A szondázós témában a két népszerû mûsorvezetõ megszólította az illetékes országgyûlési bizottság alelnökét, valamint elnökét is. Sem az egyik, sem a másik nem tartotta jó javaslatnak a képviselõk szíre-szóra való szondáztatását. A bizottság elnöke ezen álláspontot részletesen megindokolta. Egyrészt vannak ugye európai országok, ahol egy pohár ez-az megengedett. Másrészt pedig - érvelt az elnök, illetve idézte fel egy korábbi nyilatkozatának velejét - képzeljük el azt a helyzetet, amikor két poli-tikus a két politikai oldalról egy fogadáson koccint egymással, s a koccintás után az egyik ráuszítja a rendõröket a politikai ellenfélre. S ez még nem minden. A nagy-közönségnek meg kellene értenie, hogy a képviselõi munka olyan sajátos életforma, amely során óhatatlan, hogy a képviselõ a különféle rendezvényeken, fogadásokon és alkalmakkor alkoholt fogyasszon.
Sóhajtottam ekkor a készülék elõtt: ez aztán a remek válasz; pont ez a harcos helytállás és rátermett érvelés várható el az Országgyûlés Rizlingügyi és Törkölyfelügyeleti Bizottsága vezetõjétõl.
A helyzet viszont az, hogy dr. Géczi József Alajos (MSZP) a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság el-nöke.
Most kilencvenfokos retorikai fordulattal Géczi József Alajoshoz fogom szavaimat címezni. Ráadásul, mivel ön az érvelésében a törvény elõtti egyenlõség eszméje, ha tetszik, a köztársaság üdve elé helyezte a képviselõk háborítatlan szittyózáshoz fûzõdõ elidegeníthetetlen jogát, az így sugallt vendéglátó-ipari beszédhelyzet szellemének megfelelõen innentõl Jóska (vagy Lojzi) bátyámnak fogom szólítani, ha meg nem sértem.
Jóska bátyám!
Megpróbálom elmagyarázni magának, hogy mit mondott. Ha ugyanis értette volna, biztos vagyok benne, hogy nem mondta volna.
Amikor a külföldi "egy-két pohár" szabályra utalt, annak az ég-világon semmi köze nem volt a tárgyalt kérdéshez, azon kívül persze, hogy törvényhozóként összekacsintást kezdeményezett a hallgatóval a jogkövetõ állampolgári magatartás (nem iszom, ha vezetek) értelmetlensége tárgyában.
Továbbá.
Amikor Lojzi bátyám, a maga korábbi nyilatkozatát idézõ riporter hitetlenkedõ kérdésére helyeslõleg felvillantotta az állófogadás után politikusra vadászó rendõrosztag képét, minimum három csoportot sértett meg. A köztársaság törvényhozásának tagjairól és a magyar rendõrségrõl egyszerre mondta el, hogy szakmailag és emberileg alkalmatlanok a szerepükre. A Klub Rádió hallgatóiról pedig azt feltételezte e megjegyzésével, hogy gyengeelméjûek.
A politikusi életforma maligánszükségletei mint mentelmi kérdés értelmezéséhez már nem fûznék kommentárt. Esetleg annyit - segítségképpen a késõbbiekhez - hadd áruljak el, hogy az "életforma" kifejezés - afféle magunknál hordható radarként, mobil bunkométerként - megmutatja, hogy hallótávon belül hol tartózkodik egy felfuvalkodott idióta (már ti. akinek saját állítása szerint "életformája van"). Mindenesetre hálás vagyok ezért a tréfás mondásért Lojzi bátyámnak, mert történetével sikerült megnevettetnem a feleségemet. És a felhõtlen kacagás kovásza a jó házasságnak. Magán nevettünk, Jóska bátyám.
Most viszont töltsünk egy kupicával abból a finom ágyaspálinkából, mert kommunistázás követ-kezik.
Jóska bátyám! A szocialista párt honlapján azt írja magáról, hogy a "JATE Politológiai és elõd tanszékein dolgoztam." Ez megütötte a szemem. Minthogy elõdológiáról még nem hallottam, ezért felteszem, maga 12 évig nem az elõd tszk.-en, hanem a tudszocon, azaz a tudományos szocializmus tanszéken dolgozott. Félreértés ne essék, nem az akadémiai pedigréjével van bajom, hanem azzal, hogy iszkolás közben átfesti maga mögött a menekülési útvonalat. És ez az a pont, ahol õszintén megharagudtam magára, Lojzi bátyám. A maga szûkebb hazáját, Csongrád megyét a népnyelv annak idején Pol Pot megyének hívta. Elképzelem, ahogy a nevezett korszakban a JATE tudszoc oktatója Skodájával a megye poros útjain döcög, és megállítja a rendõr. Már ha megállítja egyáltalán. És aztán látom azt is lelki szemeim elõtt, ahogy a közeg mint a tüzes vasat, úgy dobja vissza a papírokat, amikor kiderül, hogy a vegzált polgártárs szocializmustudományi szakember. (A fiatalabbak kedvéért: ebben a korszakban az ember közúti ellenõrzés során jó eséllyel kapta vissza a rendõrtõl ijedt szalutálás kíséretében a személyi igazolványát, ha abban az állt, hogy rendszerszervezõ szakon végzett a Közgázon.) Ezért, Jóska bátyám, nem túlzok, ha azt gondolom: mivel 1990 óta képviselõ, elõtte meg 14 évig tudszoc oktató volt Pol Pot megyében, akkor magától lényegében felnõttkorában még nem kérte el a rendõr a papírjait. Talán ezért van, hogy amint ezt olvassa, nevetve-hitetlenkedve rázza a fejét: hogy lehet így kicsavarni az ember szavait! Nem, Jóska bátyám, most kivételesen téved. Azért nem érti, hogy miért önti el az embert (engem) a pulykaméreg, mert maga egy 1989-es átszállással lassan harminc éve a kiváltságosok és az érinthetetlenek közé tartozik. Azért tud ilyen ostoba és naiv dolgot kottyantani a politikusi életformáról, mert tényleg ezt gondolja, és tényleg nem érti, miért nem mondhat ilyet. Jóska bátyám! Kérem, gondolja ezt végig: az összeférhetetlenségi bizottság elnökeként magának nem az a dolga, hogy a képviselõi party service zavartalan mûködését biz-tosítsa. Kérem, ne tegye nevetségessé bizottságát, frakcióját és kormányát. Kérem, mondjon le errõl a posztjáról!
Amúgy meg, tudja mit, Lojzi bátyám? Spongyát rá, egyszer élünk! Csirió! Ha van valami jóeszû gyerek ott a választókörzetében, aki médiát akar tanulni, küldje csak hozzánk az ELTE Kommunikáció Szakra, de ne felejtsen a gyerek kezébe nyomni egy demizson kisüstit! Elvégre nálunk sem állatok dolgoznak ám, akik csak a vizet isszák!
H
Az olvasó figyelmét végül hadd hívjam még fel a jelen írás bevezetõjében említett két rádiós témára. A helyzet ezek szerint úgy áll, hogy egy ötvenkilós beszívott fiatal-ember egy klubban üldözendõ veszélyt jelent a társadalomra, egy másfél tonnás képviselõi automobilt vezetõ maligánhuligán viszont nem. Ez legalább egyenes beszéd. Felírtam.
A szerzõ egyetemi oktató.
