Ha jól értem Gerőt, akkor Lázár teljesen jogosan járt el, amikor Schmidt Máriát kinevezte a józsefvárosi holokausztprojekt teljhatalmú úrnőjének, de azonnal „hazaárulóvá” válik, amikor nemzetközi és hazai zsidó és nem zsidó szakértőknek, szervezeteknek is lehetőséget kíván biztosítani, hogy a kiállításról véleményt mondjanak. Schmidtnek pedig nyilván Lázártól, Istentől, sőt talán magától Orbán Viktortól eredeztetett joga van bárkit felkérni, hogy a munkáját segítse. Például a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) tönkretételében 2011 óta múlhatatlan érdemeket szerzett Haraszti Györgyöt (eredeti képzettségére nézve vegyészmérnök) vagy a holokauszt tárgyú publikációval szintén alig rendelkező Pelle János műfordítót. Gerő furcsa módon önmagát alkalmasnak gondolja arra, hogy egy holokausztkiállítás koncepciójának kidolgozásában részt vegyen, bár ezt a témát soha nem kutatta, erről szakmai szempontból értékelhető publikációja neki sincs. Zavaros fejtegetése az érzelmekre is ható kiállításról, meg arról, hogy milyen nagyon jelentős esemény, sőt mi minden más is volt a holokauszt, csak azt bizonyítja, hogy nem ismeri sem a holokauszt szakirodalmát, sem a legújabb európai, izraeli és amerikai holokausztkiállításokat sem.
*
Gerő vonzónak találta a feladatot, hogy részt vegyen egy új budapesti holokausztkiállítás, emlékhely, oktatási központ létrehozásában. Őszintén érdekelne, hogy miért gondolta, hogy ő együtt tud működni Schmidt Máriával, aki szerint a holokauszt nemhogy nem volt az „egész kultúrkörünk talán legmegrázóbb tragédiája”, mint Gerő írja, hanem a második világháború jelentéktelen, lényegtelen apró eseménye csak. Gerő rendszeresen bírálja a Horthy-kultuszt és magát a Horthy-rendszert is, Schmidt szerint őfőméltósága kormányzósága alatt normálisan működő demokrácia volt Magyarországon. Gerő most közli, hogy amikor (a legnagyobb titokban) vitatkoztak arról, mi legyen a Sorsok Háza koncepciója, akkor soha nem volt szó arról, hogy a magyar felelősséget el kell kenni, vagy hogy hiteltelen dolgokat kellene a kiállításba beemelni. Halleluja! Ez csodálatos, ennek minden jóérzésű ember csak örülhetne, ha a kétely, a haloványnál talán kissé erőteljesebb gyanú nem motoszkálna mindazokban, akik egy kicsit is ismerik Schmidt Máriát és mindazt, amit az elmúlt 25 évben a Horthy-korszakról vagy a holokausztról írt, mondott, alkotott. Ha Gerő igazat írt most, és miért kételkednénk ebben, akkor biztosra vehetjük, hogy rövidesen el fog kezdődni az Andrássy út 60.-ban az állandó kiállítás alapvető átalakítása. Hiszen ott még ma is azt láthatják a látogatók, hogy hazánkat 1944. március 19-én a nácik megszállják, majd a nyilasok elkezdik a zsidókat a Dunába lőni. Később ugyanezek a nyilasok a meglehetősen zsidó Péter Gábor vezetésével átöltöznek kommunistának, és mint ÁVH-sok gyötrik, ölik a magyar népet. Ma még a Terror Háza Múzeum állandó kiállítása elhallgatja a zsidótörvényeket, a kamenyec-podolszkiji deportálást és mészárlást, a munkaszolgálatot, egyetlen szót sem ejt a magyar felelősségről az 1944-es deportálásokban. Ma még Schmidt azt állítja, hogy mindenről a német (majd a szovjet) megszállók tehetnek, no meg egy maroknyi hazai kollaboráns (nyilasok, majd zsidó kommunisták vezette exnyilasok). Minden, ami antikommunista, ünneplésben részesül a Terror Háza Múzeumban, és mindent, ami antifasiszta, elhallgat, nem létezőnek tekint. Ma még Schmidt védelmezi a Szabadság téri megszállási emlékművet (amelyet Gerő vehemensen bírál), holnap, talán éppen a Sorsok Háza ünnepélyes megnyitóján nyilván már élesen bírálni fogja, Boross Péter, sőt akár Orbán Viktor jelenlétében is. Már persze abban az esetben, ha Gerő igazat írt a józsefvárosi kiállítás koncepciójáról.
Gerő hosszú cikkében egyetlenegyszer sem nevezte meg az IHRA-t (International Holocaust Remembrance Alliance), melynek 31 állam szakértői, politikusai a tagjai (www.holocaustremembrance.com), és sok mindennek nevezhető, de – Gerő állításával ellentétben – zsidó szervezetnek nem. Az IHRA egy nemzetközi kormányközi szervezet, amelynek célja a holokauszttal kapcsolatos kutatások és oktatási programok támogatása. Az IHRA vezetőit és a Mazsihisz vezetőit egy dolog feltétlenül összeköti: vezetőik és szakértőik – ellentétben Gerő állításával – a mai napig semmiféle érdemi tájékoztatást sem kaptak arról, hogy végül is miről fog szólni a Sorsok Háza állandó kiállítása, mit, kinek és kik fognak ott oktatni a magyar és európai holokausztról. Gerő egész egyszerűen nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy Schmidt már bemutatta tervezett kiállítása koncepcióját a hazai és nemzetközi szakértőknek. A Terror Háza sajtófőnöke is ugyanazt fabulázza, amit most Gerő: Schmidt már mindent bemutatott, elmondott a Sorsok Házáról. A valóságban, amint ezt Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Levéltár vezetője a szemtanú hitelességével megírta az Élet és Irodalomban (2014. augusztus 29.), Schmidt július 28-án csak színpadias látványterveket mutogatott. Elárulta, hogy személyes visszaemlékezésekkel fogják a holokauszt történetét bemutatni, mert ez nem hagyományos múzeum lesz, hanem oktatási intézmény.
*
Gerő elhallgatja, hogy a Mazsihisz egyszer már sikerrel vette fel a harcot Schmidt Mária egy másik állandókiállítás-projektjével. 1998-ban Auschwitzba tervezett egy, a Horthy-rendszert rehabilitáló és a magyar felelősséget elkenő, elhárító és antiszemita felhangoktól sem mentes kiállítást. Akkori forgatókönyv-tervezetét még megkapták többek között a Mazsihisz történész szakértői is, és éles bírálatban részesítették a durva tárgyi tévedésektől is hemzsegő irományt. Akkor Orbán Viktor úgy döntött, hogy amíg a történészek között nem lesz konszenzus, nem létesítenek új állandó kiállítást Auschwitzban. Schmidt azóta szinte már-már betegesen fél a nyilvánosságtól, esze ágában sem volt például a Terror Háza Múzeum forgatókönyvét előzetesen szakmai vitára bocsátani. Olyan is lett.
Annak idején a Páva utcába tervezett első magyar állandó holokausztkiállítás koncepcióját, forgatókönyvét nyilvános szakmai viták nyomán alakítottuk ki. Kádár Gábor és Vági Zoltán 2003–2004 folyamán írta meg a forgatókönyvet, amelyet öt szaklektor véleményezett. 2004. július 9-én a Magyar Nemzeti Múzeumban a Páva utcai kiállítás programirodája (vezetője Molnár Judit történész volt) vitát rendezett, amelyen kb. 80 fő vett részt. A forgatókönyv kemény bírálatban részesült többek között Hosszú Gyula, Kenedi János, Kovács Éva, Schweitzer József, Stark Tamás, Szakály Sándor és Varga László részéről is. 2004 szeptemberére készült el a történeti forgatókönyv második változata, amelynek elkészítésekor természetesen figyelembe vettük a szakmai vitán elhangzottakat is. Most is bekértük az öt szaklektor véleményét, majd a forgatókönyv szövegét és a július 9-ei vita szövegét is feltettük a HDKE honlapjára, ahová még hónapokig érkeztek a hozzászólások, vélemények. 2004. október 28-án a HDKE kuratóriuma és munkatársai külön is megvitatták a forgatókönyv immáron harmadik változatát, amelyről az öt lektor ismét komoly bírálatot írt. Mintegy 100 szakértő vett részt a kutatómunkában (történészek, muzeológusok, levéltárosok, tanárok, kép-, kisnyomtatvány- és filmszakértők stb.).
Csak néhány kérdés maradt megválaszolatlanul: miért állítja Gerő a valósággal ellentétben, hogy a hazai és külföldi szakmai közönség már megismerhette a Sorsok Háza koncepcióját? Miért fél Schmidt Mária ezt a koncepciót nyilvánosságra hozni? Miért kapott Schmidt sikítófrászt 2014. július 28-án, amikor Kovács András az IHRA vezetőinek jelenlétében felvetette, hogy a Sorsok Háza koncepcióját és a HDKE állandó kiállításának koncepcióját össze kellene hangolni? Biztosan nem azért, mert valami egészen mást, mondjuk, a HDKE állandó kiállítása tartalmának és szellemiségének tökéletesen ellentmondó kiállítást akar létrehozni?
