Karácsony bizakodó, Vitézy kényszerházasságról beszél

  • narancs.hu
  • 2024. október 2.

Belpol

A pénteki alakuló ülés előtt több nyitott kérdés maradt még a Fővárosi Közgyűlésben.

Október 1-jén kedden sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester, hogy október 4-én, pénteken megtartják Fővárosi Közgyűlés alakuló ülését – számolt be róla az énbudapestem.hu. Karácsony úgy fogalmazott: „Azt gondolom, izgalmas idők elé nézünk.” Hozzátéve, hogy ugyan tudja, hogy a politikai viták fókuszában a főpolgármester-helyettes választás áll, de nem lát most olyan megoldást, amely stabil, működőképes városvezetést biztosítana, éppen ezért azt javasolja, „mielőtt az indulatok elszabadulnának, kezdjük el a közös munkát, hátha a munkaterápia meghozza azt a bizalmat, ami az ilyen típusú személyi döntések meghozatalához úgy tűnik, jelenleg nem áll fönn”.

Tehát a főpolgármester a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy nem tesz javaslatot főpolgármester-helyettes megválasztására.

Karácsony hozzátette: „az előző ciklusban a kerületi polgármesterekkel közösen egy politikailag értelmezhető, egyértelmű többség irányította a várost. Most pontosan látjuk, hogy egy kicsit más lesz a politika a Fővárosi Közgyűlésben. A főpolgármester arról is beszélt, hogy ő készen állt volna, hogy békejobbot nyújtson egykori riválisának, Vitézy Dávidnak. Az együttműködést viszont csak is úgy tudta volna elképzelni, ha az előző ciklus főpolgármester-helyettese, Kiss Ambrus is tagja a csapatnak, amely vele vezeti a várost. Ez viszont – mint mondta – nem váltott ki egyértelmű támogatást a Fővárosi Közgyűlés tagjaiból, amit ő nem hajlandó, legfeljebb átmenetileg tudomásul venni.

Újságírói kérdésre elmondta Karácsony: ha nem találnak helyettest, akkor a kormányhivatal, a főispán ki fog jelölni valakit a Közgyűlés tagjai közül, ez Karácsony szerint a kevésbé szerencsés változat, ami elhúzódhat akár fél évig is.

Mindeközben megerősítette azt a hírt is, hogy Kiss Ambrus október elsejétől a fővárosi önkormányzat főigazgatója lesz, azokat a feladatokat, amiket eddig is ellátott, ebben a minőségében viszi tovább.

A főpolgármester beszélt arról is, hogy a Tisza Párt tanácsnokai révén szeretne bekapcsolódni a közös munkába, felelősséget vállalni bizonyos területekért: az akadálymentesítésért és a láthatóságért, így ezeken a területeken elindulhat a szakmai munka. Karácsonynak azt a javaslatát, hogy a tanácsnoki feladatokkal a többi párt is bekapcsolódjon a főváros vezetésébe, minden frakció felé szeretné kiterjeszteni.

Ugyancsak beszélt arról, hogy egy új, a frakciók javaslatai alapján összeállított szervezeti és működési szabályzat (szmsz) elfogadására tesz javaslatot, amely szerinte nagy mértékben meg fogja könnyíteni a képviselők munkáját. Karácsony közölte, hogy tizenkilenc olyan jogkör van a jelenleg hatályos szmsz szerint, amit főpolgármester vagy a főjegyző lát el, és ezeket szakbizottságokra fogják delegálni, amelyeknek a személyi összetételéről szintén október 4-én döntenek majd. Ugyanakkor két jogkört szeretne megtartani, az egyik az, hogy két ülés között, meghatározott kereteken belül, a Közgyűlés nevében a főpolgármester is eljárhasson, a másik pedig az, hogy a fővárosi cégvezetők munkáltatói joga továbbra is a főpolgármesternél maradjon. Az ezekkel kapcsolatos kérések szerinte ugyanis politikai természetűek, és nem a város hatékony működését szolgálják.

A sajtótájékoztatón arról is szó volt, hogy a főpolgármester javaslatot tesz Iványi Gáborék intézményrendszerének megmentésére, a NAV által szorongatott szociális intézményeinek átvételére, vagyis nem csak részt venne a hajléktalanellátás finanszírozásában, de fenntartója is lenne az érintett intézményeknek.

A 444.hu-nak eközben Vitézy Dávid arról beszélt, hogy kemény feltételei lennének azzal kapcsolatban, hogy a helyettesi posztot elvállalja – ha ez ténylegesen felmerülne. Például nem akar „dísz”, vagyis olyan háttérszereplő lenni, mint az eddigi helyettesek többsége, emellett azt is kikötné, hogy minél nagyobb arányban megvalósuljon a programja, amihez forrást és valódi döntési jogköröket is akarna.

Vitézy azt is hozzátette, ha végül a kormányhivatal jelölné ki vagy javasolná őt főpolgármester-helyettesnek, nem vállalná a megbízatást.

A politikus arról is beszélt, hogy a közgyűlési többséget csak Karácsonnyal együtt lehet létrehozni, ahogy fogalmazott: „a főpolgármester és a közgyűlés kényszerházasságra van ítélve”. Vitézy megerősítette a lapnak, hogy az új közgyűlési felállásban azt tartaná helyesnek, ha a főváros uniós képviseltét a Tisza Párt látná el, nem pedig a párbeszédes Jávor Benedek.

A bizottsági struktúrákban ugyanakkor már megállapodtak a főpolgármester ugyanis mandátumarányos elosztást ígért. Vitézy a klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottságot vezetheti majd, ha megszavazza a Közgyűlés. A BKK rendészet létrehozását kezdeményező javaslatot beadták, erről azt mondta Vitézy, hogy reméli, hogy átmegy. Karácsonynak pedig azt a javaslatát, hogy a hajléktalanellátást fenntartóként vegye át a főváros az Oltalom Karitatív Egyesülettől, meg fogják szavazni.

Időközben Karácsony Gergely egy rövid videót is közzétett a közösségi oldalán, amiben többek között arról is beszél, hogy a Magyar Péterrel folytatott megbeszélés nem volt élete legjobb beszélgetése, de reméli, lesz még jobb is – igaz, a limonádé legalább finom volt.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Szövet

A németországi muszlimok különböző, olykor egymással ellenséges viszonyban álló közösségei a nyugati értékrend elutasításában mélységesen egyetértenek.

Nietzsche halott

Korunk erős realizmuskényszere olykor egészen elfeledteti velünk, hogy bármit csinálhatunk, s csak akkor szab határt a józan ész, ha hagyjuk.

Foglyok

Tizenkét elhantolt falióra, egy jelzőbóját fejfedőként viselő, fűnyíró „ember”, Kádár János VR-szemüveggel – a kiállítás néhány, látszólag össze nem függő darabja.

„Az ukrán hadsereg visszaszerezte a kezdeményezés képességét”

Zelenszkij elnök „győzelmi tervet” mutatott be Washingtonban, előtte komoly átalakításokat hajtott végre a kormányban. Mi áll mindennek a hátterében, merre tart az ukrán diplomácia, ki lehet a jövőben az ukrán elnök kihívója, és milyen hatás várható az amerikai elnökválasztástól? A kijivi Penta politikai kutatási központ ve­zetőjével, belpolitikai szakértővel beszélgettünk.

Három–hat, avagy játszd újra, Kádár!

Ha törik, ha szakad, a következő két évben 3–6 százalékra kell növelni a gazdaság teljesítményét. Orbán Viktor mondatai mögött olyan gondolkodásmód rejlik, amely – ha kissé megkaparjuk a felszínt – kísértetiesen emlékeztet egy letűntnek hitt korra. Annak a kornak nem lett jó vége. Persze, ahogy vesszük.