Emlékeznek arra, hogy 2000-ben a körmünket rágtuk tövig, míg ki nem derült, a köztársaság Göncz utáni elnökét Mádl Ferencnek fogják hívni? Bár a választás Kolumbusz tojása volt (a Fidesz őt jelölte 1996-ban is), sokáig senki nem lehetett biztos abban, hogy a koalíció szerszáma, a Orbán-Torgyán családi húslevespartik sava-borsa és merőkanala, a fehér zongora állócsillaga és a chilei cseresznye atyai pártfogója nem szerepel-e majd sikerrel az állásinterjún. Aztán az államfőválasztás mégis inkább Torgyán lassú lehanyatlásának első stációja lett. A kisgazdapárt nem a saját vezérét jelölte, hanem a fideszista Mádlt, s hogy Torgyán milyen jellegű rábeszélésnek engedhetett, arra mind a mai napig csak következtethetünk. Abból, ami utána történt vele: fia ellen korrupció gyanújával nyomozás indult, legközelebbi munkatársát, Szabadi Béla államtitkárt a rendőrség pórázon vezette utolsó parlamenti felszólalására, neki magának hirtelen nem egy és nem két gondja adódott holmi százmilliós villaépítés miatt. Persze, e gengsztermódszerek joggal keltettek mély aggodalmat országunk haladó közvéleményében. De azt mindenképpen Orbán és Kövér javára kell írnunk, hogy Torgyántól - ha már egyszer az ő érdekeik szerint lett tagja a kormánynak - megkímélték a köztársaságot. Határozott elképzelésük volt arról, ki legyen az államfőjük, s arról is, ezt az akaratukat hogyan vigyék keresztül.
Na ja. Ez a minimális követelmény egy nagy párttal szemben, amelynek nemcsak ambíciói vannak, de valamiféle halvány és mégoly lapos, giccses, hamis elképzelése is arról, hogyan kéne ennek az országnak festenie. Meg arról is, hogy ezeket az elképzeléseket a köztársaság mely polgára képes megjeleníteni. Mind Göncz, mind Mádl a maga módján kielégítette a munkakörrel szemben támasztott általános követelményeket, úgy emberi, mint művészi szempontból. Mádl (akárcsak elődje) az övéihez húzott, de bőven belül maradt nem- hogy az alkotmányos, de a szokásjog szabta kereteken is. Gyűlölni egyiket is, másikat is csak a legelvetemültebbek bírták, de rajtuk úgysem segít semmi.
Mindennek a fényében legalábbis aggasztónak tűnik mindaz, amit a két kormánypárt meg a kormányfő a tárgyban elővezet. Lehet, hogy valamit forr az idő méhe, s az utolsó pillanatban - április közepén - valaki (Gyurcsány? az MSZP? Hiller? az SZDSZ? ezek tetszőleges kombinációja?) előáll az überolhatatlan, tökéletes személyiséggel. Ám egyelőre a kormánykoalíció különféle fertályai a legvál-tozatosabb és gyakran egymással diametrálisan szemben álló javaslatokat, sőt követeléseket eregetik magukból. Az elnök legyen baloldali és kötődjön a párthoz. Legyen baloldali, de annyira ne legyen pártpolitikus, hátha még Kövér is megszereti. (Kérdés, milyen politikusok vannak még Magyarországon. Nem pártpolitikus vagyok én. A Nem Párt politikusa.) Legyen nő. Legyen férfi. (Az MSZP 5-ös metró platformjának kompromisszumos javaslata: ne legyen egyik se.) Legyen sétapálcája, de ne hordja. Legyen az ujjaira rátetoválva, hogy A N Y Á M. Az MSZP-ben napról napra növekszik Szili Katalin támogatóinak tábora. Azé a Szili Kataliné, aki az elmúlt két évben többször beszélt ki és szólt be: a pártból és a pártnak. A tavalyelőtti nómenklatúrázásra még Horn is felkapta a fejét; a kettős népszavazással Gyurcsánynak akasztott be. Amúgy is saját elképzelése van a nemzeti középről. Vajon mennyire lesz lojális az MSZP-hez, ha a párt végül őt választja? A kormányfő hallgat: mintha nem lenne ötlete, vagy az ötleteinek más dolguk is lenne, mint elnökösködni. Most már minden nap Szilinek kedvez; a miniszterelnök népszerűségének lohadása s a kormányzati munkában tapasztalható leheletnyi megingás Gyurcsány pozícióit rontja. Lehet, megint az SZDSZ-nek kell majd megmentenie. A szembenállások e bonyolult hálózatában ha csak két fél játszik gyáva nyulat, bármi megtörténhet: az MSZP a Fidesszel együtt választ államfőt, lemond Gyurcsány, borul a koalíció, szétszakad a szocpárt. Eközben a pártszervezéssel megbízott Hillernek a 2006-os szocialista jelölteket kell kiválasztania. Ha a körzeteknek csak a harmadában akar új embereket, már embertelen mennyiségű munkát kellene elvégeznie.
Orbánék ezt a melót már két éve elkezdték. Az elnökválasztással nem kell törődniük. Ráérnek. Más dolguk, mint hogy rámenjenek az MSZP szavazó-táborára, nincs.