Publicisztika

Lehet, hogy a leginkább az egymásnak való betartással, egymás nyírásával és legkülönfélébb pártfórumokon történő feljelentgetésével, különféle platformok és frakciók és alfrakciók alakítgatásával és más hivatali intrikákkal elfoglalt szocialista politikusoknak ez irányú bokros teendőik miatt nem tűnt fel a dolog, de egyre kevésbé látszik igaznak az, hogy pusztán egymással szórakoznának. A szocialista párt ugyanis - o tempora, o mores!, valamint: utáljuk ezt gondolni, és mi sem értjük, hogyan süllyedhetett az ország idáig, de ettől még igaz -momentán a parlamentáris demokrácia középtávú fennmaradásának egyetlen releváns garanciájává kezd válni Magyarországon.

Újabb hatalmas kő esett le a szívünkről, amikor megtudtuk, hogy összeült végre a Szent Korona Testület, pedig már komolyan fontolgattuk, hogy lemondásra szólítjuk fel a kormányt, ha ez záros határidőn belül nem következik be, elvégre mi a pitykét ér egy olyan ország, amelynek még Szent Korona Testülete sincs. Semmit, még a nullánál is kevesebbet, a többi ország, ha szembejön vele, megráncigálja a nyakkendőjét, mit flangálsz te itt, te Szent Korona Testület nélküli kis izé, nem is vagy te ország, csak egy lyuk a térképen.

Talán nem szentségtörés, ha kimondom: jobb lett volna szegény Petőfinek valamelyik Habsburg-várbörtönben megsorvadni, vagy akár az aradi várfal tövében golyó által összerogyni, semmint tárgyává válni közéletünk egyik legszégyenletesebb, a posztmodern giccs határán mozgó, érvénysóvár pszichopaták (Szentágothai János után) által vezényelt tragikomédiájának. Kiszely István, Morvai Ferenc és legújabban Grespik László a Monty Python csoport tagjait megszégyenítő módon fricskázzák meg a magyar közélet jeleseinek és a köz bizalmát eleddig élvező szervezeteinek az orrát. Úriember lévén eltűrjük a kisebb fricskákat, mígnem azon vesszük észre magunkat, hogy orrba vágtak, s már számolnak is ránk tízig. A győztes keze pedig a magasban. Jelenleg ugyanis polgáraink többsége azon van, hogy a Petőfi-kriptát fel kell bontani és a tudományos igazság (sic!) nevében el kell végezni a Kiszelyék által erőltetett azonosítást. Ez pedig, tekintve a tényeket, felér egy K. O.-val.

"Aszakszervezeteknek nincsenek jövőképeik, csak utópia-pótlékaik vannak" - állapította meg Ralf Dahrendorf. A szakszervezetek kiszorulnak a korszerű, munkaigényes, növekvő ágazatokból. Kiszorultak a részmunkaidőben foglalkoztatottak képviseletéből. A feldolgozóiparban, a csökkenő közszolgálati szektorban, a teljes munkaidőt kínáló ágazatokban tartják még állásaikat. Társadalmi bázisuk is változik. Nem vonzzák a nőket, a fiatalokat, a bevándoroltakat. A német szakszervezetek tagjainak egyharmada nyugdíjas vagy munkanélküli. A szakszervezetek befolyása a vállalatoknál és a munkaerőpiacon gyengült. Felértékelődtek viszont a munkáltatói szervezetekkel és a kormányokkal intézményesített makroszintű kapcsolataik. Sőt a nyolcvanas évek végétől, a társadalmi párbeszéd uniós szintű intézményeinek kiépülésével folyamatosan növekszik az uniós befolyásuk is.

A MIÉP elnöke szerint a Fidesz és a MIÉP a 2002-es választásokon megszerzi a képviselői mandátumok több mint felét, ennélfogva a két párt közösen alakíthat majd kormányt: hacsak a fiataldemokraták nem az MSZP-t és a nagykoalíciót választják a második forduló után. Csurka bejelentette azt is, hogy a MIÉP-es Franka nem indul a dabasi második fordulóban - és bár Franka önként lép vissza, s pártjánál a Fidesz ez ügyben nem kuncsorgott, "a MIÉP szavazótáborából senkit nem kell felvilágosítani arról, hogy nem tanácsos az MSZP-re szavazni". És ennyi elég is lesz mind a Fidesz jelöltjének, mind Csurkának.

A szlovákiai területi reform sorsa korántsem dőlt el azzal, hogy a kormány jóváhagyta az úgynevezett 12-es modellt. A Dzurinda-kabinet vasárnapi rendkívüli ülésén megerősítették az egyszer már elfogadott elképzelést, ám most sem volt teljes egyetértés. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) három miniszterén múlott minden, a kilenc jobboldali tárcavezér mellett ők támogatták a tizenkettest, míg a nyolc balos a még 1996-ban Meciarék által kreált nyolcmegyés változatot nyomta. E szavazást megelőzte egy másik: egy nappal korábban az MKP Országos Tanácsa arányaiban még ennél is szorosabb eredményt produkált, amikor kötelezte minisztereit a 12 megyés koncepció támogatására, és ezzel lemondott a magyar többségű Komárom megyéről.

A szerző hobbisportoló, gyakorló ifjú.

Jánosi György a múlt héten teliszítta tüdejét levegővel, és egy nagyot köpött a leves feltételezett tartózkodási helyének általános irányába. Az MSZP választmányának elnöke azt állította, hogy a legnagyobb kormánypárt előrehozott választásokra készül.

Hiába jegelte az osztrák kormány a spicli-balhét (egyes rendőrök bizalmas adatokat adtak át Jörg Haidernek, aki ezeket fel is használta politikai ellenfelei lejáratására); hiába mobilizálták a szabadságpártiak Haidert, hogy ezüstkabátban ufóként virítson a rasszista plakátokon bazsalygó főpolgármester-jelöltjük, Partik-Pablé asszony oldalán ("Külföldiek! Én megértem a bécsiek aggodalmait!"), és hogy legfrissebb célpontját, a zsidó hitközség világi elöljáróját, Ariel Muzicantot nevéhez "méltatlan" foltokkal szimbolizálja, amúgy antiszemitásan, ahogyan azt a medvevölgyi Führer szokta (hogy ti. egy Ariel nevű embernek hogyan lehet piszkos a keze; jaj, de szellemes); hiába volt rokonszenves a korábbi néppárti alpolgármester és szerte a világon elismert az ő tanácsosa, Peter Marboe - a szocdemek lemostak mindenkit. Történeti távlatokból ez nem is volna oly meglepő, hiszen Bécsben 1945 óta ők vannak hatalmon; 1996-ban elrabolt ugyan tőlük legalább hétszázaléknyi szavazatot a Szabadságpárt (FPÖ), de ezt most visszaszerezték, s ennek jelentőségét az sem csökkenti, hogy mostanában trend a szocdem előretörés a német nyelvterületen: Burgenland és Stájerország után nemrégiben a németországi Rajna-Pfalzban és Baden-Würtenbergben is a vörösök ünnepeltek.

Az Alkotmánybíróság (AB) legutóbbi, március 13-i határozata a magyar közjogi berendezkedés egyik fontos, a fékek és ellensúlyok szerepét betöltő intézményének, az ombudsmanoknak fűtött be kissé. A döntés nyomán az Országgyűlés vagy módosítja az ombudsmanokról szóló törvényt, vagy nem: ha nem, úgy a törvény 2001. december 15-től automatikusan az AB-határozat szerinti változatban válik érvényessé.

Az ország politikusainak és választóinak önromboló szerencsétlenkedése folytán ütemesen izmosodik a magyar politika és közélet terrénumán a náci-fasiszta időket evokáló tömörülés, a MIÉP. A társaság szellemi kalandorai tanultak rokon világszemléletű elődeik hibáiból. Mozgósító retorikájukban nemcsak kerülni igyekeznek az újsütetű, kipróbálatlan szólamokat (már ti. azok kontraproduktív mértékű forgalmazását), de egyenesen arra vettek irányt, hogy a világlátásuk szerves elemét képező, tőrőlmetszett pogányságot és törzsi barbáregoizmust a tradicionális keresztény kultúra verbálkenetével bevonva prelegálják. (Felismerésük több persze, mint egyedi teljesítmény. A kormányrudat ma kézben tartó koalíció "nyelvpolitikai" zsonglőrködése ugyanezt a szakrállegitimációs gyakorlatot követi. Valljuk be, nem minden siker nélkül.) Keresztény csuklyába bújtatva hirdetik hát a Magyar Istentelenség és Pogányság MIÉP-pártjának hívei nap mint nap, óráról órára egyetlen gondolati tömbre hajazó eszméiket (soraikban és holdudvarukban egyébként néhány kunpáteri örökséggel büszkélkedhető klerikussal, köztük egy református püspökkel és Budapest egyik legjelentősebb gyülekezetének papjává avanzsált református lelkésszel), a kereszténység alapelveit megcsúfoló xenofóbiát, xenonárcizmust és eugenikát, s mindenekelőtt az ezek fókuszában álló istentelen zsidógyűlöletet.

Ha lenne kedvünk mosolyogni, akár a sors iróniájaként is felfoghatnánk, hogy a harmadik, legutóbbi Balkán-háború utolsó felvonásaként a történelem most visszakanyarodott oda, ahonnan a múlt század elején, az első és második Balkán-háborúk idején elindult, és ahová a 80-as évek végén, a 90-es évek elején sokan az épp soron következő konfliktus gócpontját vizionálták. Macedónia e hely, ahol most éppen háború van, olyan furcsa háború, amilyenhez az elmúlt tíz év során a Balkánt figyelve akár hozzá is szokhattunk, és amelyben pár száz, jobbára kézifegyverekkel operáló harcos egy egész állam létét képes kétségessé tenni.

A jövőre esedékes országgyűlési választások előtti utolsó időközi választás első fordulójára kerül sor vasárnap Dabason. (A törvény szerint ugyanis a következő választásokat megelőző egy éven belül nem lehet már időközit tartani.) Bár egy ilyes választás eredményeiből csak mértéktartással célszerű messzemenő következtetéseket levonni, az biztos, hogy Dabas és környéke, a 14. számú körzet 1998-ban és 1994-ben is együtt lélegzett az országgal, amennyiben ´94-ben nagy fölénnyel szocialista jelöltet juttatott a parlamentbe (második helyen az akkori és mostani SZDSZ-es jelölt ért célba), és a szétforgácsolt jobboldal alapos verést kapott. 1998-ban pedig - bár az első forduló után még a szocialista jelölt vezetett - a fideszes Buza Attila nyert. Mégpedig úgy, hogy a kisgazda induló vissza se lépett a kedvéért: Dabas és vonzáskörzetének keresztény és konzervatív érzelmű lakói e nélkül is tudták, kire nem pazarolják el szavazataikat. (A dabasi tutisták csak 1990-ben nyúltak kissé mellé, amikor Fodor István ex-MSZMP-s, akkor független jelöltbe helyezték bizalmukat.)

Képzeljük el, hogy a közepesnél valamivel jobb jövedelmi viszonyok között élő brit állampolgárok vagyunk, bizonyos törvényi keretek között arra költhetjük a pénzünket, amire csak akarjuk.