A francia szélsőjobb titka

  • Mikecz Dániel
  • 2015.12.09 09:06

Liberális szemmel – Republikon

Ez volt az első országos választás a párizsi terrortámadás óta, de a Front National távolról sem csak ezért tarolt.

A Front National (FN) a vasárnapi francia regionális választásokon a szavazatok mintegy 28 százalékát szerezte meg, a Nicolas Sarkozy vezette jobbközép 27 százalékot kapott, míg a kormányzó szocialisták 23 százalékot. A 13 kontinentális régióból a második forduló előtt hatban vezet az FN. Ez a bravúr nem valószínű a második fordulóban, ugyanis az átszavazásokkal legyőzhető a radikális párt, ráadásul Manuel Valls miniszterelnök arra buzdította a baloldali választókat, hogy a jobbközépet támogassák azokban a régiókban, ahol magasan vezet Marine Le Pen pártja. Ez sem szokatlan a francia politikában: amikor a jelenlegi pártelnök apja, Jean-Marie Le Pen legyőzte a 2002-es francia elnökválasztás első fordulójában a szocialista jelöltet, a baloldaliak Jacques Chiracra adták le szavazatukat, aki végül fölényesen győzött.

false

A Front National jelenlegi győzelme már a második a múlt évben tartott európai parlamenti választások óta. Az európai választásokra gyakran mondják, hogy másodlagos jelentőségűnek tartják a választók, ezért sokszor itt büntetik meg a fősodrú pártokat. A vasárnapi regionális választások annyiban hasonlíthatóak az EP választásokhoz, hogy itt is alacsony (50 százalék) volt a választói részvétel, ami kedvez a fegyelmezettebb választókkal rendelkező pártoknak. Ez volt továbbá az első országos választás a párizsi terrortámadás óta, ami bár fontos tényező, az ország régóta húzódó gazdasági problémái miatt is az élen végezhetett a Front National. A radikális párt ugyanis olyan programot ajánlott, amely vonzó lehet a bérből és fizetésből élőknek, akiket a leginkább sújtanak a gazdasági válság utáni megszorítások, valamint a globális gazdasági verseny okozta bizonytalanság. Ennek megfelelően – és némileg követve a poujadizmus hagyományait – az FN csökkentené a nyugdíjkorhatárt, emelné a minimálbért és protekcionista vámpolitikát folytatna.

Az FN tipikus példája volt az ún. mozgalmi pártoknak, amelyek a társadalmi mozgalmak és az intézményesített politikai pártok elmosódó határa között vannak. A mozgalmi pártok klasszikus típusai a baloldali-libertárius pártok, mint a német zöldek, valamint a poszt-indusztriális radikális jobboldali pártok, amilyen az FN is, vagy a másik gyakran emlegetett példa, az osztrák Szabadság Párt. A mozgalmi pártok megjelenése szorosan kapcsolódik a képviselet válságához, hogy a régi pártok nem tudták megfelelően becsatornázni a választók akaratát. A termelés strukturális átalakulása, a foglalkoztatás és az oktatás megváltozása lehetőséget teremtett a nyugati társadalmakban az egyéni önkiteljesítéshez, amelynek nyomán megjelentek a zöld és újbaloldali mozgalmak, majd politikai pártok. A poszt-indusztriális átalakulás azonban nemcsak az egyén megvalósításának és az identitás megválasztásának adott tágabb teret, hanem több bizonytalanságot és elidegenedést is eredményezett a hagyományos társadalmi kötelékek fellazulásával. Ez a bizonytalanság és a társadalmi széttöredezettség teremtette meg aztán az igényt több rendre, biztonságra és a hagyományok követésére. A neokonzervatív fordulattal, valamint a hagyományos pártok és a választói kötődés gyengülésével jelenhettek meg aztán az új radikális jobboldali pártok Nyugat-Európában a 80-as években. A Front National számára az áttörést az jelentette, amikor az 1984-es európai választásokon bejutott az EP-be.

false

A Front National sikerének kulcsa, hogy mozgalmi múltja révén sokkal rugalmasabb, mint a régi pártok, nem kötik sem intézményi ballasztok, sem a közbeszédet érintő tabuk. Ha úgy kívánják politikai érdekeik, az új radikális jobboldali pártok képesek gyorsan változtatni üzenetükön. Ausztriában a délszláv bevándorlókat korábban támadó Szabadságpárt gyorsan meg tudta változtatni az ellenségképét az iszlámhívő bevándorlókra. Marine Le Pen is azért tudta növelni népszerűségét, mert sok tekintetben visszafogta a Front National radikalizmusát, így az antiszemitizmust. A nyugat- és észak európai radikális jobboldali pártok gyakran liberális gazdaságpolitikát folytatnak, és a liberális szabadságjogok érdekében támadják az európai muszlim közösségeket. Ezek a pártok tehát sokkal pragmatikusabbak és reszponzívabbak, mint a hagyományos pártok. Képesek gyorsan, a választói akaratot jól érzékelve reagálni, valamint a közbeszédet provokálni, alakítani. Az új radikális pártok rugalmasságának hátránya ugyanakkor, hogy a fegyelmezett mozgalmi magon kívül illékony a szavazótáboruk.

Biztosan nem jelenthető ki, hogy a vasárnapi választások után háromosztatúvá vált volna a francia pártrendszer, azonban a Front National sikere gondolkodásra kell, hogy késztesse a hagyományos pártokat. A jobbközépen lehet látni olyan próbálkozásokat, amelyek az új radikális pártok üzeneteit, a mozgalmi politizálást kívánják átvenni, mint azt Nicolas Sarkozy és Orbán Viktor is teszi. Kérdés, hogyan tudnak reagálni erre a kihívásra a bal- és liberális pártok Európában. A spanyol Podemos népszerűségvesztése azt sugallja, hogy a mozgalmi politizálás önmagában nem feltétlenül garantálja a sikert, azonban szükség van új szervezeti megoldásokkal visszaadni a régi intézmények hitelességét, mélyíteni társadalmi integráltságukat.

Neked ajánljuk