Bár részletes és megbízható kutatási adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, az anekdotikus élmények, internetes bejegyzések és kommentek, valamint a jobboldali sajtó üzenetei alapján úgy tűnik, a magyar társadalom nagyon gyorsan elfogadta a kormányoldal narratíváját a menekültek jelentette „fenyegetésről”. Mindezek alapján könnyű lenne a magyar társadalmat hibáztatni; elfogadni az „ez az ország ilyen, és ezt érdemli” típusú üzeneteket. Ez azonban nagy hiba volna. A magyar társadalom spontán reakcióját semmivel nem példázza jobban a hétvégi szegedi támadás, mint az a bátor kiállás, ami a plakátok első megjelenésekor azok letépéséhez és átragasztásához vezetett; vagy az a munka, amit civil szervezetek a menekültek érdekében, a hatalommal szemben tesznek. Nincs az a társadalom, amelyik immúnis maradna egy ennyire koncentrált, egy irányba mutató és elképesztő erőforrástöbblettel rendelkező kommunikációs kampánnyal szemben.
| ||
Amint a jobboldali sajtó „mérsékeltebb” része gyakran rámutat, menekültellenes kampányok, nyilatkozatok és politikai szólamok más országokban is vannak. Az amerikai elnökválasztási kampányban a republikánus milliárdos, Donald Trump a múlt héten arról beszélt, hogy mexikói bevándorlók amerikai polgárokat gyilkolnak – színpadra szólítva olyan áldozatokat, akiket ténylegesen ilyen támadás ért. Egy populista politikus számára kevés hálásabb téma akad annál, hogy a bevándorlókat hibáztassa bármilyen felmerülő problémáért.
A magyar helyzet különlegessége, hogy ez a kampány nálunk nem a politikai szélről, sőt formálisan nem egy párttól, hanem a kormánytól érkezik. Nem egy párt fizeti a számlát, hanem minden adófizető. Míg más országokban gyakran legalább ennyire erőteljes, ellentétes erejű kampányok is jelen vannak, a magyar választó – a Fidesz erőforrásfölénye és az ellennarratíva hiánya okán – csak ezzel az üzenettel találkozik.
A Fidesz erőforrásfölényével sokan tisztában vannak, a mértéke azonban nem mindig nyilvánvaló. A menekültellenes kampányra a Fidesz eddig – csak fizetett eszközökben – nagyjából 2 milliárd forintot költött: a nemzeti konzultáció 1 milliárdba kerülhetett, az első plakátkampányra 400 millió jutott, a legújabb (igaz, más kérdésekre is kitérő) kampány költsége 600 millió forint. Érdemes ezt a 2 milliárd forintot kontextusba helyezni: erre az egy kampányra több pénz jut, mint amit az ellenzéki összefogás 2014-ben a tavaszi választási kampány egészére költött (független szervezetek becslése szerint 1,6 milliárd forint). Egy kisebb pártnak, például az LMP-nek, tíz évig kellene félretennie állami támogatását, hogy kifizethessen egy ilyen kampányt.
| ||
A közbeszerzésen kiírt kampányok hatékonysága persze sokkal alacsonyabb, mintha az piaci viszonyok között valósulna meg: a Kétfarkú Kutya Párt sokkal olcsóbban tudott plakátokat venni, mint a kormány. Ezzel együtt: a menekültkérdéssel kapcsolatos kampány erejét az ellenzéki pártoknak és civil szervezetnek esélyük sem lenne megközelíteni. Mindezt úgy, hogy még nem beszéltünk a naponta tartott kormányzati sajtóeseményekről és az ezekről szóló tudósításokról, a jobboldali „alákérdező” médiumok összeállításairól és apologetikus cikkeiről.
Nemcsak az erőforrások, hanem az egységes narratíva is hiányzik a kormány ellenfeleiből. A menekültellenes kampánnyal szemben leginkább felháborodott szereplők számára a kormány üzenetének abszurditása nyilvánvaló – ám éppen ezért az érvek gyakran el sem hangzanak. Mit gondoljon az a választó, aki ösztönösen idegenkedik a kormány kampányától, ám szeretne választ kapni arra, most akkor mi is a helyzet menekültkérdésben? Hogy a kérdés nem releváns? Hogy menekültek nincsenek? Hogy vannak, de ez nem probléma? Hogy be kell őket fogadni? Hogy nem kell őket befogadni, hiszen úgyis továbbmennek? Hogy mindez voltaképpen mindegy lenne, ha a kormány nem gerjesztené feleslegesen az indulatokat? Hogy nem érdemes politikai kérdésként tekinteni erre? Vagy csak legyinteni kell? Az üzenetek kavalkádjával szemben a kormány elemi erővel kommunikált narratívája – jönnek a bevándorlók; veszélyt jelentenek; a kormány majd megvéd – sokkal erősebb.
Egyet biztosan nem érdemes: a magyar embereket hibáztatni azért, mert úgy viselkednek, mint a választók – vagy a fogyasztók – bárhol, amikor hatékony és erős kommunikációs kampányokkal találkoznak: részben elfogadják e kampányok üzeneteit. Ha a kormány erőforrásfölényével versenyezni nem is lehet, a versengő narratíva kialakítása lehetséges. Eközben pedig érdemes emlékezni rá: nem az ártatlanokra támadók jelentik a magyar társadalmat. Szerencsére még mindig sokkal többen vannak, akik – ha kevésbé látványosan is, de – nap mint nap igyekeznek azért tenni, hogy a menekültek emberi körülmények között élhessenek Magyarországon, vagy utazhassanak tovább. A Fidesz kampánya anélkül is elég kárt okoz Magyarországnak, hogy ellenfelei elhinnék: az ország olyan, amilyennek a Fidesz mutatja.
