XII. kerület, turul táj

  • Haskó László
  • 2020. július 12.

Publicisztika

2020-ban turult röptetni igazi nemzeti arculcsapás, bár nem meglepetés.

Nem a „hegyvidéki” polgármester kereszténységből elbukott atyai fölmenőiről írok, a vezeklését sem kívánom őszintének vagy színleltnek minősíteni. Mindezeknek ahhoz, amire szeretnék némi figyelmet irányítani – kevés köze van.

Azon akarok elgondolkodni, hogy lehet-e közös emlékműve gyilkosnak és áldozatnak? Lelövöm a poént: nem. A modern európai történelem ismerői szememre vethetik, hogy

megfeledkezem a spanyolországi Halottak Völgyéről,

ahol az 1936-38-as polgárháború áldozatainak síremlékei vannak, függetlenül attól, melyik oldal fegyvereitől estek el. Ott azonban nem gyilkos és áldozat került egy sírba, illetve nem gyilkosnak és áldozatnak áll közös emlékmű, hanem katonáknak. Nem véletlen, hogy mai napig vita van arról, tiszteletben tartható-e Franco tábornok végakarata, miszerint ő is a Halottak Völgyében kívánta eltölteni az örök nyugalmat. Egyelőre nincs ott. Pedig Spanyolország – fasizmus ügyben – ki van békülve saját magával.

Amikor a turulos emlékmű készült, még nem a jelenlegi polgármester, hanem egyik párttársa vezette a kerületet. Legyünk jóhiszeműek, s higgyük el, nem tudta, hogy mit csinál. Persze kapott figyelmeztetéseket, hogy gyomorkavargató otrombaságról van szó, de csak az ellentétes politikai oldalról, a saját oldalról nem! Ők nem gondolták, hogy az emlékmű országos hullagyalázás. Pedig a közel félmillió zsidó áldozattal szemben az volt, az biztos. Szerintem a Don-kanyarnál odaveszettek is forogtak, … még csak nem is a sírjukban, hanem ismeretlen helyen a föld alatt. Mégis a rémemlékmű rendíthetetlenül hirdette a hungarizmus érvényességét egészen a legutóbbi időkig, amikor a nyilvánvaló ideológiai hazugság nem volt tartható tovább. Azt ugyanis első pillanattól tudni lehetett, hogy gyilkos nyilas terroristák neve is fel van vésve a „hősi” halottak emlékművén, azonban a polgármester nagypapája még a Fidesznek is kellemetlen volt. Jött a felcsúti deus ex machina,

legyen a turul első világháborús emlékmű!

És lőn! Már az is.

El kell ismerni, az első világháborús magyar részvétel nem volt annyira undorító, mint a második világháborús. De nyolcszázezer magyar halott és ugyanannyi hadirokkant egy aljas célért (a nagy-magyarországi magyar hegemóniáért, a többségben lévő „nemzetiségek” elnyomásának konzerválásáért) folytatott és csak elveszíthető háborúnak 2020-ban turult röptetni igazi nemzeti arculcsapás, bár nem meglepetés. Az viszont igen, hogy jelenlegi vezetőnk elhiszi azokat a hülyeségeket, melyek az utóbbi időben elő-előtörnek kommunikációjában és ugyanolyan veszélyes következményekkel járhatnak, mint az 1914-es Szerbiának küldött ultimátum. Most Európától követelünk bocsánatkérést és pénzt, sokat, számolatlanul és ellenőrizhetetlenül.

A szerző sebész.

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.