Tartalom

MaNcs, XVII. évf. 13. szám (2005-03-31)

Publicisztika

Publicisztika

Hammer Ferenc: Védett huligánok

A Klub Rádió 2005. március 23. szerda reggeli adásában Pálinkás Szüts és Pikó mûsorvezetõk nagyrészt két témát tárgyaltak. Vonatkozzon-e az országgyûlési képviselõk mentelmi joga arra az esetre, ha egy rendõr közúti ellenõrzés során meg akarja fújatni velük a szondát? Valamint: mire véljük azt, hogy a Kendermag Egyesület három aktivistája - úgynevezett polgári engedelmességi akcióként - felkereste a Budapesti Rendõr-fõkapitányságot, és bejelentést tett, melynek értelmében õk bizony füvet szívtak? Az önfeljelentésre az sarkallta õket, hogy az utóbbi idõben elszaporodtak a razziák a klubokban.

Publicisztika

Holtponton

Köztársaságunk politikai életét egyre inkább két nagy párt uralja. Közülük az egyik évek óta kísérletezik, hogy "szövetséget kössön" az ország polgáraival; mindeközben párbeszédet folytat, ami persze nem párbeszéd. Az interakció legfeljebb elõre betanult állampolgári kérdésekben ölt testet, amiket gondosan koreografált, rituális gyûléseken tesznek föl a vezetõnek, spontánul.

Publicisztika

Gavra Gábor: Átengedtetés (Eörsi Mátyás "kettõs állampolgársága" és a hazai jobboldal)

Dobrovits Mihály az Eörsi Mátyás kolozsvári inzultálásáról szóló írásában (lásd: Szép volt, fiúk?, Magyar Narancs, 2005. március 17.) említi, hogy a Magyarok Világszövetsége sajtószolgálata félreértelmezte a szabaddemokrata képviselõ saját "kettõs", uniós és magyar állampolgárságáról tavaly tett kijelentését, és "egy harmadik állam" útlevele után kutakodna a honatya zsebében.

Publicisztika

Gyula, játssz!

Köszöntjük az államfõi posztra önként jelentkezõk egyre népesebb sorában Horn Gyulát! Végre, Gyula bácsi! Íme, máris megvan az elsõ sajátosság, mely feltétlenül alkalmassá teszi az õsz férfiút köztársasági elnöknek: Árpi bácsi, Feri bácsi; már ne is tessék haragudni, de Kati néninek maximum egy osztályfõnököt hívnak, jobbára az alsó tagozatban. Ezenfelül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Gyuszi bácsi mennyire megrögzötten középutas politikus volt mindig is, már-már az aggályosságig ragaszkodott õ ahhoz.

Egotrip

Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Egotrip

Specialisták és generalisták

A híres orvosprofesszor lánya egyszer kapott valami csúnya bõrfertõzést. A professzor természetesen elküldte a legjobb bõrspecialistákhoz, egyik a másik után kezelte a lányt a tekintélyes kolléga gyerekének kijáró maximális mûgonddal. Hónapok teltek el, de a fertõzés csak nem akart elmúlni. Ekkor a professzor jogász bátyja feltett egy váratlan kérdést: Figyelj, mit mondanál a kislánynak, ha Zalában lennél körorvos? Egyszerû kérdésre egyszerû válasz: borogassa kamillával. Három nap múlva kutya baja sem volt a lánynak.

Egotrip

Sajó László: Öt és feles

5 1A Maragy-tenger (mindközönségesen: -tó) partján éldegélt egy halászkunyhóban, olykor kicsónakázott horgászni. 2Utálta a halat, de a horgászat az egyedüli tevékenység, ahol háborítatlan és büntetlen lehet bámulni a semmit. 3Kievezett a tó közepére, a tó legmélyebb pontja fölé. "Itt húzódik a Riamana-árok. Itt van eltemetve Isten." Már megint magában beszélt.

Belpol

Belpol

"Elképesztõen sok mítoszt gyártottak" (Hack Péter az ügynökkérdésrõl)

"Van egy rendkívül erõs érdekcsoport, amely 15 éve az egész problémát megpróbálja zsákutcába futtatni" - állítja Hack Péter, aki egykoron, SZDSZ-es politikusként nemcsak a téma "felelõse" volt pártjában, hanem az ügynökkérdés szakértõje és kiváló ismerõje is. Hack a Klubrádióban beszélt a tavaly év vége óta ismét elõtérbe került ügyrõl.

Belpol

Államvasúti bökkenõk I.: A vágányok mellett jó lesz vigyázni

Az elõvárosi jármûvek beszerzésére kiírt MÁV-tender körül a múlt hét óta dagadó botrány elsõ körben a pénzügyi vezérigazgató-helyettes felfüggesztésével járt. Ám ennél többrõl van szó: a Stadler vs. Bombardier-ügy valószínûleg az utolsó cseppek egyike a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) a MÁV-menedzsmentnek fenntartott méregpohárban.

Belpol

Az államfõjelölés és a koalíciós pártok: Válság vagy vereség

Ha április közepéig nem következik be fordulat, akár a tavaly augusztusihoz hasonló konfliktussal is végzõdhet az MSZP-n belül, illetve a két koalíciós partner között a Mádl Ferenc utódlásáért zajló küzdelem. Lapzártánkkor biztosnak tûnik Szili Katalin szocialista jelölése és az SZDSZ ezzel kapcsolatos vétója.

Belpol

Mi lesz Tarr Béla új filmjével?: A korzikai férfi

Nem sokkal a bastiai forgatás kezdete és a francia producer halála után a fõ finanszírozó Magyar Mozgókép Közalapítvány megvalósíthatatlannak ítélte A londoni férfi címû magyar-francia-német-brit koprodukciót. A mûvet azonban a rendezõ információja szerint a cannes-i filmfesztivál szervezõi szívesen látnák a 2006-os programban.

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

81-ES KIJÁRAT 2005 az ötös éve az Artpool Mûvészetkutató Központban: "ötödik fogalom"-ként a funkcionáriust tartják számon, aki "apparátusokkal játszik és az apparátusok funkciójában cselekszik". Ehhez is kapcsolódva rendezték meg a P60 pincegalériában (Paulay Ede u.

Külpol

Cyber hírek

Ûrverseny a NASA-tól is A magánfejlesztésû ûrrepülõkre kiírt Ansari X Prize sikerén felbuzdulva az amerikai ûrügynökség elindította a Centennial Challenges programot, amellyel magáncégeket szeretne bevonni fejlesztéseibe - adta hírül az Index. A Tether Challenge elnevezésû alprogramban a habkönnyû és szélsõségesen erõs anyagok létrehozóit díjazzák ötvenezer dollárral, a NASA ugyanis régóta álmodozik olyan kötöttpályás ûrliftekrõl, amelyekkel több ezer kilométer magasságba viheti fel a jármûveit, ûrsiklók és rakéták használata nélkül.

Külpol

Kirgiz zavargások: A rabló életbe!

Az érdeklõdõ világközvélemény fellélegezhet: a múlt heti fordulat után sem kell új neveket megtanulnia Kirgizisztán kapcsán. Az exelnök Akaev elmenekült, a fegyverropogás elhalt, a boltok kiürültek.

Külpol

Kirgiz zavargások: A rabló életbe!

Az érdeklõdõ világközvélemény fellélegezhet: a múlt heti fordulat után sem kell új neveket megtanulnia Kirgizisztán kapcsán. Az exelnök Akaev elmenekült, a fegyverropogás elhalt, a boltok kiürültek.

Zene

Zene

Színház: Plusz-mínusz Othello (Szolnok, Sepsiszentgyörgy)

Úgy tûnik, elméleti a kérdés: létezik-e jó Jago, ha nem jó Othello, avagy máshonnan nézve: tragikus-e a gyilkosság és az öngyilkosság, ha nem "méretarányosak" az alakítások? A kérdés csak látszólag elméleti, hiszen kizárólag a gyakorlatban tehetõ föl, azaz csakis az elõadással kapcsolatban. Ettõl persze még korántsem könnyû a felelet.

Zene

Kiállítás: A (nem) nézhetetlen festmény (Braun András: Follow Me!)

Kövess! - szólítja fel nézõjét Braun András, s az izgatottan villódzó képeket látva hallgassunk is a szóra: kövessük, mint a reptéri felvezetõ autócskát a hatalmas, mégis kecses gépmadár. Na jó, nem azt és nem úgy, de vegyük magunkra az utasítás kiterjesztett érvényét, s hatoljunk elõre Braunnal, a magunk módján.

Zene

Film: Szenvedõ szervezetek (Wes Anderson: Édes vízi élet)

E heti rajongásunk tárgya Wes Anderson. A Tenenbaum, a háziátok rendezõjérõl van szó, a szomorú bohócok nagy barátjáról, aki állandó társulata élén sajátos világfájdalom-cirkuszával szórakoztatja hálás közönségét. Anderson régóta pedzegeti, hogy minden, ami jó volt, valahol a játszótér és az elsõ magömlés között veszett el félúton, most azonban kerek perec ki is mondja a Douglas Adamst is megcáfoló megoldást: 11 és fél.

Zene

Opera: Magánpokol (Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth)

A hányatott sorsú operát mára az elvitathatatlan remekmûvek közé sorolja a közmegegyezés. Túlélte Sztálin generalisszimusz masszív ellenszenvét, no meg a zenei formalizmus szégyenpadján való hosszas ücsörgést, s immár jó ideje a nemzetközi repertoár szerves részének számít, akárcsak Bartók Kékszakállúja vagy Berg Luluja. Kizárólag a hazai operaélet lassan oldódó ókonzervativizmusa magyarázhatja, hogy Sosztakovics mûvének friss budapesti színrevitele sokak számára mégis merész újításnak, vakmerõ mûvészi tettnek, kockázatos mûsorpolitikai lépésnek tetszik.

Zene

Lemez: Hazaadás (dZihan & Kamien: Fakes)

Vlado Dzihant és Mario Kamient nem kell bemutatni a t. olvasó- és zenehallgató közönségnek: számtalanszor jártak már nálunk (megfordultak itt zenekarukkal és dj-ként is), jól ismertek eddigi munkáik is: például két sorlemezük (Freaks & Icons, Gran Riserva), élõ koncertlemezük (Live In Vienna - többek között dj Mango közremûködésével!) meg a nekik készített remixekbõl összeállított Refreaked.

Zene

Nyolc kis kritika

Budapesti Tavaszi Fesztivál az Amadinda Ütõegyüttes zsúfolt programmal lépett fel. A zsúfoltság szó szerint is értendõ, a megszámlálhatatlanul sok hangszert hadrendbe állító koncert mûsorszámai között serény lakberendezõk hoztak létre újabb és újabb, de egyformán kaotikusnak tûnõ szobabelsõket.

Film

Film

Apja lánya (Anjelica Huston színésznõ)

Az Addams Family, a Svindlerek, a Boszorkányok, a Rejtélyes manhattani haláleset, az Agnes Browne és A Prizzik becsülete Oscar-díjas sztárja a berlini filmfesztiválra kísérte el Wes Anderson Édes vízi élet címû filmjét, ami egy hete megy a hazai mozikban.

Könyv

Könyv

Minden eddiginél (Ultrahang Fesztivál)

Negyven koncert négy nap alatt. Ingyenes helyszínek. A koncerttermekben dohányozni, hangoskodni tilos, a földön párnák. Modern zenei fesztivál Budapesten. A világ egy kis szelete ránk - és velünk párhuzamosan Bécsre, Pozsonyra - figyelt, nálunk töltötte a hét végét. Jó néhány fellépõ maradandót alkotott, de a lista korántsem teljes.

Lélek

Lélek

Vállaltuk a rizikót (Juhász Péter, a Kendermag Egyesület elnökhelyettese)

A múlt szerdán két társával, Felsõ Lászlóval és Bohus Péterrel feljelentette magát a rendõrségen illegális drogfogyasztásért. Az akció a Kendermag Egyesület ún. polgári engedelmességi mozgalmának nyitánya, a kezdeményezõk arra számítanak, mások is követik példájukat, és ezzel olyan helyzetbe hozhatják a rendõrséget, az ügyészséget és a bíróságot, hogy egész egyszerûen ellehetetlenül a drogfogyasztással kapcsolatos eljárások lefolytatása - nevetségessé, komolytalanná válik az erre vonatkozó törvény.

Szex

Szex

Társfüggõség: Bent a bárány, bent a farkas

"Kodependens vagyok, ha nem is tipikus - mondja Emese. - Nincs alkoholista férjem, és nem vernek kékre-zöldre minden héten. Amíg nem ismertem föl a problémámat, gyötrelem volt minden párkapcsolatom. Ha meg magamra maradtam, jött a depresszió vagy a menekülés a munkámba."