Csabai Tamás

Ne légy cinkos! - A polgári ellenszegülés lehetséges programjáról

  • Csabai Tamás
  • 2014.12.12 12:51

Publicisztika

Az internetadóval szembeni fellépés azért lehetett sikeres, mert a sarc ötlete egységbe rántotta az ügy valamennyi elszenvedőjét. Még akkor is, ha szolgáltatók és fogyasztók úgy dacoltak a kormányzati akarattal, hogy szinte tudomást sem vettek egymásról. Orbán aztán harmadnap reggel bejelentette, hogy az adót ebben a formában nem vezetik be – de a kérdés ettől még marad. Vajon egy kibontakozóban lévő polgári engedetlenségi mozgalom aratott-e itt gyors diadalt?

Reménysugár

Reménysugár

Fotó: Sióréti Gábor

Nos, az egységes felzúdulás sikere aligha rúgja ki a Nemzeti Együttműködés Rendszerének támasztékait. A könnyű síppal befújt visszavonás eleve azt sugallja, hogy az internet­adó be- vagy éppen kiveze­tése nem érinti a rendszer lényegét. Egy pillanatra sem lebecsülve annak jelentőségét, hogy átszakadni látszik egy gát, és az elhúzódó tüntetéssorozat akár ki is kezdheti az Orbán-kormány alapjait, még mindig nem látom azt a fajta fellépést, amely a rendszer meghaladásához is irányt mutatna. Annak megértéséhez, hogy mivel lehet döntő csapást mérni a rendszerre, jobban át kell látni működése titkát, hogy aztán a polgári ellenszegülés energiáit arra a területre lehessen egybegyűjteni. Kellemetlen felismerésekre kell felkészülnünk.

Bűnrészesítés

A NER lényege, amellyel kibékíthetetlen haragban kell lennünk, a jogbiztonság felszámolása. Miközben a mégoly hibás gazdaságpolitika, a szociális igazságosság töredékessége, az intézmények fogyatékossága stb. önmagukban nem adhatnak felmentést az igazságtalannak tűnő törvények iránti engedelmesség alól, az egyenlő jogok (a lelkiismeret, a szólás, a vállalkozás szabadsága, a törvény előtti egyenlőség stb.) biztosítása sérthetetlen alkotmányos alapérték. Ezek nem képezhetik alku tárgyát. Megsértőikkel szemben ellenállást tanúsítani nem egyszerűen lehetőség, hanem egye­nesen kötelesség.

Csakhogy a NER úgy üresíti ki a jogbiztonságot, benne az egyenlő jogok megkurtításával és egyes intézmények, gazdasági szereplők államilag szervezett kifosztásával, hogy ahhoz segítségül hívja az alattvalókat. Bennünket. Azt mondja például: „Itt vannak ezek a szemét közműszolgáltatók. Én most élek a hatalmammal, megyek és kirabolom őket. De könnyebb lenne veletek. Gyere, polgár, és a jutalmad nem marad el.” „A bankok kiszívták a véreteket. Ha együtt ütünk rajtuk, osztozunk a zsákmányban. Itt a kezem, nem disznóláb.”

Mi a közös a trafikpályázatokban és az egyházi törvényben? Egy kaptafára mennek: meglévő inherens jogokat kisajátítani, majd a kegy­osztó szerepében tetszelegve, azokat egy szűkebb körben újra kiporciózni. Ez a taktika vazallusokat állít elő, csakúgy, mint a már az elnevezéssel is ámulatot kiváltó stratégiai partneri szerződések. Magát a politikai építményt, nevezetesen az egypárti alaptörvényt és választási szisztémát is az a fortély tartja életben, hogy a tényleges részvétel lehetőségét felcsillantva biztosítja formailag a legitimációs minimumot. (Erről lásd a szerző korábbi cikkeit: Nem szabad legitimálni, Magyar Narancs, 2012. december 13.; Bojkott = 1989, magyarnarancs.hu, 2014. március 25.) Robin Hood nem vesz el úgy, hogy ne adna is mindjárt. Nincsenek vesztesek úgy, hogy ne lennének mindjárt nyertesek is. Mi több, az lehet az érzésünk, hogy ha van is pár kárvallott, az megengedhető mértékű áldozat a jóval több kedvezményezett üdvéért.

Egy polgár a NAV ügyfélszolgálatán

Egy polgár a NAV ügyfélszolgálatán

Fotó: Sióréti Gábor

Aljas, de nem túl eredeti módszer. Szakmányban utoljára Rákosiék művelték ezt. A kulákok vagy a svábok internálása például jelentősen enyhítette a lakásgondokat, ahogy a zsidólakások kiutalása is alig pár évvel korábban. Az esetleges skrupulusokat pedig a „mit finnyáskodik itt azon, hogy hová lett a tulaj: kell a lakás vagy nem?” lefegyverző bizonyításával küszöbölték ki. A kulákok, a gyárak, a bankok kisemmizése, illetve államosítása sem lett volna lehetséges a lakosság jelentős részének − mindegyik művelethez más és más rétegének − elégedett asszisztálása nélkül. Jólesően nyugtázták, hogy valamiképpen igazságot szolgáltattak nekik.

Mígnem sorra kerültek ők is.

E történelmi észleletnek elégnek kellene lennie annak belátásához, hogy szerfelett nehéz, sőt, kifejezetten utópiába hajló elvárást kellene teljesítenünk: tulajdon jövőnk megtartásához az általános jogbiztonság melletti kiálláson keresztül vezet út, akkor is, ha ez adott esetben a „gennyes” bankok és szolgáltatók jo­gaiért esedékes kiállást is magában foglalja.

Kicsoda ön?

A polgári engedetlenség fő tárgya nem annyira az, amit a kormányzat el akar venni, mint inkább az, amivel meg akar vesztegetni, amivel korrumpál és cinkossá tesz. A jogállami kereteket lebontó kormányzattal szembeni ellenszegülésre legalábbis ez áll. Ebből pedig egyenesen ered a másik embert próbáló felismerés, hogy az ellenszegülés − az egyenlő jogok tekintetében tanúsított mozdíthatatlan elkötelezettség mellett − inkább jár a külső javakról való lemondással, semmint azok megtartásával, követelésével. A NER-t nem kis részben az a tudat élteti, hogy szükségünk van rá. A végéről az a boldog felismerés jövendöl, hogy nem szorulunk rá.

A polgári engedetlenséggel szemben fel­hozott legfőbb ellenvetések legfőbbike, hogy már-már teljesíthetetlen erkölcsi magaslatot kíván meg. Fejlettebb jogérzékkel rendelkező országok polgárai is nyilván híjával találtatnának, ha kormányuk ebül szerzett javak könnyű prédájával kecsegtetné őket. Csak épp nem teszi. Nem feltétlenül azért, mert derekabb emberek kormányoznak arrafelé, hanem inkább az intézményes garanciák visszatartó ereje ­miatt. De nem kívánom enyhíteni sem az ellenvetés erejét, sem a morális imperatívusz iránti alapvető igényt. Igen, ahol a romlás megnövekedik, ott szembetűnőbb kiállás kívántatik meg. Léteznek országok, amelyek többnyire prímán elvannak Gandhik, Bonhoefferek és Szolzsenyicinek nélkül, és vannak, ahol százannyi is kevés lenne.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A másik támadhatatlannak vélt ellenvetés szerint az ilyen ellenállásnak akkor van értelme, ha kellően széles támogatottsággal bír. Henry D. Thoreau-val, a polgári engedetlenség klasszikusával válaszolnék: „Nem annyira az a fontos, hogy sokan legyenek jók, mint inkább az, hogy legyen valahol tökéletes jóság, mert az majd az egésznek kovásza lesz.” (A polgári engedetlenség iránti kötelességről. Fekete Sas Kiadó, 2008) Látszólag merő romantika, de mindenki figyelmébe ajánlok egy gyakorlati megfontolást: az idő a megvesztegethetetlen ellenállóknak dolgozik. Miközben a pragmatikusok egynéhány apró engedményért észrevétlenül belesimulnak a rendszerbe, a rezsim elkerülhetetlen bukásakor a halálos ítéletet − és itt korántsem valamiféle bosszúra, mint inkább a bukott rezsim morális meghaladásának szükségletére gondolok − nem annyira az „alámerülők”, mint az ellenszegülők hitelesítik.

Az elvszerű, lelkiismereti ellenszegülés az alkotmányosság és a jogállamiság visszaszerzésére összpontosítva lemond az uzurpátornál folytatott kegykijárásról − paradox módon magáról a közvetlen politikai cselekvésről. Ez hallatlanul távlatos gondolkodást követel, másrészt szinte kockára teszi a jelen élhetőségét. Mérhetetlenül nehéz próba elé állít. És egyáltalán, az előbbi ellenvetésekkel együtt immár háromszoros megerősítést nyertek a kétségek, hogy lehetséges-e így az Orbán-rendszerrel szembeni mozgósítás. A nagyközönség hic et nunc megoldásokat kíván.

A legkiválóbbakat is kikezdi ez az őrlődés. Hogy egy ismert példával éljünk: a jogtiprások elutasítói között aligha van, aki ne figyelné rokonszenvvel Iványi Gábor lelkész küzdelmeit az egyházi státusz visszaszerzéséért az Evangéliumi Testvérgyülekezet számára. Ugyan sosem felejti el megnevezni az ősbűnt, a 2011-es törvénytelen jogfosztást, fő hivatkozási alapja azonban az, hogy egyháza az új feltételrendszernek is hiánytalanul megfelel. A szabadságjogokért már a Kádár-rendszerben is az egzisztenciáját kockáztató tiszteletes ma nem csupán istentiszteleteik zavartalanságáért száll síkra, de szem előtt kell tartania szisztematikusan felépített, kiterjedt és szakszerű szociális szolgálatuk fenntarthatóságát is. Nem rónám fel, hogy az állam és az egyház elválasztásának elkötelezett híveként eleve ellen kellett volna szegülni a vazallusi helyzetnek megágyazó vatikáni–magyar megállapodás (1997) kiterjesztésének, éspedig az egyházakat korrumpáló gazdasági kiváltságok elutasításával. De a dilemma alkalmat ad egy nagyobb léptékű gondolat kiérlelésére, annak minden gyakorlati vonatkozásával. Azt állítom ugyanis, hogy a kisemmizettek helyzete nem annyira egy romlott kormányzat kegyelmi döntéséért kiált, mint inkább a ma még bántóan hiányzó civil szolidaritásra kell, hogy aktivizáljon.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ehhez konkrétan egyebek mellett ugyanaz a „távolról” és „elviekben” támogatásnál megfoghatóbb áldozatvállalás szükséges, mint egykor a szamizdatok előállításához. A civil szolidaritásnak magában kell foglalnia azt is, hogy nem folyamodom olyan kegyekért, amelyek kiosztását a kényúr magának tartja fenn, jóllehet egyenlő, azaz alapjogokról lévén szó, e bitorlás mindenestől törvénytelen. Más, törvényesen működő gyülekezetek jogfosztott helyzete − amely nem egynémely törvényalkotó tudatlanságából, hanem a rezsim lényegéből ered − számomra önmagában is elegendő érv amellett, hogy ebben a rendszerben ne sóhajtozzam egyházi jogállás után. A szabadságjogok híve nem kegyelmet kér, nem méltányos eljárásért esedezik, mert azzal csak betömi a rendszer repedéseit. Rést, egyre nagyobb rést azzal üt rajta, ha a vádlók, a vegzálók, a bekísérők, a kihallgatók szemébe néz, és nyugodtan így szól: „Kicsoda ön, hogy kérdéseket tesz fel nekem?” („Budapest szabad város”. Interjú Demszky Gáborral. Élet és irodalom, 2014. október 3.) A civil szolidaritás sok-sok fő- és mellékszála így ér egymásba lassanként, egymást erősítve.

Erőszakmentes ellenszegülés

A lelkiismereti ellenszegülésnek annak a civil kurázsinak kell a szolgálatába szegődnie, amelynek előzetes megerősödése nélkül a NER bukása megint csak az elvárható minimálisnál is törékenyebb állapotban találná a társadalmat. A felelős ellenzéki politizálásnak, példával hitelesítve, alá kell rendelnie a „mindenáron, lehetőleg azonnal” kivívandó győzelem tipikusan a „mert nincs újabb négy évünk” érvével nyomatékosított ábrándját a belső kohéziót biztosító kötések türelmes kimunkálásának. A következőképpen.

1. A piac szereplői gazdasági erejükkel és befolyásukkal arányban hagyjanak fel a „túlélni valahogy” harcmodorával, és − egyenként vagy szövetségi keretek között − mutassanak fel erőt a törvénytelen behódoltatóval szemben. Az internetszolgáltatók egységes fellépése legyen a példa, miközben ennek elmulasztása a telefonadó idején tudatosítsa velük, hogy a ragadozó nemhogy nem csillapítható egy-két odavetett konccal, hanem épp ennek nyomán kap vérszemet.

2. A hírnevükre valamit is adó, saját teljesítőképességükben biztos piaci szereplők ne kössenek stratégiai partneri megállapodást a jogállamiságot a paternalizmussal és hűbéri viszonyokkal helyettesítő kormányzattal, a meglevőket pedig mondják fel!

3. Már e magatartások is az általában vett jogbiztonság struktúráinak megtartásához és visszaszerzéséhez járulhatnak hozzá. Ebben az értelemben kitüntetetten a polgárok javát szolgálhatják. A piaci szereplők azonban mind­ezen felül is tegyenek külön erő­fe­szí­téseket − akár korábbi hibás eljárásuk nyilvános beismerése árán is − a vevőikkel, ügy­fe­leik­kel meglazult szolidaritási szálak megerősítésére.

4. Bármely egyenlő alapjog hűbérré zsugorítása törvénytelen. Az ilyet művelő kormányzatot egyetlen személy, intézmény (például egyház), piaci szereplő se méltassa arra, hogy hozzá e kegyekért folyamodjon.

5. A megszállás alatt álló, retusáló, tudatos hírhamisítást folytató közmédiumokat a jogbiztonság híveinek mindaddig bojkottálniuk ­illik, amíg az észhez térés első jelei, a tisztességes hírszolgáltatás kötelességéhez való megtérés szándékának nyilvánvaló jelei nem mutatkoznak.

6. Magyarország − a Magyar Köztársaság jogutódjaként − az egypárti alaptörvény és választási rendszer életbe léptetésével formailag sem tekinthető jogállamnak. Az Orbán-rezsim tényleges ellenzéke nem esküdhet fel Magyarország alaptörvényére − az ezzel járó egyéb kötelezettségekkel. Valamennyi politikai cselekvést alá kell rendelnie a jogállami alkotmányosság és a parlamenti váltógazdálkodást lehetővé tevő választási törvény visszaszerzésének. Az ezt elmulasztó névleges ellenzéki erők, részvételükkel legitimálva az álparlamentarizmust, útjában állnak a monolit politikai rendszer felszámolásának.

A jogbiztonság híveinek, mintegy záradék gyanánt, deklarálniuk kell, hogy a törvénytelen rezsim bukása után semmilyen formában nem kívánják megbélyegezni a nyomás alatt gyengeséget tanúsító személyeket, intézményeket, piaci szereplőket. Utóbbiak azonban legyenek tisztában azzal, hogy a rezsim felszámolását, illetve a szabad verseny helyreállítását követően bármilyen korábbi előjog elvesztéséből adódó bármely egzisztenciális vagy anyagi veszteségért maguknak kell viselniük a felelősséget. A jogbiztonságért síkra szálló polgároknak továbbá szilárdan el kell határozniuk, hogy semmilyen erőszakos fellépést nem támogatnak: erőszakmentes ellenszegülésük egyik indoka éppen a jogos felháborodás törvényes mederben tartása.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?