Lapzártánk idején megint őrizetbe vett a rendőrség egy SZDSZ-es csókát a hétkerből. Az illető, K. Péter - nem mintha egy név olyan fontos lenne - a kerületi pénzügyi bizottság elnöke volt, és ez kétségkívül megkönnyítette a helyzetét, bár talán ez sem olyan fontos, ebben az országban sok olyan ember van, aki minden testhelyzetből és bármilyen bizottságból képes lopni, ha használt tornacipőt vagy kinőtt télikabátot vagy lejárt szavatosságú száraztésztát, akkor azt, ha telket, házat, utcát, vállalatot is lehet, hát külön jó. A saját temetésükön kizsebelnék a gyászoló rokonságot. K.-t természetesen az erzsébetvárosi ingatlanpanama néven elhíresült rendezvénysorozat egyik mellékszálaként vetették tömlöcbe, csalás és egyebek gyanújával. Bár már ez az elnevezés is félrevezető. Azt sugallja ugyanis, hogy ebben az ügyben csak holmi panama lett volna a baj, az, hogy áron alul, vagy nulla forintért síboltak ki telkeket az önkormányzat tulajdonából - pedig a helyzet ennél súlyosabb. A telkeken, amiket elloptak, korábban házak álltak, amiket csak azért döntöttek le, hogy a telkeket aztán el lehessen lopni, holott a házakat nem lett volna szabad ledönteni, mert rehabilitálni kellett volna őket, felújítani, megőrizve átalakítani, a hagyományokat tiszteletben tartva modernizálni, ésatöbbi, ezerszer megírtuk, legutóbb egy finom francia úriember, az UNESCO képviseletében hazánkban csodálkozó, majd szitkozódó Monsieur Polge mondta el e hasábokon. A legközelebbi analógia talán Ceausüescu falurombolási projektje lehetne (ha nem találnánk pár pesti kerületet sokkal közelebb, ahol nagyjából ugyanez zajlott le), avval, hogy az oltyán vámpír nem pénzért, hanem merő élvezetből csinálta.
No, ebben az ügyben van benne szügyig a kerületi SZDSZ.
Az elmúlt napok másik jelentős eseménysorozata a világgazdasági válság volt, melyről szerte a művelt világban vad gondolkodás folyik, miért van, hogy lett, ki a hibás, ki rontott el mit, és ebből mi következik, elég-e a piac szabályozása vagy valami tök más kell, állami keresletélénkítés, közösségi tulajdon, szocializmus (ebben a sorrendben), vagy épp ellenkezőleg, a piac mindent helyrerakna, ha hagynák. Mindenesetre törik a fejüket, érvelnek, beszélnek - gondolkodók, közgazdászok, think-tankek, miniszterek, kormányok, kormányfők, ellenzékiek. Sőt, a maga módján még Magyarországon is ez zajlik: mi legyen a kölcsönnel, az adókkal, a kamattal, mit tehet és mit nem az állam, és miért tegye, és miért ne. Még öreganyánk is közös közleményt adott ki a pedikűrössel ("Láb a kézben - kiút a válságból" címmel).
E ponton kanyarodnánk rá jelen hozzászólásunk törzsanyagára.
Az elmúlt pár hét legfontosabb eseménye az SZDSZ, a magyarországi liberalizmus momentán egyetlen parlamenti képviselettel rendelkező ereje számára az volt, hogy vajon a párt frakciójának vezetője Kóka-e János, vagy Fodor-e Gábor lesz. Azért gondoljuk, hogy ez szerintük jelenleg a legégetőbb kérdés, mert láthatóan ebbe vannak teljesen belefeledkezve, ez van a róluk szóló hírekben, erről beszélnek maguk is, ebben az ügyben folyik lázas telefonálgatás a párt és a frakció vezetői és tagjai között, éjt nappallá téve - ez tölti ki munkaidejük legaktívabb óráit.
Innét szólunk, hátha elhiszik: tényleg nem érdekel senkit. Biztos a mi hibánk, mert biztos fontos kérdés ez, és jól értjük azt is, hogy minden munkahelyen először a munkahelyet kell gatyába rázni ahhoz, hogy jókedvű, hasznos munka folyhasson aztán; és még az is lehet, hogy Fodor a rossz fiú, mert kinyitotta ezt a fájlt. Lehet, csak nem érdekes. Pláne, hogy másfél éve megy.
Azt viszont szégyenletesnek, hovatovább a szavazóikat semmibe vevő magatartásnak tartjuk, hogy eleddig egyetlen szavuk nem volt a VII. kerületi eseményekről. Némi magyarázattal ugyanis tartozna a párt. Nem is az, hogy a kerületiek vajon a saját zsebükre dolgoztak-e - hisz talán elképzelhető, hogy Gálék a brandet csak fedezéknek használták, és más párti helyi erőkkel összefogva nem csak a közt lopták meg, de becsapták az anyaszervezetet is. Sőt, az is lehet, hogy az öszszes kerületi SZDSZ-es csak mellékszereplője a botránynak, melynek igazi főhősei egy másik pártot gyarapítottak.
De azt hogy csinálták az SZDSZ-ben, hogy évekig nem tűnt fel senkinek, hogy Gál - a mostani gyanú szerint - a kirakatból, fényes nappal visz haza lakótömböt? Miközben a magyar sajtó jól körülhatárolható része ezt már rég megírta, részletekbe menően? Vagy ha feltűnt, miért nem tettek ellene valamit? Nem bírtak volna, mert a központi vezetésnek nincs hatalma kerületi és egyéb területi végtagjainak mozgását korlátozni? Még akár ez is előfordulhat - nem ez lenne az első ilyen eset a honi pártok történetében. De akkor is mondani kell valamit. Az ügyben eddig napvilágra került összegek (gyaníthatóan csak a jéghegy csúcsa) névértéken a Tocsik-botrányban megfordult pénzeszközök nagyságrendjére rúgnak, és akkor, 1997-ben mégiscsak lemondott egy pártelnök. Nem kéne most legalább egy halk bocsánatot elrebegni? A hallgatás ugyanis cinkosságra utal.
Nem tudjuk persze, és talán ez a legszomorúbb, hogy jelen felszólalásunkat kinek címezzük, és azt sem, vajon kitől várjuk, hogy átláthatatlan munkahelyi intrikák és fúrások és ellenfúrások helyett esetleg olyan dolgokkal kezdjen el nyilvánosan foglalkozni, amelyeknek legalább távoli közük van a valósághoz. Az SZDSZ-nek még idén is sikerült, hovatovább egyedüli parlamenti pártként többször jót szólnia, a népszavazási kampányban például ők beszéltek a legvilágosabban és a legmarkánsabban. Ezután mintha elvágták volna. Pedig az ő hangjuk, tetszik, nem tetszik, még mindig az egyetlen liberális hang a Magyar Országgyűlésben, és erre ennek az Országgyűlésnek, meg ennek az országnak még szüksége lehet. Az ostoba önfeledtség, mellyel kisded játékaikat űzik most, ezt teszi kockára.
