar állam az állami antiszemitizmus útjára lépett. Visszamenőleg nézve arról szól, hogy a Horthy-éra meghatározó sajátosságává vált a 30-as évek végére faji alapú törvénykezésben is megnyilvánuló állami antiszemitizmus. Ez az olvasat alappal teszi lehetővé azt az értelmezést, hogy a folyamatos és változó erejű magyar állami antiszemitizmus zökkenőmentessé tette az ország csatlakozását a német nácik által kezdeményezett holokauszthoz. De az nyilvánvaló, hogy közvetlen oksági kapcsolat nincs, és nem is lehet az 1920-as magyar törvény és a Németországban 1933-ban hatalomra került nácik Magyarországra 1944-ben exportált gyakorlata között. Az állami antiszemitizmus szükséges, de nem elégséges feltétele a holokausztnak. A holokausztnak sokkal inkább része volt a nácik szándéka és a magyar állam készségessége kívánalmaik teljesítésében. A numerus clausus a holo­kauszthoz vezető magyar állami antiszemitizmus történetéhez, nem közvetlenül a holo­kauszthoz tartozik.

 

*

Karsai azt írja: én a holokausztot kutató történészeket mint az emlékezést „károsan befolyásoló” tényezőket említem. Állítottam-e én ilyet? Természetesen nem. Habár, ha Karsait olvasom, akkor lehet, hogy hajlamos leszek erre az álláspontra, hiszen az ember meggyőző benyomások alapján mindig változtathat a nézetein.

Karsai közli: szemben az én állításommal, az 1999-es auschwitzi magyar kiállítási tervhez Ihász István csak a nevét adta. Magyarul azt mondja: a forgatókönyvíró csak egy stróman volt. Van erre bizonyítéka? Megmutatta ezt a bizonyítékot? Mindkét kérdésre „nem” a válasz.

Az már csak színesíti a Karsai gondolkodásáról eddig elmondottakat, hogy úgy véli: mint közismerten önkifejezési nehézségekkel küzdő ember én csak „hebegni” tudok egy egyszerű kérdésre adandó és egyszerűen megadott válasz esetében. A válasz nem az volt, hogy a kiállítás nem foglalkozik a „jók” és a „rosszak” megkülönböztetésével. Pont ellenkezőleg történt. Karsai persze azt állítja, hogy éppen ezt a fontos kérdést nem válaszolja meg a kiállítás. Ezért lesz majd „holokausztrevizionista”, s ezért válik Karsai számára érthetővé Lázár János miniszter alkotmánysértést célzó szándéka. Én voltam ott, én válaszoltam meg a kérdést, de Karsai még azt is jobban tudja, amit én mondtam. Ebből – és csak ebből – a szempontból Karsai olyan, mint Wahrmann Mór, a dualista korszak parlamentjének első zsidó képviselője, aki pályája során a pesti neológ hitközség elnöki tisztét is betöltötte, s erre képes volt úgy is, hogy nem volt szüksége történész tanácsadóra. Róla mondták, hogy ő több mint Isten, mert Isten mindent tud, de Wahrmann mindent jobban tud.

Karsai úgy tartja, hogy ő is értelmezi a holokausztot, és lekezelően szól arról az amerikai filmrendezőről, „aki a könnyzacskók tartalmát jelentősen könnyítő filmet készít egy német zsidómentőről”. Az általam az előző cikkben említett Steven Spielbergről van szó, a film pedig a Schindler listája. A Karsai véleményét nem ismerő amerikai Filmakadémia öt Oscar-díjjal jutalmazta ezt az alkotást, s a világon sok-sok millió ember ismerkedett meg a történettel. Vajon vitaképes-e ez az álláspont egy olyan embertől, aki részt vett egy magyarországi holokausztreprezentáció létrehozásában, amely befogadói szempontból kudarctörténetként értelmezhető? (A Páva utcai holo­kausztkiállításra gondolok, amelynek látogatottsága minden képzeletet alulmúl.)

Karsai közli: ő egyáltalán nem ördögösíti Schmidt Máriát, s mégis a mai Magyarországot úgy interpretálja: „Schmidt államhatalma”. A magyar nyelv szabályai szerint itt egy birtokos szerkezetről van szó: valakinek a valamije. Ebből az következik, hogy az állam­hatalom Schmidt Máriáé. Ő sem egyénként, sem párt képviselőjeként nem indult a választásokon. S láss csodát: mégis övé az államhatalom! Ebben a megközelítésben az adott személy már nem egyszerűen ördög, hanem mindenható ördög. Innentől csak egy kérdésem lehetne Karsai Lászlóhoz: és akkor tessék mondani, ki az az Orbán Viktor?

Az olvasó szemében talán mentségemre szolgál, hogy már Karsai ezen írása előtt a magam részéről befejeztem volna a diskurzust, hiszen tudtam, hogy csak rosszabb jöhet. S ez sajnos be is következett.

A vita eddigi cikkei:

Gerő András: A felülről megosztott felelősség. Ki építi a Sorsok Házát?, 2014. október 9.

Karsai László: A történészek felelőssége, 2014. október 23.

Gerő András: Tévedések és eltérések, 2014. október 30.

Karsai László: Tévedések és megtévesztések, 2014. november 13.