Orbán megmozgatja az európai állóvizet, és az európai elittel szembeni, „unortodox” megoldásokat az európai közbeszéd részévé teszi – nagyjából így hangzik az indoklás, hogy Orbán miért lett Európa legmeghatározóbb politikusa. Ha félre is tesszük az ilyen listák módszertani problémáit, akkor is világos: a magyar kormányfőt politikai sikerei egyre népszerűbbé teszik az európai jobboldalon. Más kérdés, hogy e népszerűség elsősorban a jobbszélen jelenik meg, s hogy nem megoldásainak tartalmi erényei, hanem a populista kommunikáció hozta politikai sikerek válnak irigység tárgyává.
Az európai közbeszéd alakulása azonban nem jelenti azt, hogy a magyar miniszterelnök további politikai sikerekre tudja váltani fellépését. Sőt: paradox módon éppen az általa javasolt megoldások jelenthetnek problémákat számára. Az Európai Unió előtt jelenleg három fejlődési irány áll – mindhárom sajátos veszélyekkel a magyar miniszterelnökre nézve.
Orbán Viktor bátran felvállalja, hogy a nemzetek Európájának koncepcióját támogatja: azt, hogy a brüsszeli központtal szemben több hatáskör maradjon a tagállamoknál. A nemzeti érdekérvényesítés vezérelte a kerítés felállításánál is: bár Európa védelméről beszél, fő célja, hogy Magyarországra ne érkezzenek menekültek. A nemzetállami logika azonban az európai megoldások tagadásán nyugszik. Orbán egyre gyakrabban beszél a magyar megoldásokról, mint követendő példákról, azt sugallva, hogy az ország lazább, kevésbé beavatkozó Unió mellett még sikeresebb lehetne.
| ||
Csakhogy ez az érvrendszer Brüsszelben és Berlinben a következő uniós költségvetési tárgyalások alkalmával azt is jelentheti: Magyarország kevesebb pénzt kapjon strukturális és kohéziós alapokból. A magyar jobboldal szereti az uniót úgy beállítani, mint ahol a támogatások „járnak”, ám a közösségi szolidaritás „beavatkozás”. Nem egy politikus vetette már fel, hogy ha Magyarország maga képes sikeres lenni, akkor nincs is szüksége a brüsszeli forrásokra. Az árukapcsolást a támogatások és a napi politikai csatározások között még nem tették meg – ám mindez csak idő kérdése. Annál is inkább, mert a populisták között nincs olyasfajta szolidaritás, mint a liberálisok vagy föderalisták között: egy holland vagy német populista számára népszerű lehet a holland vagy német adóforintok otthon tartása.
Az elmúlt hetekben felvetődött egy másik fejlődési irány is: a kétsebességes Európa képe. A holland „mini-Schengen” javaslat lényege az lenne, hogy egy „mag” Európát védeni kell – miközben a periféria országai küzdjenek meg maguk saját problémáikkal. Egy ilyen mag-Európának Nyugat-Európa része lehet – de Magyarország aligha. Márpedig minél erőteljesebbé válik a lengyel választások után egyre láthatóbb nyugat-kelet törésvonal, úgy lesz ez a gondolat is egyre népszerűbb Nyugat-Európa fővárosaiban. Ha pedig az orbáni politika következménye az lesz, hogy nemcsak Röszkénél, hanem Hegyeshalomnál is kerítés lesz, azt a magyar választók is nehezen fogadják majd el.
Végül, egyáltalán nem kizárt, hogy Európa a föderalizmus felé fordul a mostani válság hatására. Már a görög válság idején érzékelni lehetett, hogy a nemzetállami megoldások után egyre többen az egységes európai pénzügypolitikában látták volna a biztosítékot, hogy ne ismétlődjön meg az euróválság. A menekültkérdésnek is lehet ilyen megoldása; ugyan Németország még nem kötelezte el magát ebben az irányban, nem ez lenne az első eset, hogy Európa az egységét ért kihívásra éppen a mélyebb integrációval válaszol. Már csak annál is inkább, mert a menekültválság tipikusan olyan probléma, amit nemzetállami szinten nagyon nehéz kezelni. Márpedig egy föderalizálódó Európában a nemzetállami víziók mellett kardoskodó miniszterelnök el is szigetelődhet.
Azt, hogy tartósan milyen politikai következményei lesznek Európában a menekültválságnak, ma még lehetetlen megmondani. A karakteres és radikális álláspont azonban nem feltétlenül jelenti majd ezen álláspont győzelmét. Az európai egységben érdekeltek hosszú távon akár még hálásak is lehetnek azért, hogy a magyar kormányfő felkavarta az európai állóvizet – talán éppen a radikálisan nemzetállampárti álláspont artikulálása vezethet a szemben álló alternatíva világosabb megfogalmazásához.
