Este aztán barátnőmmel a Gödörben megnéztük Sergi Belbel Mobil című, igen jól sikeredett színházi darabját Baksa Imre rendezésében. Kiváló alakítást kaptunk Naszlady Éva színésznőtől, és boldogok voltunk, hogy barátunknak tudhatjuk, szóval szépek voltuk, mint az egész nap és könnyű szívvel búcsúztunk.
Hazafelé még betértem a Király utcai Sirályba, hogy barátaimmal váltsak pár szót, lenyeljek egy deci bort, és belenézzek a kétes hírű előadás maradékába kíváncsiságból. Fél órát láttam belőle, nem rendültem bele, csupán infantilisnek találtam (láttam már tengernyi rosszat, na bumm). Majd fölmenvén a színházteremből, a bejárati ajtóhoz legközelebb eső asztalnál csüccsentem le, ajtónak háttal, és a barátaimmal dumcsiztam (jó időben, jó helyen).
Kisvártatva sikongásra lettem figyelmes. Fekete csuklyás illető lődözte játék vízipuskából az embereket válogatatlanul valami savval. Lábam mellett pedig mi?! Egy világos ruhás illetőn térdelt egy szintén csuklyás, fekete ruhás nagy illető, és püfölte. Na, gondoltam, ez nem a dumcsi ideje, és mentvén a világost, lerántottam a csuklyást és kilöktem az ajtón, magam is utána penderülve. Ott másik öt jelmezbálozó volt, a vigyorogva filmezgető Tomcat társaságában.
Ezúton értesítem ifj. Sebő Ferencet:
Tényleg nem a dumcsi ideje következett akkor, és a vödör szar sem a Király utca aszfaltján landolt. A fiúk jól céloztak. Az már talán nem kell érdekeljen senkit, hogy az életemért küzdöttem, és még jól is esett, mert férfiként - még ha a végén be is nyaltam egy térdest az orcámba. Nem nagy volt az ára az egyenességnek - egy letört fog, egy eltört orr, kékre festett bal szemhéj, andzselinadzsolisra plasztikázott ajak (már eszem szilárdat), és a kidobott szép ruhák. Nem fáj már az sem, hogy magam voltam aránytalan küzdelemben.
Kedves ifj. Sebő Ferenc, mély bánatot okoztak viszont a Narancsban legutóbb megjelent mondatai: "Õk sem lépték át azt a határt, amit mi, első körben legalábbis. Verekedés aztán lett, de nagyon visszafogott volt." "...előadás... botrány... gerillamarketing... médiahack, de hogy ezeknek a dolgoknak együtt van értelmük, azt nem tudják (...itthon...)." "Akkor végigcsináltuk az összes első körös dolgot, hogy szart kell odakenni meg vér is legyen. Zoli filmjeiből egyébként ugyanaz a hangulat áradt, ami a műhelyünkben."
Sajnos ezek után irtóra nem érdekel engem sem, hogy a Rendező Úr mit mond gyorsan írt sok szöveg műfaji esztétikájáról; archetípusokról, kellően üres dolgokról, amiket hétről hétre el lehet játszani, úgy, hogy nem kell belehalni; hogy milyen iskolákat nem végzett el Ön; Augusto Bealról; Anne Bogartról; állatok bántalmazásáról buddhistaként; a bécsi Kunsthalléról; világsajtóról; szexista provokációról; pénz nélküli nívós színházról; sarki zöldségesekről. Végképp hidegen hagy, miképp hivatkozik tiszteletre méltó őseire.
Sajnálom és csakliság volt, hogy emberként igyekeztem, és én lettem a "szerencsés" felfogni a húggyal kevert szart.
Mindkét oldal nagyon sáros (hogy mást ne írjak) és erős a szaga. Nem mástól, hanem ennen maguktól, és nem kívül. Szerényen javaslom mindkét oldalnak: tegyenek úgy, miképp magam is azon az éjszakán - dobálják kukába addig szépnek hitt összes ruhájukat, jól mosakodjanak meg és vegyenek magukra új öltözéket!
Mindazonáltal hála illeti a Magyar Narancsot az október 2-i szerkesztőségi cikkért, ami lámpát kapcsol a fejekben, mert egyenes, tiszta írás és fontos - köszönöm!
Szeretnék nyugodtan, örömmel átsétálni gyermekeimmel hétvégenként a Hősök terén és más szép budapesti utcákon!
Maradok a Sirály vendége, tisztelettel
Vetlényi Zsolt
