Az év eleje óta készítette elő a kormány a civiltörvényként emlegetett jogszabály elfogadását. Három évvel később, 2020. június 18-án, csütörtökön is nagyon vártunk valamit, de ezúttal a világjárvány miatt nem egy helyen, és nem voltunk benne biztosak, hogy mi fog történni. Azt vártuk, hogy az Európai Unió Bírósága (EUB) kihirdesse döntését a civiltörvény ügyében.
Az EUB Nagytanácsa úgy találta, hogy ellentétes az unió jogával az orosz és izraeli civileket külföldi ügynökökként megbélyegző jogszabályok mintájára készült magyar törvény. E törvény szerint, ha egy alapítvány vagy egyesület egy évben 7,2 millió forintnál több támogatást kap külföldről bárhonnan és bárkitől, az köteles magát külföldről támogatott szervezetként nyilvántartásba vetetni, az egyébként készítendő beszámolókon kívül a külföldi támogatásokról külön is beszámolni, és a külföldről támogatott jelzőt minden nyilvános megszólalásakor használni. A bíróság megállapította, hogy a törvény rendelkezései hátrányosan megkülönböztető módon és indokolatlanul korlátozták a tőke szabad mozgását, a szervezetek és támogatóik magánélethez, személyes adatok védelméhez való jogát és az egyesülés szabadságát. Ebben a cikkben e törvénynek, ami a kormány civilekkel szemben viselt háborújának egy fontos állomása volt, és a róla szóló bírósági ítéletnek nem a jogi, mint inkább a politikai jelentőségéről írunk.
Bár a bíróság döntését nem együtt vártuk a TASZ irodájában, és a Civilizáció koalíció erre az alkalomra összehívott sajtótájékoztatóján is kevesebb szíves pólót viselő civil szervezeti munkatárs vett részt, ez nem azt jelenti, hogy meggyengültünk volna az elmúlt három évben. Éppen ellenkezőleg. A civil szervezetek között az együttműködés élénkebb, mint valaha. Azok a szervezetek, amelyek más és más területeken, eltérő eszközökkel, de értékeinkben egyezve csak egymás mellett dolgoztunk három évvel ezelőtt, most együtt valósítunk meg közös projekteket, és erősítjük egymás munkáját. A Civilizáció koalíció és általában sok független civil szervezet megerősödött az elmúlt években: egymásra támaszkodva, a korábbiakhoz képest tudatosabban végezzük a munkánkat, dolgozunk azért, hogy Magyarországon a szabadság, a szolidaritás és a természeti kincsek védelmet élvezzenek.
Vissza kell vonni
A törvény fontos része, de csak egy része annak a hadjáratnak, amelyet a kormány folytat a független civil szervezetek, a kormány működését az államon kívülről ellenőrzők, a polgárok érdekében és jogaik, valamint a környezet védelmében felszólalók ellen. Ez az ellenséges környezet érezteti hatását: vannak olyan szervezetek, amelyeket megroppantott a lejárató kampány, és mi is nehezebben tudunk kapcsolatot teremteni közönségünkkel és partnereinkkel a megbélyegzés miatt. Lehet, hogy vannak olyanok, akik nem mernek már segítséget sem kérni tőlünk. Ugyanakkor sok polgárt a lejárató kampány indított el azon az úton, hogy önkéntes munkával vagy pénzbeli támogatással beálljon egy civil szervezet mögé. A kormányzati támadás egyben fel is emelte a szervezeteket, és sokan jól használták ki a lehetőséget arra, hogy megmutassák, valójában miért is dolgoznak.
A civil szervezetekre paradox módon felszabadító hatást gyakorolt, hogy az országból kitakarítandó, idegen érdekeket szolgáló ügynököknek lettek kikiáltva. A kormánynak az a legfőbb problémája a civilekkel, hogy őket nem vagy csak igen nehezen tudja irányítani. Azok a szervezetek, amelyek nem a magyar állam támogatásából élnek, függetlenek tudnak maradni a hatalomtól. Azzal pedig, hogy a kormány ellenségesen viszonyult hozzájuk, még meg is erősítette a függetlenségüket. Ezek a civilek nem akarnak semmilyen tekintetben megfelelni a kormányzatnak, így tudnak megfelelni a valódi rendeltetésüknek. Mi jogászként nem tudunk elképzelni a mai Magyarországon a jogvédő civil szervezetekhez képest olyan más munkahelyet magunknak, ahol szabadabban dolgozhatnánk.
A koronavírus-járvány egy korábban senki által nem ismert nehézséget hozott a szervezetek életébe. De meggyőződésünk, hogy a támadások okozta ellenállóképesség-javulás is hozzájárult ahhoz, hogy erre a válságra is rugalmasan tudjunk reagálni. A Civilizáció koalíció felmérése (Hogyan reagáltak a civil szervezetek a koronavírus okozta veszélyhelyzetre? – civilizacio.net) szerint a szervezetek többsége könnyen állt át a távmunkára, és képes volt a járvány okozta kihívásokra a tevékenységei átalakításával reagálni. A járvány egyben emberi jogi krízist is hozott: a TASZ is megerősítette jogsegélyszolgálatát, három hónap alatt annyi megkeresést válaszolt meg, mint máskor egy egész év alatt. Óriási szükség volt a jogi tájékoztató anyagainkra, mert a polgárok nem kaptak követhető információt a kormányzattól a folyamatosan változó jogi környezetben. Az említett felmérés is megmutatta, hogy a kormány által eltakarítandónak tartott szervezetek a polgárok érdekében dolgoznak: a válaszadó szervezetek 40 százaléka kezdett bele új segítő tevékenységbe, adománygyűjtéstől kezdve távoktatáson át a tájékoztatásig.
Az EUB ítéletének közvetlen jogi következménye, hogy a törvény nem maradhat hatályban: vissza kell vonni, vagy úgy kell módosítani, hogy ne sértse az uniós jogot. Meggyőződésünk szerint a törvény javíthatatlan, mert a megalkotóinak a szándéka, a mindenkori közhatalom-gyakorlókkal szemben kritikus civilek hiteltelenítése, elfogadhatatlan. Ezért a leghelyesebb lenne a jogszabályt teljes egészében törölni a jogrendszerből. De könnyen lehet, hogy a kormány nem adja fel, és módosításokkal fog bűvészkedni az átláthatóság biztosításának álságos indokával. Az ítélet pedig ezt nem tudja megakadályozni. Akkor mégis mi értelme van annak, hogy a bíróság szerint a törvény jogsértő? Szerintünk az ítélet politikai jelentősége óriási, és ez még akkor is így lenne, ha utólag kiderülne, hogy csak szimbolikus következményei lesznek a kormány ellenállása miatt.
Nemzetközi összefüggés
Ez az ügy az elmúlt három évben a NER egyik szimbólumává vált. Nincs olyan nemzetközi fórum, amely ha jogállamisági kritikát fogalmaz meg az orbáni hatalomgyakorlásról, ne hivatkozna a civilellenes törvényre. Tökéletesen példázza az orbáni rendszer által követett mintát, amely szerint a kormányétól eltérő véleményeket megfogalmazókkal soha nem érdemben vitatkoznak, hanem hitelteleníteni próbálják őket. A törvény abból indul ki, hogy aki külföldről fogad el támogatást, az a magyar érdekektől különböző, sőt, azzal ellentétes érdekeket szolgál. Ráadásul ezt el is akarja titkolni, ezért speciális törvényi eszközökkel kell biztosítani a transzparenciáját, mert enélkül átláthatatlanul működik.
Az, hogy a törvény jogellenességét bíróság állapította meg, nemcsak azért fontos, mert erről a rendszer egésze szempontjából szimbolikus jelentőségű jogszabályról van szó. Hanem azért is, mert a bíróság ezzel a döntésével a rendszer egészének legitimitását kezdi ki. Az orbáni rendszert szokás, szerintünk nagyon találóan, legalista autoriter rendszernek nevezni. Az ilyen rendszerek vezetői a jogszerűség látszatát kínosan igyekeznek fenntartani, miközben különböző jogtiprásokat követnek el, bebetonozzák magukat a politikai és gazdasági hatalomba, a jogrendszert a saját szolgálatukba állítják, és az ország gazdaságát a magánérdekeiknek rendelik alá. De mindezekről törvényeket alkotnak, tetteiket formálisan jogszerűvé teszik, és amennyire tehetik, a bíróságokat is domesztikálják, hogy azok joggyakorlatukkal megerősítsék és érvényre juttassák a jogszerűség látszatát biztosító törvényeiket. (Ennek példáját láthattuk a múlt héten is, amikor a magyar Alkotmánybíróság rekordgyorsasággal sietett a kormány segítségére, és állapította meg, hogy a nemrég bevezetett, a rémhírterjesztést büntetni rendelő új törvény alkotmányos.) Az ilyen autoriter rendszerek a legitimációjukat részben arra építik, hogy ők mindent a polgároktól a választáson nyert felhatalmazással, törvényesen tesznek, a kritikusaik pedig a törvényekben kifejezésre juttatott választói akarattal helyezkednek szembe. E narratíva szerint, amit a kormányzat tesz, az mindig jogszerű, hiszen megfelel a hatalomgyakorlók igényeire szabott, de formális szempontból kifogástalanul megalkotott törvényeknek. A politikai, diplomáciai nyelven megfogalmazott kritikák könnyebben leperegnek a kormányról, de a jogiak, különösen, ha egy bíróság ítéletében jelennek meg, sokkal jobban fájnak neki. A jog mégiscsak az, ahogyan a bíróság értelmezi őket. Ha egy bíróság állapítja meg, hogy a jogszerűség látszatát biztosítani hivatott törvény maga jogsértő, az a rendszer egyik lényegi elemét ássa alá. Ráadásul ezt a döntést nem is egy „vadliberális” emberi jogi bíróság, hanem az Európai Unió igencsak pragmatikus bírósága hozta.
A magyar kormány ilyenkor rendszerint csak azzal tud kétségbeesetten védekezni, hogy az ítéletet hozó bíróság valójában nem is bíróság, hanem a magyar szuverenitás ellen szőtt nemzetközi összeesküvés része. A civilellenes törvényről hozott ítélet kihirdetésének másnapján is erről beszélt a miniszterelnök. Ezek a próbálkozások azonban kevéssé hatásosak, mert az ilyen ítéletek után nagyon nehéz azzal érvelni, hogy a kormányzati cselekvés jogszerű volt. A törvényességgel takarózó kormányról ezek az ítéletek azt kürtölik világgá, hogy a király meztelen. Mi a TASZ-nál egyebek mellett azért járunk még mindig bíróságra, hogy minél több ilyen ítélet szülessen.
Számtalanszor kapjuk meg azt a kérdést, hogy mi értelme van még a munkánknak, amikor a kormány „úgyis azt csinál, amit akar”. A csütörtöki ítélet megerősít minket abban, hogy van értelme az elveink mellett kiállni, és abban is, hogy a polgárok aktív és stratégiai cselekvése hatással van a hatalomra. Az ítélet lehetőséget teremt számunkra, hogy még több polgárhoz vigyük el annak hírét, hogy megéri szembehelyezkedni az önkénnyel, akár kockázatot vállalva kiállni a jogainkért.
A szerzők a TASZ igazgatói.
