Tartalom

(2014-11-20)

Publicisztika

Balázs Zoltán

Publicisztika

Elbocsátó, csúnya üzenet

Az Alkotmánybíróság leveri a bírák lázadását

Az Alkotmánybíróság november 11-i határozata (III/1522/2014) egyetlen érvet sem fogadott el azok közül, amelyeket a deviza­hitelekkel kapcsolatos törvény következtében indult bírósági eljárások során maguk a bírók hoztak fel a törvénnyel szemben.

Gerő András

Publicisztika

Jók és rosszak

Avagy ki az az Orbán Viktor?

Karsai László, a Mazsihisz történész szakértője legújabb cikkének ez az alcíme: „Vitában Gerő Andrással”. Általában szeretem az érdemi vitákat.

Egotrip
A szerk.

A szerk.

A szerk.

Teljes munkaidős aprómunkák

A hétfői tüntetésbe, meg az azt megelőzőkbe az Orbán-rezsim valamiféle politikai al­ternatíváját belemagyarázni értelmetlen és ezért fölösleges vállalkozásnak tűnik.

Külpol

Példaképünk, Azerbajdzsán

Külpol

Az örökölt ország

Azerbajdzsán elmúlt húszéves történelme az Alijev családhoz kapcsolódik. Új barátaink nagy erőkkel igyekeznek a sikeres fiatal állam képét elültetni a világ fejében. A politikai rendszer súlyos torzulásai azonban egészen mást mutatnak.

Interjú

Külpol

„A fertőző betegségek mindig visszatérnek”

Jakab Zsuzsanna európai regionális igazgató, WHO

Több, az ebolához hasonló veszélyes fertőző betegség is van, amelyek ellen senki sem fejleszt vakcinát, mert nem éri meg. Az egészségügy esélyegyenlőtlenségeinek megszüntetéséért küzdő szakember szerint az ebola fő tanulsága, hogy a fertőző betegségek ellen „békeidőben” is küzdeni kell.

Gazdaság

A kormány az Auchan, a Tesco, a Lidl és a többi ellen

Gazdaság

Hét csapás a hetekre

Totális háborút indított a Lázár János vezette miniszterelnökségi agytröszt a nagy élelmiszeráruház-láncok ellen. A cél az ellehetetlenítés, a magyar konkurencia helyzetbe hozása, és egy kis pénzszerzés a költségvetés számára.

Belpol

Navracsics Tibor útja a kormánytól az Európai Bizottságig

Belpol

Kívül tágasabb

Négy éve a miniszterelnök legfontosabb embere volt, idén mégis kizsigerelve hagyta el az országot, hogy Brüsszelben uniós biztos legyen. Navracsics Tibor politikai karrierje sokat elárul az orbáni hatalomtechnika működéséről.

Zene

Lemez

Zene

Tankcsapda: Urai vagyunk a helyzetnek

Sokkal több ki­­szá­míthatóság és sokkal kevesebb meg­lepő, újszerű vagy csak igazán jól eltalált téma került a Tankcsapda huszonötödik születésnapi leme­zére, mint amennyi ahhoz kellene, hogy az összkép ne csak a „rutinos, de jó” meg a „rutinos és nem is túl jó” között ingadozzon.

DVD

Zene

Bizet: Carmen

Don Juan-esszéjében Kierkegaard különbséget tesz a mitikus és a Mozart operájában szereplő Don Giovanni között. Carmen esetében ez kevéssé áll, hiszen voltaképpen egyetlen író, Prosper Mérimée képzeletének teremtménye, ám aligha vitatható, hogy a buja cigánylány is szert tett az idők során némi mitológiai kontúrokra, legyen elég utalni Nietzsche élete alkonyán írt rajongó (és eszelős) futamaira.

Koncert

Zene

Trouble

A chicagói zenekar tavaly nagyszerű lemezt készített The Distortion Field címmel (az egykori Floodgate-, Exhorder- és Alabama Thunderpussy-énekessel, Kyle Thomasszal a mikrofonnál), most mégsem azzal, hanem egy speciális turnéval érkezett Magyarországra: idén ünnepelte ugyanis a Psalm 9 című debütlemeze kiadásának harmincadik évfordulóját, amely alapmű korai előfutára volt a kilencvenes évek közepétől máig gyűrűző stoner-­doom hullámnak.

Lemez

Zene

Friss vintázs

Taylor Swift: 1989

Taylor Swift az amerikai pop­zene eminens diáklánya volt: a 14 évesen Pennsylvaniából a countrykarrier reményében Nashville-be költöző énekesnő eddigi négy lemezével az eladási rekordok mellett kivívta a szakma elismerését is.

Lemez

Zene

Funk’s Not Dead

Prince: Art Official Age; Plectrumelectrum

Az idén 56 éves Prince régebben még szívesen használta a világhálót zenéi terjesztésére, de aztán végül odáig ment, hogy még a YouTube-on is letiltatott magáról minden videót – egy pár évvel ezelőtt készült interjúban arról beszélt, hogy az internet hanyatló­félben van, és ezért nem akarja, hogy a dalai ott elérhetők legyenek.

Koncert

Zene

Legendás este

A Nemzeti Filharmonikusok Strauss-koncertje

Milyen is lenne az, ha a koncertteremben láthatatlan zenekar és láthatatlan karmester produkcióját hallgatná az egybegyűlt közönség?

Könyv

Képregény

Könyv

Typex: Rembrandt

A takony útja egy szőrös orrlukon át – szegény Rembrandt-kutatók teljesen eszköztelenül állnának, ha efféle részletességgel kívánnák visszaadni a nagy festő életének részleteit, de Typex, aki vaskos képregényt szentelt Rembrandt életének és az őt körülvevő testnedveknek, épp az ilyen apróságokban – mint ez a nazális dráma – van elemében.

Könyv

Könyv

Kár érte

Kolozsi László: A farkas gyomrában

Kezdem a jó hírrel: megjelent egy magyar krimi, amely a kortárs magyar valóságunk egyik legégetőbb kérdésével foglalkozik, amely populáris formában, sok akcióval, könnyen befogadható stílusban beszéli el a cigánygyilkosságok történetét, miközben kihangosítja a társadalomban feszülő ellentéteket és a hétköznapi rasszizmust.

Film

Film

Film

Káprázatos holdvilág

Woody Allen új filmjében egy filozófiaprof (Joaquin Phoenix) válságba kerül, mert beleszeret az egyik tanítványába (Emma Stone). Ó, pardon, ez már a jövő évi Woody Allen-film.

Film

Film

Amnézia

Nicole Kidman agya egy baleset hatására alvás közben kitörli az előző nap emlékeit. Ugyanezt a műveletet minden bizonyára a mi agyunk is elvégzi majd – nem sok dolog van ugyanis az Amnéziában, amire érdemes lenne emlékezni.

Film

Film

A tanyatigris

Hajdu Szabolcs: Délibáb

A magyar pusztában rejlő westernpotenciált eddig méltatlanul kevés rendező fedezte fel – jelentősebb kísérlet talán csak Szomjas György részéről történt a Talpuk alatt fütyül a széllel, mondjuk ezt természetesen anélkül, hogy megfeledkeznénk a nagyszerű John Savage nevezetes vágtájáról a lebukó hortobágyi napkorong előtt.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Nyitott kapuk: Király Tamás ’80s

A kiállítás érdekessége, hogy nem csupán a tavaly meghalt, legendásan extravagáns, divatellenes divattervezőről (egy német új­ságíró szavaival a „divat pápájáról”) „szól”, hanem egy korszakról, a nyolcvanas évek underground művészetéről, amelyben Király kétségkívül központi szerepet töltött be.

Kiállítás

Képzőművészet

A szellem nyugalma

Rembrandt és a holland „arany évszázad” festészete

Nem tudom, hogy ennek a kiállításnak hivatalosan épp most és épp itt mi a szándékolt aktualitása, de mindegy is, tekintsük nemzeti ajándéknak.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Herder az űrben

A magyar nyelv napja a Kossuthon

Teljesen érthető, hogy ha már mindennek van napja, miért épp a magyar nyelvnek ne lenne. Igaz, érdekes, hogy a dátuma változott, mindenesetre a történelmi háttér most kétségtelenül áll, ezen a napon fogadta el ugyanis V. Ferdinánd 1844-ben a magyart hivatalos államnyelvként.

Színház

Bukarest és Chişinău színházai Berlinben

Színház

Lágy hatalmak

Berlinben magától értetődően érdekesek a sokszínű esztétikák és álláspontok, a „nehéz helyek”, amelyekkel szolidaritást lehet mutatni, és amelyek emlékeztetnek a művészet felelősségére, társadalmi szerepére. A moldovai és romániai művészeti életet bemutató fesztivál címe: 25 év múltán – A jó fiúk csak a filmekben nyernek.

Színház

Színház

Isten a gépben

Oresztész a Radnótiban

Horváth Csaba Oresztészt vendégrendezett a Radnóti Színházban. Ebből a tényközlésből minimum annyit lehetett sejteni még nézés előtt, hogy a színpadon nem lesz olyan színész, aki majd a szövegét mondva tétován ácsorog.

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Pizza, pizza

Az alábbi házi változat természetesen nem száll versenybe az olasz pizzériák tűzforró kemencéiben sütött vékony csodapizzákkal, hiszen ott más a hőfok, a liszt, a víz, a levegő és a csillagok állása, de az otthon elkészíthető pizzák közt pompás.

Tudomány

Az e-könyvek és a tudomány

Tudomány

A világot jelentő zúzda

Decemberben számos egyetemi tankönyv ingyenesen felkerül a netre, a leginkább használt könyveket digitalizálják uniós pénzből. Néhány kiadó számára életmentő volt a projekt, amelyet többen kritizálnak is.

Tudomány

Jelentés a nyúl üregéből

Fekete lyukak, eseményhorizont, szingularitás, az idő relativisztikus lassulása, féreglyuk. Megannyi rejtélyes és izgalmas fizikai fogalom, mely ezúttal egy film kapcsán került elő.

Riport

Riport

Már tanítják is - A takarítók, bejárók világa

Modern kori cselédeknek is nevezik azokat, akik takarítóként, bejáró(nő)ként keresik a kenyerüket. A feketén dolgozók kiszolgáltatottsága valóban hasonló, de lehet ezt már szakmaként is művelni. Amire ugyanaz áll, mint a többi munkára: minél távolabb űzik Magyarországtól, annál jobban megéri.

Tévétorrent

Tévétorrent

Tévétorrent

Strange Empire

Noha a zsáner nagy napjai már rég elsüllyedtek a porban, azon a tényen semmi sem változtat, hogy a western nemesít. Nincs az a történet, ami nem emelkedik feljebb néhány szintet, ha postakocsis-seriffcsillagos közegbe helyezik, és pláne nincs olyan karakter, aki ne mutatna jobban forgótáras pisztollyal az oldalán. Ennyit még a Strange Empire készítői is ténylegesen felfogtak.

Ételhordó

Ételhordó

Mazel Tov

Flódniból van a kerítés a romkocsmában? Az Ételhordó utánajárt.