Amit már most tényként lehet kezelni: az indiai nemzetbiztonsági kabinet nemrég engedélyezte 8356 Spike-rakéta és az azokhoz tartozó 321 célzó- és kilövőrendszer megvásárlását az egyik legnevesebb izraeli fegyvergyártó cégtől (Israel Aerospace Industries). Az indiai haditengerészet már évek óta nélkülözi ezeket az eszközöket, és számos tárgyalást folytattak az illetékesek több gyártóval – így az amerikaiakkal is –, de abba a konstrukcióba, melyre az indiaiak tartottak igényt, csak az izraeli cég volt hajlandó belemenni. Újdelhi ugyanis nemcsak a fegyvereket akarta, hanem a technológiát is, amelyet az izraeli fél most hajlandónak mutatkozik átadni. Az üzlet értéke több mint félmilliárd dollár.
A megegyezéssel nagyjából egy időben, New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök találkozott indiai kollégájával, Narendra Modival; ilyen magas szintű eszmecserére több mint tíz éve nem került sor. Netanjahu hivatalos látogatásra hívta meg az indiai miniszterelnököt.
Annak ellenére, hogy a két ország gazdasági együttműködése és cserekereskedelme az utóbbi évtizedben megsokszorozódott, az indiai politikusok nagy óvatossággal kezelték az Izraelhez fűződő viszonyt, elsősorban az ország nagyszámú muszlim polgára miatt – a lakosság mintegy 13,4 százaléka muszlim –, akiknek többsége szolidáris a palesztinokkal, s ellenséges a zsidó állammal szemben.
Ugyanakkor az ország vezetése tovább már nem ignorálhatta India nyilvánvaló biztonsági és geopolitikai érdekeit. Mind Izrael, mind pedig India számára kihívást jelent az iszlám terrorizmus; aktuálisan mindkettőt aggasztja az Iszlám Állam (IS) nevű terrorista szervezet felemelkedése Szíriában és Irak területén. Izraelnek a közelség miatt okoz ez gondot, különösen, hogy a Hamász az IS felé is tájékozódik. India viszont azzal szembesült az elmúlt hónapokban, hogy számos muszlim polgárára – különösen a fiatalokra – nagy hatást gyakorol az IS propagandája, ami egyre komolyabb biztonsági problémát jelent.
Ugyancsak előrelépés történt a két ország kiberterrorizmus elleni együttműködésében. Mint tudjuk, Izrael technológiailag az egyik vezető állammá vált e téren, India pedig szintén igyekszik fejleszteni kapacitásait, melyhez Bangalore térségében egész iparág települt az elmúlt évek során.
India – már csak a Pakisztánnal fennálló feszült kapcsolatai miatt is – mindig felemás viszonyt ápolt a muszlim világgal. Az előző kormányzatok azonban nem voltak eléggé bátrak az izraeli szál erősítéséhez. Az indiai baloldal – és annak fő ereje, a középbal Nemzeti Kongresszus Párt – ugyan ma sem nevezhető Izrael-barátnak, bár hatalmon ők sem akadályozták a két állam gazdasági kapcsolatainak fejlődését. Indiában sem ismeretlen az antiszemitizmus, bár az ország lakosainak csak elenyésző száma zsidó. A Modi miniszterelnök mögött álló középjobb néppárt, a Bharatíja Dzsanata (BJP) idei májusi győzelmét követően azonban valami e téren alapvetően megváltozott; egyelőre nem tudni, hogy e változás mögött ideológiai megfontolások állnak-e, gyaníthatóan inkább a gazdasági lehetőségek és a biztonságpolitikai kényszer bátorította az új kormányzatot a látványos változtatásra.
| ||
Pedig a közeledés Izraelhez nem új keletű gondolat Indiában sem. Annak első meghirdetője, a néppárt (BJP) nagy öregje, a ma is befolyásos Lal Krisna Advani volt, aki 1995-ben látogatott el először Tel-Avivba, majd többször visszatért oda. Belügyminiszterként 2005 júniusában, országa izraeli nagykövetségén a következő nyilatkozatot tette:
„Az elmúlt években egyre növekvő nemzetközi biztonsági problémákkal kellett szembesülnünk. Aggasztóan megnőtt azoknak a határainkon beszivárgó terroristáknak a száma, akik mögött Pakisztán áll. Nagymértékben osztjuk Izrael államának felfogását a terroristaveszélyt illetően, különösen, ha az vallási fundamentalizmussal párosul. Mindkét ország közös eltökéltsége, hogy felveszi a harcot a terrorizmussal, szilárd alapot ad az Izraellel folytatott párbeszédhez.”
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője.
