Publicisztika

Minden fordítva

Nehéz megkérdőjelezni az Orbán-rendszer gazdaságpolitikájának eredményességét a makrogazdasági folyamatok alakulását jelző tényezők (gazdasági növekedés, munkanélküliség, áremelkedés, külső egyensúly, az államháztartás egyensúlya stb.) alapján.
  • Csillag István
  • 2020. augusztus 2.

Hazudni márpedig szabad

A hírekben észrevétlen maradt az Alkotmánybíróság friss, május 26-án hozott, IV/254/ 2020. számú határozata, mely a továbbiakban gyakorlatilag lehetetlenné teszi politikai vitákban a sajtó-helyreigazítás jogintézményének alkalmazását.
  • Karsai Dániel
  • 2020. július 27.

Felszabadulva

Három évvel ezelőtt, 2017. június 13-án a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) valamennyi munkatársa bent volt az irodában, együtt vártuk, hogy megtörténjen, amiről hetek, hónapok óta tudtuk, hogy be fog következni.
  • Kapronczay Stefánia
  • Szabó Máté Dániel
  • 2020. július 25.

A hitelesség hátországa

Végül is meleg helyzet volt. Azzá tette a fullasztó nyári hőség, amely tavaly előbb érkezett Budapestre, mint az idén. Az volt, mert korábban nem próbált, a magyar politikában szokatlan, a közjogi rendszer számára ismeretlen, a Párbeszéd által évek óta és makacsul hangoztatott demokratikus intézmény tartott főpróbát. Voltunk néhányan, akik izgultunk a sikeréért. Június 26-án volt egy éve, hogy Budapesten majd’ 70 ezer fővárosi választópolgár nyilvánított véleményt a főpolgármesteri előválasztás második fordulójában.
  • Karácsony Gergely
  • Szabó Tímea
  • 2020. július 20.

Romboljuk le?

A George Floyd erőszakos halála nyomán május végén fellángoló tüntetések résztvevői az Egyesült Államokban az általuk rasszista elnyomás szimbólumaiként azonosított emlékművek ellen fordultak.
  • Reich Orsolya
  • 2020. július 18.

Állatszobrok pénzjellege

A hír ma már csaknem minden tekintetben hétköznapi: a Magyar Nemzeti Bank egyik cége közbeszerzési eljárást indított a Magyar Telekom egykori, Krisztina körúti székházához kapcsolódó műalkotások elkészítésére.

Rettegés és röhögés

A járványpánik úgy illant el körülöttem, mint ahogy megjelent: egyik napról a másikra, sőt egyik óráról a másikra.

  • Parászka Boróka
  • 2020. július 11.