Lengyel tüntetések: a társadalmi koalíció kényszere

  • Mikecz Dániel
  • 2017. július 26.

Liberális szemmel – Republikon

Lényeges kérdés, hogy a tüntető nyugatos középosztály szembeállítható-e azokkal, akiket előszeretettel hívnak a rendszerváltás, majd a globalizáció veszteseinek.

Némi keserűséggel vegyített elismeréssel gondolhatnak most a magyar ellenzéki tüntetők a kormányellenes lengyel tüntetők sikerére. Andrzej Duda államfő hétfőn ugyanis bejelentette, hogy két törvényt megvétóz az igazságügyi rendszert megreformálni kívánó három, a törvényhozás által elfogadott jogszabályból. A törvényeket azért kritizálták lengyel belföldön és az EU-ban egyaránt, mert azok túlságosan nagy kontrollt biztosítottak volna a kormánynak, illetve a törvényhozási többségnek a bírók kinevezése fölött. A vitatott törvények elfogadása az egész országra kiterjedő, több tízezres tüntetési hullámot generált. Varsóban a tüntetők még aznap a Szejm épületéhez vonultak, amelyet vasárnap óta kordonok és rendőrök védenek. A kormánypárt ugyanakkor arra hivatkozik, hogy szükség van az igazságügyi rendszer reformjára, az ugyanis lassú, átláthatatlan és még mindig a posztkommunista bírói elit befolyása alatt áll. A minden bizonnyal a saját politikusi profilt építő Duda sem kérdőjelezi meg a reform szükségességét, ahogy a lengyel társadalom is támogatja, hogy történjen változás ebben a tekintetben. Az elnök megfogalmazása szerint azonban úgy kell az igazságügyet megreformálni, hogy ne kerüljön egymással ellentétbe az állam és a társadalom.

false

Jan Kubik lengyel mozgalomkutató éppen Duda utóbbi megjegyzése miatt értékelte úgy a vétót, hogy az a több tízezres tüntetéseknek köszönhető. A tüntetések mellett azonban a sajtó kiemeli Zofia Romaszewska elnöki tanácsadó, egykori antikommunista disszidens szerepét. Romaszewska kifejtette Dudának, hogy a saját bőrén tapasztalta meg, mire képes egy mindenható ügyészség, és nem szívesen élne újra egy olyan országban. Úgy tűnik tehát, hogy az elit szintjén még létezik bizonyos fokú konszenzus a lengyel rendszerváltás örökségével, annak jelentőségével kapcsolatban. Magyarországon könnyebb a rendszerváltást elitpaktummá minősíteni, ugyanis nem volt olyan mértékű az állampolgári részvétel az ellenzéki mozgalmakban, mint Lengyelországban. A kommunista párttól független Szolidaritás szakszervezet tagsága 1981-ben 10 millió főt számlált. A kommunista hivatalossággal párhuzamosan egy alternatív valóság, az autonóm interakciók számára teret biztosító civil társadalom Lengyelországban ellenzéki programmá, a térségben hivatkozható példává vált.

Bár sikert értek el a lengyel tüntetők, a további eredmények attól függnek, hogy lehetséges-e a szövetség az egyes társadalmi csoportok között. A már említett Jan Kubik szerint nemcsak azokon a nyugati, északi területeken szerveződtek tüntetések, ahol az ellenzéki Polgári Platform kapott többséget, hanem a kormányzó Jog és Igazságosságot (PiS) támogató déli, keleti választókörzetekben is. Figyelemre méltó továbbá az is, hogy egy múlt heti közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 55 százaléka értett egyet egy elnöki vétóval, míg 29 százalékuk ellenezte azt. A kérdés tehát összetettebbnek tűnik, nem fedi le teljesen a kormány-ellenzék konfliktus. A mostanihoz hasonló, témájában liberális (jogállam, sajtószabadság, emberi jogok) tüntetések kapcsán azonban a jobboldali illiberális politikai erők célja éppen a kormány-ellenzék logikából kiemelni a konfliktust, és azt a nemzeti szuverenitást védők és azt támadó kozmopolita erők küzdelmeként bemutatni. Lengyelországban a kormányerők szerint az EU és a Tanács elnöki posztját betöltő Donald Tusk, a Polgári Platform egykori vezetője, valamint legújabban Soros György és az állítólag általa támogatott tüntetésszervezők tartoznak a szuverenitást támadók közé.

A hasonló kommunikációs manőverek azonban hatástalanok maradnának, ha nem lenne egy olyan választói réteg, amelynek körében azok megfelelően rezonálhatnak. A tüntetések segítségével ugyanakkor fel lehet hívni a figyelmet arra, hogy fontos alkotmányos garanciákról van szó. Lényeges ebben a tekintetben, hogy az inkább aktív, tüntető, nyugatos középosztály leválasztható-e a többi társadalmi rétegről, és szembeállítható-e azokkal, akiket előszeretettel hívtak a rendszerváltás, majd a globalizáció veszteseinek. Ha ez sikerül az illiberális jobboldalnak, úgy hatástalanok a tüntetések, a demonstrálók nem szolgálnak referenciaként a szélesebb közvélemény számára. Segítségére vannak ebben a PiS-nek hátteréül szolgáló ifjúsági csoportok, hagyományőrzők, egyházi közösségek. A liberális politikai erők ezzel szemben nem rendelkeznek a megfelelő infrastruktúrával, hálózatokkal a lengyel vidéken. Az a veszély fenyeget tehát, hogy az eltérő részvételi lehetőségekkel és mobilitási pályákkal rendelkező politikai közösségek polarizálódnak. Bizalomra adhat okot, hogy Lengyelországban a kommunista diktatúra alatt kialakult a hagyománya az osztályokon átívelő társadalmi szövetségkötésnek. Ha sikerül ilyen koalíciót megkötni, úgy az példaértékű lehet a magyar ellenzéki és mozgalmi kezdeményezések számára is.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.