Publicisztika

Mielőtt belelendülnénk a spekulációkba...

Lengyelek, észtek, lettek és litvánok hetek óta azon vitatkoznak, hogy államfőiknek "A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz" típusú címbéli mondatában vajon az első vagy a második szó után kell-e vesszőt tenniük.

A disztichon két sorból álló költészeti egység: Gyûlölök és szeretek. Mért? Nem tudom én se, de érzem: így van ez, és a szivem élve keresztre feszít.

Dobrovits Mihály az Eörsi Mátyás kolozsvári inzultálásáról szóló írásában (lásd: Szép volt, fiúk?, Magyar Narancs, 2005. március 17.) említi, hogy a Magyarok Világszövetsége sajtószolgálata félreértelmezte a szabaddemokrata képviselõ saját "kettõs", uniós és magyar állampolgárságáról tavaly tett kijelentését, és "egy harmadik állam" útlevele után kutakodna a honatya zsebében.

Kicsit uncsi már az egész, még csak lerágott csontnak sem nevezném, de úgy látszik, van mit nyámmogni rajta. Bácsfi elérte, amit akart: még mindig...

A Klub Rádió 2005. március 23. szerda reggeli adásában Pálinkás Szüts és Pikó mûsorvezetõk nagyrészt két témát tárgyaltak. Vonatkozzon-e az országgyûlési képviselõk mentelmi joga arra az esetre, ha egy rendõr közúti ellenõrzés során meg akarja fújatni velük a szondát? Valamint: mire véljük azt, hogy a Kendermag Egyesület három aktivistája - úgynevezett polgári engedelmességi akcióként - felkereste a Budapesti Rendõr-fõkapitányságot, és bejelentést tett, melynek értelmében õk bizony füvet szívtak? Az önfeljelentésre az sarkallta õket, hogy az utóbbi idõben elszaporodtak a razziák a klubokban.

Köztársaságunk politikai életét egyre inkább két nagy párt uralja. Közülük az egyik évek óta kísérletezik, hogy "szövetséget kössön" az ország polgáraival; mindeközben párbeszédet folytat, ami persze nem párbeszéd. Az interakció legfeljebb elõre betanult állampolgári kérdésekben ölt testet, amiket gondosan koreografált, rituális gyûléseken tesznek föl a vezetõnek, spontánul.

Köszöntjük az államfõi posztra önként jelentkezõk egyre népesebb sorában Horn Gyulát! Végre, Gyula bácsi! Íme, máris megvan az elsõ sajátosság, mely feltétlenül alkalmassá teszi az õsz férfiút köztársasági elnöknek: Árpi bácsi, Feri bácsi; már ne is tessék haragudni, de Kati néninek maximum egy osztályfõnököt hívnak, jobbára az alsó tagozatban. Ezenfelül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Gyuszi bácsi mennyire megrögzötten középutas politikus volt mindig is, már-már az aggályosságig ragaszkodott õ ahhoz.

"Én vagyok a világ világossága" - mondta az emberré lett Isten. Más alkalmakkor pedig így beszélt: "Aki titeket hallgat, engem hallgat", s volt, amikor így fogalmazott: "Ti vagytok a világ világossága."

"Mert nincs olyan rejtett dolog, mely napfényre ne jõne, és oly titok, mely ki ne tudódnék. Annakokáért amit a sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani, és amit fülbe súgtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni." (Lukács, 12) Vajon miért minõsítik az egyházak támadásnak, ha a népek kíváncsiak, mi hangzott el azokban a rejtekházakban? Csak mert itt így szokás?

Az a bitang Moszad! De most rajtaveszik. Pedig mennyi időbe és fáradságba került a makulátlan Szita Károly befeketítése! Na és azok a jegyzőkönyvek! Azok különösen sikerült darabok lettek, be is kajálta az irodalmi hetilap, ahogyan kell. Erre most tessék, a tökéletes gépezetbe homokszem került, a hírbe hozottak az első bizonytalankodó nyilatkozatok után előálltak a farbával. Hamisítvány minden!

Egy jó hírû egyetemünk egyik karán ülésezett a döntéshozó testület: a kari tanács. Amikor a döntéshozatalra került a sor, a dékán nyílt szavazást rendelt el.

Emlékeznek arra, hogy 2000-ben a körmünket rágtuk tövig, míg ki nem derült, a köztársaság Göncz utáni elnökét Mádl Ferencnek fogják hívni? Bár a választás Kolumbusz tojása volt (a Fidesz õt jelölte 1996-ban is), sokáig senki nem lehetett biztos abban, hogy a koalíció szerszáma, a Orbán-Torgyán családi húslevespartik sava-borsa és merõkanala, a fehér zongora állócsillaga és a chilei cseresznye atyai pártfogója nem szerepel-e majd sikerrel az állásinterjún.

Egy jó hírû egyetemünk egyik karán ülésezett a döntéshozó testület: a kari tanács. Amikor a döntéshozatalra került a sor, a dékán nyílt szavazást rendelt el.