Tarlós, hekker, fakocka

  • Király Dávid
  • 2017. július 28.

Liberális szemmel – Republikon

Budapest 2010 óta regnáló vezetése először ismerte el ennyire nyíltan, hogy a fővárosi ügyekben nem az övé a döntő szó.

„Kedden megkérdeztük a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy a városvezetés támogatná-e Soros díszpolgári címének visszavonását, mire azt a kitérő választ kaptuk, hogy kérdéseinkkel keressük a Fidesz Fővárosi Közgyűlésben többségben lévő képviselőit” – a fenti idézet az Index július 12-i cikkéből származik, amely azt firtatja, Budapest vezetése egyetért-e a KDNP ifjúsági szervezetével abban, hogy vissza kellene vonni Soros György budapesti díszpolgári címét. A Főpolgármesteri Hivatal válasza elsőre talán hárításnak tűnhet, de valójában nem az. A Tarlós István nevével fémjelzett városvezetés ugyanis nem a válaszadás, hanem a döntés elől tért ki.

Budapest 2010 óta regnáló vezetése, amelyet az ellenzék előszeretettel minősít Orbán Viktor, illetve a kormány bábjának, először ismerte el ennyire nyíltan, hogy a fővárosi ügyekben nem a város vezetéséé a döntő szó. Tarlós – aki később kifejtette a véleményét Soros díszpolgárságáról – ezzel egyértelművé tette, hogy a közgyűlésben többségben lévő fideszes polgármester-képviselők egyébként jobbára fegyelmezett szavazataira vajmi kevés hatással van, illetve azt, hogy a fegyelmet nem az ő személye és politikája határozza meg.

Azt, hogy a döntés-előkészítés és a döntéshozatal, illetve ezek kommunikációja mennyire nincs összhangban, jól mutatja, hogy a főpolgármester a kommunikációjában szívesen állítja be magát Budapest egyszemélyes vezetőjének, aki egyedüliként rendelkezik a város irányításához szükséges kompetenciával és jogkörökkel. Például rendszeresen fogalmaz úgy, hogy majd ő felújítja a metrót, illetve gyakran hivatkozik arra, hogy a főváros cégeinek vezetői posztjáról egy személyben dönt, nem úgy, mint korábban, amikor a kinevezések a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe tartoztak.

Válsághelyzetben a főpolgármester értelemszerűen kevesebbet hivatkozik a saját felelősségére. Tarlós ugyanakkor nem jól delegálja a válságkommunikációval összefüggő feladatokat, azokkal ugyanis épp a maga által kinevezetteket koptatja. A 3-as metró orosz metrószerelvényeivel kapcsolatos botrány elsimítását például a BKV vezérigazgatójára bízta, aki naponta többször volt kénytelen kiválónak nevezni azokat a metrókat, amelyeket aztán a közlekedési hatóság kivont a forgalomból, mert alkalmatlanok voltak utasok szállítására.

A városvezetés nem vette figyelembe, hogy a nyilvánvalóan kormányzati kényszerből megvásárolt, kétes minőségű orosz metrók ügyének a BKV ugyanúgy elszenvedője, mint a Fővárosi Önkormányzat, azaz Tarlós azzal vitette el a balhét, aki nem felelős érte, sőt vele egy oldalon áll. Ha viszont a metróbeszerzésért ténylegesen felelős kormányzat sérthetetlenségét a fővárosi vezetés adottságnak tekintette (valószínűleg az volt), akkor ott követte el a hibát, hogy a kínos magyarázkodásra egy alacsonyabb beosztású kommunikátor helyett a cég első számú vezetőjét jelölte ki. Azt, akinek a kinevezése a főpolgármester egyszemélyes joga.

A metróügy kommunikációjának hibáját mutatja, hogy a BKK e-jegye körül kitört botrányt a városvezetés egyáltalán nem tudta kezelni. A főpolgármester ezúttal megvédte a BKK vezetőjét, noha Dabóczi Kálmán felelőssége a több ezer budapesti személyes adatainak kiszivárgásával járó e-jegybotrányban sokkal kézzelfoghatóbb, mint Bolla Tiboré a metróügyben. A BKK vezérigazgatója ráadásul hibát hibára halmozott, a kibertámadásról szóló hisztérikus sajtótájékoztatójával kezdve a rendszer hibájára rávilágító tinédzser meghurcolásáig, nevetségessé téve önmagát és a BKK-t egyaránt.

Hiába jelentett be átfogó vizsgálatot a főpolgármester a BKK-botrány ügyében, onnantól, hogy csütörtöki sajtótájékoztatóján Tarlós rögtön meg is előlegezte a BKK-vezér ártatlanságát, a vizsgálat csak színjáték, nem vehető komolyan. Azzal pedig, hogy Tarlós a felelősséget a kivitelező cég német anyavállalatánál keresi, még nevetségesebbé teszi ezt az amúgy is rendkívül kínos ügyet. Persze, amíg Tarlós István gyakorlatilag egyenes adásban mutogatja szabotázst kiáltva a metró ajtajának becsukódását akadályozó fakockát, addig okkal gondolhatjuk, hogy kommunikáció terén Budapest vezetése még messze nem érte el a mélypontot.

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."