"Mert nincs olyan rejtett dolog, mely napfényre ne jőne, és oly titok, mely ki ne tudódnék. Annakokáért amit a sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani, és amit fülbe súgtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni." (Lukács, 12) Vajon miért minősítik az egyházak támadásnak, ha a népek kíváncsiak, mi hangzott el azokban a rejtekházakban? Csak mert itt így szokás?
Az egyházaknak a kilencvenes évek elején kellett volna leszámolniuk az állampárti múlttal, a kollaborációval. Azt is megtudhattuk volna, kik voltak az igazi áldozatok, akiket hitükért megkínoztak, akiket lépre csaltak, akiket hosszas megaláztatások után betörtek. Önkéntes, érdek vezérelte besúgó és szerencsétlen áldozat, egyik a másik nélkül nem hiteles, mert volt ilyen is, olyan is és ezer más. Az egyházak ezzel szemben a biztos, jól bevált politikai módszert követték: vádolnak, vádolunk, támadnak, támadunk.
A taktikázás, a hatalmi pozíciók kiépítése, egyes politikai erők támogatása a másikkal szemben most is zajlik. És ezt látva véletlenül se gondoljunk arra: "Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik." Vagy az "áldjátok azokat, akik titeket átkoznak" elvére. Ráadásul az egyházak átkozásáról szó sincs, sokan csupán az információközlést hiányolják. De mindegy is: az ellentámadás a fontos - szűrhető le az egyházi vezetők szavaiból, akik a célpontot is megjelölték: "Abból a liberális-szociális ideológiakeverékből érkezik, amely egy olyan globalizált, kozmopolita világszemléletben gondolkodik, és látszik, hogy ez eléggé szervezetten és komoly pénzekkel a háttérben működteti a maga rendszerét." Tehát azok támadják a kereszténységet. Ne gondoljunk egyből arra, hogy Veres András, a katolikus püspöki kar titkára ugyanarról beszél, mint Csurka István a MIÉP-gyűléseken: "A jelenlegi politikai hatalom szerkezetének súlypontja változatlanul liberális, kozmopolita, zsidó és szabadkőműves." Azt se higgyük, hogy a katolikus püspök kijelentése hasonlít a XIX-XX. század fordulójának antiszemita vádjaihoz, miszerint a kozmopolita liberálisok, a zsidók a kereszténységet üldözik. Most más a helyzet, az egybeesés feltételezése egyházellenes támadás volna nyilván.
De a szóhasználat roppant kínos. Lehet, hogy csak elfelejtették figyelmeztetni a püspököt, hogy mi a "kozmopolita" szó konnotációja a politikai közbeszédben. Vagy hogy a kozmopolita liberalizmus (kapitalizmus, a szabadkőműves páholyok) keresztényellenességéről beszéltek már egyházi személyek, mégpedig a magyar parlamentben. Például Huber János káplán 1920-ban, a numerus clausus törvény vitájakor: "A kapitalizmus és az ő politikai exponense, politikai kifejezője, a liberálizmus, kezdettől fogva szöges ellentétben állott a kereszténységgel. Kellemetlen volt neki a kereszténység, amely feléje dörögte az erkölcsi törvényeket. (...) Az antiszemitizmusnak vannak jogos alapjai. A háborúért ők felelősek, a proletárdiktatúra egyenlő a zsidó uralommal, keresztényüldözéssel. A keresztény politika szemben áll a zsidó politikával. A zsidó intellektüelek az ország tönkretevői, a népnek félrevezetői."
Az ám: a napvilágra kerülő, háztetőkről hangoztatott titkok közé ideje volna, ha végre az egyház második világháború előtt játszott szerepe, a holokauszt alatt tanúsított magatartá-sának feltárása is beleférne. Az egyház még ebben is adós. És talán végre helyesen értelmezhetnénk, mit is ért az egyház "kozmopolitizmus" alatt.
