Az idei meleg büszkeség menetét a megjelentek száma miatt általában sikerként értékelik, miközben az is tudható, hogy gyökeresen nem változott meg a magyar polgárok véleménye a melegek jogairól, így az egyneműek házasságáról sem. A népszerűség kulcsa ebben az esetben is az azonosulásban rejlik. A Pride ugyanis egy buli, egy fesztivál, a menőség felmutatásának lehetősége. Ebben a tekintetben a meleg büszkeség ügye kezd a Critical Massre hasonlítani, amennyiben az is egy idő után egy alacsony konfliktuspotenciállal bíró és megszokott rendezvénnyé vált. Az sem lehet véletlen, hogy az ismert szélsőjobboldali csoportok nem a melegfelvonulás, hanem a bevándorlás ellen koncentrálták erőforrásaikat, és szerveztek az utóbbi évek radikális megmozdulásaihoz képest nagyszabású politikai tiltakozást. A bevándorlók melletti szimpátiatüntetésen megjelentek száma ugyanakkor a töredéke volt a melegfelvonuláson résztvevőkéhez képest. A politikai állásfoglalás és cselekvés értelme azonban nem csupán a tömeg, a számosság felmutatása, bár ez a szempont uralkodik Magyarországon a tüntetések értékelésekor.
A mozgalmi akcióformáknak ugyanis sajátos logikája van, amellyel a kollektív cselekvés el tudja érni a célját. A mozgalomkutatásban három ilyen logikát különböztetnek meg, a számosság, a károkozás és a tanúságtétel logikáját. A számosság esetében a cél annak demonstrálása, hogy a tiltakozók sokan vannak: akár tömegfelvonulások, akár petíciók gyűjtése révén. A kollektív akciókban részt vevők nagy száma képet ad a tiltakozó csoportok társadalmi támogatottságáról, amiből a döntéshozók az elkövetkező választásokra nézve vonhatnak le konzekvenciákat. A számosság tehát a részvételi demokrácia logikáját követi: a többség akaratának kell érvényesülnie a politikai döntéshozatalban. A logika érvényesülésének azonban vannak akadályai is, a választott testületek ciklusai ugyanis nem feltétlenül illeszkednek a tiltakozóesemények időpontjához, így egy-egy ügy a választások idejére veszíthet relevanciájából, másrészt a választók sem kizárólag egy adott ügy alapján adják le szavazataikat, a szakpolitikai preferenciák komplexitása miatt olyan pártot is választhatnak, amely nem támogatja mozgalmaik céljait.
| ||
Az erőszakos cselekmények közvetlenül gyakorolnak nyomást, a tárgyakkal szembeni erőszak az anyagi veszteségek, a személyek ellen irányuló erőszak pedig a testi épség, az élet fenyegetettsége révén. Az erőszakos cselekményeknek ugyanakkor van egy szimbolikus dimenziója is. Agresszív cselekményekre sem kizárólag akkor kerül sor, ha az állami elnyomás mellett más mód nem nyílik a politikai elégedetlenség kifejezésére. Az erőszak jelzi azt is, hogy a tüntető nem ismeri el, nem tartja tiszteletben a tiltakozás elismert formáit, és ezáltal az ilyen normák fenntartóit sem, tehát az államot és annak erőszakszervezeteit illegitimnek tartja. Az erőszakról való lemondásnak ugyanígy lehet mögöttes üzenete: felhívja a figyelmet az állami represszió mértékére – a legjobb példa erre Gandhi mozgalma. Az erőszak használatának hátránya, hogy alkalmazói könnyen elveszíthetik a közvélemény támogatását, továbbá kényszerű választás elé állítják a korábbi támogatókat az erőszak alkalmazásával kapcsolatban, ezzel pedig polarizálják a konfliktust.
A károkozás azonban nem pusztán az erőszak alkalmazását jelenti. A nem erőszakos tiltakozó akcióformák is alkalmasak károkozásra, ugyanis kibillentik a szokásos kerékvágásból a hétköznapokat, felborítják a bevett rutint, ezzel pedig zavart okoznak. A rutin felborulása felkelti a sajtó érdeklődését, rákényszeríti a hatóságokat és a közvéleményt, hogy foglalkozzon a mozgalom ügyével. A károkozás a nem erőszakos formák esetében akkor a legnagyobb, ha annak valamilyen gazdaság konzekvenciája van, mint a sztrájk vagy a bojkott után.
A szerb határra épülő kerítés elleni tiltakozásban nem a számosság vagy a károkozás, hanem a tanúságtétel logikáját lehet felfedezni. Ebben az esetben nem a nagy számok vagy az anyagi veszteségek révén éri el hatását a tiltakozóakció, hanem a résztvevők morális kiállása, példamutatása, áldozatvállalása révén – nem véletlen a kifejezés vallási konnotációja. Fontos az egyéni részvétel és a személyes felelősségvállalás is. A tanúságtétel révén a mozgalom az általa ideálisnak tartott társadalmi-politikai berendezkedésről is képet ad, üzenetet közvetít. Miközben az ilyen akciók nem adnak reális képet a közvéleményről egy-egy ügy kapcsán, hosszú távon céljuk nem a döntéshozók, hanem éppen a közvélemény befolyásolása. A meleg büszkeség jó példa arra, hogy akár pár éven belül változásokat lehet elérni az ügy vállalása révén. Ahogy csökken a konfliktuspotenciál, úgy hajlandóak többen is fizikai jelenlétükkel a támogatásra, ami végül hatással lehet a melegek jogainak társadalmi megítélésére is.
A politikai tüntetéseket tehát nem érdemes kizárólag a lehetséges választási következmények felől értékelni. Nem pusztán a megjelentek száma, a tömeg összetétele számít, hanem az áldozatvállalás és a példamutatás is. Téved tehát az, aki akár a meleg büszkeségről vagy a bevándorlókkal szembeni szimpátiatüntetésről az ellenzéki pártok népszerűségére, a baloldal helyzetére kíván következtetni.
