Nem csak a stadionokban baj a rasszizmus, hanem az egész országban

Publicisztika

Sokatmondó a magyar fociklubok azon igénye, hogy ne kerüljön a lelátói cigányozás a rasszista kategóriába. Sajnos nemcsak a fociról mond el ez mindent: az, hogy ez egyáltalán felmerülhetett, egész pontosan beazonosítható emberek bűne.

A Budapest Honvéd szervezésében 15 másodosztályú fociklub képviselője gyűlt össze, hogy egyeztessen a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) több rendelkezése miatt, többek között a fegyelmi szabályzat átírása miatt – számolt be a Nemzeti Sport. Akár szép is lenne, hogy a klubok végre ráléptek valamiféle önszerveződés útjára a hagyományosan elég furcsán uralkodó szövetség ellen, hiszen többek közt azt nehezményezték, hogy velük nem történt előzetes egyeztetés az új szabályokkal kapcsolatban. Az, hogy egy szövetség vezetése kihagyja azokat a szereplőket, akik elvileg a szövetséget alkotják, kifejezetten példátlan, ahogy ezt sokszor kritizálja joggal a sportközeg. De persze azt is mondhatjuk, hogy az egész ország így működik.

Van itt azonban egy apróság: a tudósításból kiderül, a klubok azt is vitatják, hogy a szurkolói szabályzatban a „cigányozást” a korábbi „obszcén, becsmérlőnek” minősített kategóriából a MLSZ áthelyezte, és már „rasszista” kifejezésnek titulálja. A klubok azt állítják, „jelenleg nincsen olyan eszköz a kezükben, amellyel megakadályozhatnák, kiszűrhetnék a rasszistának titulált szurkolói bekiabálásokat”, majd egészen kacifántos, nem mellékesen teljesen értelmetlen szóvirágot használva közölték, hogy

„a futball populáris sport, és egyebek mellett a társadalmi rétegek magas reprezentációja miatt a lelátókon soha nem lesz csend a mérkőzéseken”.

Először is érdemes leszögezni, hogy a bulit összehozó Budapest Honvéd képviselője például vagy egy óriási mulasztást vallott be, vagy csak simán hazudik: a 2021-ben átadott új Bozsik Arénának elvileg rendelkeznie kell azokkal a kamerarendszeekkel, amelyekkel azonnal meg lehet mondani arcra pontosan, hogy ki cigányozott és buzizott a lelátón, de ilyennek kéne lennie a szintén pár éve átadott Vasas otthonának is többek közt. Ahogy Szegeden, Székesfehérváron és másutt is olyan stadionokat épített a Jóisten, vagy legalább is az adófizetők, ahol elvileg európai kupameccseket is le lehet bonyolítani majd, ha az NB II.-es szereplésnél jobbra fordul a szerencse. A probléma az, hogy annyira a hétköznapok részévé vált például a cigányozás, hogy inkább fel sem lépnének ellene, sőt: kifejezetten úgy írják le, mintha a cigányozás ellentéte a „csend” lenne, ahogy az is valamiféle természeti jelenség, hogy „a társadalmi rétegeknek magas a reprezentációja”. Értsd: sok a tahó.

A kérésben persze nem annyira a tehetetlenségről szóló ferdítés a lényeg, hanem maga a cél: egy néhány éve kitalált, egészen döbbenetes szabályt akarnak megtartani azért, hogy ne kelljen égető problémákat kezelni. Hogy értsük, érdemes visszamenni az időben: Csányi Sándor 2010-es MLSZ-elnökké válásával együtt az MLSZ belekezdett a rendteremtésbe: ennek volt folyománya többek közt az a névre szóló szurkolói kártya is, amit végül egy idő után kivezettek. A kártya a beazonosíthatóságot segítette a magyar focimeccseken: ha végigszenvedtük a kiváltást, vállaltuk, hogy a jegyünk névre szól és jó eséllyel elő tudnak minket venni, ha balhézunk. Az intézkedés sokak szerint túlzó volt, de annyit mindenképp elért, hogy a különféle szurkolói csoportok kerülni kezdték a leginkább problémás jelképeket, a szövetség pedig utána is hétről hétre büntette többek közt a rasszista rigmusokat. Ezután jött létre az a tűzszünet, ami egészen az idei őszig tartott: az MLSZ egyre kisebb büntetéseket szabott ki a szurkolók miatt, rasszista bekiabálás alig volt. Aki járt meccsre, könnyen láthatta, nem a társaság javult fel: a cigányozás ugyanúgy része maradt a lelátói életnek, csak egyszerűen nem a rasszista sorba írták már be, hanem az említett becsmérlő, obszcén kategóriába. Ez értelemszerűen jóval kisebb kihágás. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.