Magyarország idestova negyven éve ugyanazt az ostoba, kisstílű és veszélyes játékot űzi, csak az utóbbi hat-hét évben még bele is húzott. A pénzénél többet óhajt elkölteni, ezért hitelt vesz fel, s rögvest elveri. Eme jó murira vezetőink szeretett népüket is megtanították, és már a lakosság is szeret fűnek-fának tartozni (más kérdés, hogy az is menten elbokázza-e). Majd amikor az államot és polgárait a víz felett tartók elkezdenek aggódni, ezért ránk pirítanak, majd fenyegetnek, és végül zsarolni méltóztatnak bennünket, akkor egy kicsit összekapjuk magunkat. De a veszély elmúltával újult erővel költjük a másét, egyszer élünk!
A pénzügyi válság miatt most éppen a középső fázisba léptünk, nagy a baj, és a segítségért cserébe szinte bármit megígérünk. A kormányfő állítása szerint az IMF nem mondta meg pontosan, hogy milyen intézkedéseket vár a védőhálóként alkalmazható készenléti hitel biztosításáért. De ennek talán nincs is jelentősége, hiszen a napnál világosabb, hol költ többet a lehetőségeinél az állam: a saját működésére és a jóléti ellátásokra (no meg az államadósság finanszírozására, de az már maga az okozat).
Az elmúlt tíz évben a kormányok lényegében egyetlen területhez nyúltak érdemben hozzá: az egészségügyhöz 2006-ban. Azon belül is csupán a gyógyszerkassza strukturális átalakítását vitték végig, egyúttal bebizonyítva, hogy gyakorlatilag változatlan színvonal kihozható a korábbi állami kiadásnál negyedével kevesebből is. Az efféle munka - nevezzük nagyvonalúan kormányzásnak - viszont évekig tart, tele vitával, visszakozással, korrekcióval, és pont ez az, amire most egyáltalán nincsen idő, elszántság meg eddig sem volt. Szedj össze 300 milliárdot - van rá egy heted. Az alternatíva az államcsőd.
A kormány pedig ahhoz nyúl, amihez egy hét alatt nyúlni lehet. Tervezett intézkedései a nyugdíjakat és a közszféra béreit érintik. Eddig tabu volt mindkettő. Gyurcsány Ferenc nemrégi bejelentése szerint a nyugdíjasokat a kormány az "utolsó csepp véréig védi" és az intézkedést "a társadalmi igazságosság szándékával kapcsolják össze". Ám a fenti sajnálatos okok miatt ez momentán nem kivitelezhető. Hiszen az egyik lépés, hogy a 2005-ben bevezetett, ötéves kompenzációs törvény jövőre esedékes részét bizonytalan időre elhalasztják. Csakhogy ez éppenséggel azokon lenne hivatott segíteni, akik a körülmények - a rendszerváltás után meredeken csökkenő keresetek és a nyargaló infláció - miatt önhibájukon kívül kapnak sokkal kisebb nyugdíjat, mint az ugyanannyit dolgozó és kereső, viszont később nyugdíjba vonuló társaik. Így ebben a legcsekélyebb igazságosság sem fedezhető fel, ellenben hoz 10-20 milliárd forintot; és persze a meg nem adott juttatás elmaradását valószínűleg könnyebb elfogadtatni, mint a már járót visszavonni.
Meredekebb ennél a 13. havi nyugdíj - ami 2002 óta cirka 800 milliárd forintba került; viszont a többi kelet-európai nyugdíjassal szemben a magyaroknak járt. Bevezetése miatt a későbbi korok képes történelemkönyveibe Medgyessy Péter a rendszerváltást követő évek legostobább miniszterelnökeként fog bekerülni (pedig a lakáshiteles, Széchenyi-terves Orbán Viktor és az áfacsökkentő Gyurcsány Ferenc is kitett magáért, de valakiknek a dobogóra is fel kell állnia). Tagadhatatlan azonban, hogy ez már a múlt. A 13. havi nyugdíj összegét most 80 ezer forintban maximálják. Így viszont a nagyobb járadékkal rendelkezők korábbi fizetésükhöz képest mért helyettesítési rátája lecsökken, a kevesebb nyugdíjra jogosultaké pedig nem - holott a nyugdíj mértéke (elvben) nem a vakszerencsén múlik, hanem a befizetett járuléktól és a szolgálati időtől függ. Vajon mit tesz ez a lépés az adó- és járulékfizetői hajlandósággal? Igaz, lehetett volna cifrább is; a hírek szerint felmerült az a megoldás is, hogy 80 ezres nyugdíj felett egyáltalán ne járjon a 13. havi apanázs, azaz például a 79 ezres nyugdíj a 13. havi összeget visszaosztva havi 86 ezret jelentett volna, míg a 81 ezer forintos a korábbi 88 ezerről lecsökkent volna 81-re. Hacsak nem az az igazságosság, hogy e megoldást mégis inkább elvetették. Ugyanakkor a 13. havi nyugdíj csak a 62 éves korhatárt betöltötteknek fog járni, ami kétségtelenül korrektebb eljárás, mint az eddigi. Ráadásul ez adja a megtakarítás nagyobb részét, a másik két módosítással együtt talán meglesz a 100 milliárd forint.
A balhé nagyobb részét a közszféra nyolcszázezer dolgozója viszi el, akiken 200-250 milliárd forintot takarít meg a költségvetés: nem emelkedik a bérük és elmarad a 13. havi illetményük kifizetése. Ami megint csak a pánikreakció tipikus jele, hisz strukturális átalakítás nélkül a béreket visszavenni a kontraszelekció hótbiztos módszere.
A döntés politikai, azaz inkább választási politikai következményei beláthatatlanok. Vagy inkább eléggé beláthatók. A kormány igyekezett csak egy kicsit nyúlni a nyugdíjasokhoz: mégiscsak őköztük lennének nagy számban a szocialista párt legmegbízhatóbb, leglojálisabb szavazói. Akik nagyon oda is figyelnek: amikor kora tavasszal Orbán Viktor csak annyit pendített meg egy - talán - nem is a nyilvánosságnak szánt beszédében, hogy a nyugdíjemelést a reálbér-emelkedéshez kéne igazítani (és az inflációs korrekciót kivenni az egyenletből), az MSZP népszerűségi mutatói rögtön megugrottak pár ponttal. Hosszú hónapok alatt ez volt az egyetlen ilyen momentum - és az MSZP még rá is játszott. Védte a nyugdíjasokat rögtön.
Vajon most mit kívánna magának, hogy mit gondoljanak ugyanezek az emberek? Azt, hogy ahhoz képest még olcsón megúszták? Ami akár igaz is lehet, bár nem annak tűnik. Hogy ezt az egészet csak rákényszerítették a kormányra? Ami még igaznak is tűnhet, bár nem az. Hogy jobb lesz - mikor is?, 2010 év végén - esetleg, talán? Ami vagy igaz lehet, vagy nem, ki tudja - hisz olyan erők játékszere lett Magyarország, amelyek nagyságáról és természetéről fogalmunk sincs. Esetleg az lesz mondva, hogy az orrotoknál fogva vezettünk titeket, és jobb, ha megtudjátok: ezzel a pénzzel nem csak az a baj, hogy nincs, hanem az is, hogy eddig sem járt volna nektek? Ki bízik meg legközelebb bennük, ha ezt mondják - ha meg nem ezt mondják, akkor 2010-ben a 13. havi nyugdíjjal fognak kampányolni? És kezdődik minden elölről?
A Gyurcsány-kormány stratégiáját - két év córesz, aztán egy kicsit jobb lesz, sőt, elég jó 2009 őszén, amikor a választási év költségvetését kell írni - most egy pillanat alatt elfútta a vihar. De talán nem is ez tűnik most a legfontosabbnak - hogy a szocpárt most lemegy-e 10 százalék alá, vagy hogy feljön-e onnét fél év vagy másfél év múlva. Hátha a választói díjazni fogják, hogy nem dőlt be az egész.
Hanem hogy hogyan lehet innét feljönni - az országnak.
Az első feltételnek mindenesetre az önismeret tűnik. Hogy legalább arról legyen egy közös tudásunk, hogyan és miért mentünk lefelé. Hogy mindez közvetlen összefüggésben áll a reformok elmaradásával az önkormányzati rendszerben, az államigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben.
Aztán el lehetne kezdeni az egészet, elölről, másképp.
Ki fogja ezt megtenni?
