Kalkulált áldozatok - Egy kilakoltatás és a háttere

A kilakoltatási moratórium lejárta után azonnal utcára került egy józsefvárosi cigány család. A valódi indok – nem megfelelő magatartás – nem bizonyított.

Danó Sándor és a felesége 1982-ben kaptak tanácsi lakást Józsefvárosban. Egymás után jöttek a gyerekek, kilencen lettek, és egy új építésű házba költözhettek a Diószegi Sámuel utcában. A férfi segédmunkákat vállalt, ezt egészítette ki „ezzel-azzal, de nem mindig volt az dicsekednivaló”. A gyerekek fölnőve szétszéledtek, csak Anita és a húga maradtak otthon. A nagyobbik lány szakközépbe járt, de 17 évesen kimaradt, mert megszületett első kislánya. Már akkor lehetett tudni, hogy azzal az apával sosem lesz belőlük rendes család, mégis lett két újabb gyerek. Sokszor zengett tőlük a ház, szétmentek, megint összeálltak. A család abból élt, amit a nagyszülők hoztak a háztartásba; ez addig működött, míg az „öregek” le nem betegedtek – meséli a 49 éves, 82 százalékos rokkant Danó Sándorné. Akkor kezdett gyűlni az adósság. A lakásért fizetendő havi összeg 50 ezer forint volt, így a tartozás négy év alatt fölment 2 millióra. „Én nem tudtam dolgozni – meséli Anita –, mert nem bírtam talpra állni. Nagyon magam alatt voltam a gyerekek apja végett.”

A nagyapa a tavalyi menekültinvázió őszi hullámában Ausztriába akart átcsempészni kilenc migránst, de az első útján lebukott, azóta egy osztrák fegyházban tölti büntetését. A feleségét akkoriban érte az agyvérzés.

Danóék mindjárt indulnak

Fotó: Németh Dániel

 

A 24 éves Anita közben talált egy rendes férfit – az interneten ismerkedtek meg, bár gyorsan kiderült, Márk a szemközti házban lakott. A férfi elfogadta őt a három gyerekkel – összeházasodtak. A Diószegi Sámuel utcai lakásban ezek után nyolcan laktak: a házaspár a három gyerekkel, Anita húga a barátjával, meg a beteg nagymama. A kilakoltatási moratórium lejártának másnapján, június 2-án kitették őket a lakásból – nem sokkal azután egyébként, hogy a kerület vezetése bejelentette egy bérlővédelmi program kidolgozását.

Megsértették a házirendet

A két nő felváltva háborog, majd hallgat el kétségbeesetten: nem értik, hogyan jutottak ide. Áprilisban Anita a férjével együtt beállt közmunkásnak, épp rendeződött volna az életük, úgy tűnt, az önkormányzattal sikerül tárgyalni az adósság kezeléséről. Sára Botond alpolgármester május 26-án kelt levelében arról tájékoztatta Danó Sándornét, hogy az adósságrendezési kérelmet a józsefvárosi vagyonkezelőhöz továbbította válaszadást kérve. A bírósági végrehajtó viszont már május 20-án végrehajtási jegyzőkönyvet adott át, amelyben az áll, hogy június 2-ig a családnak el kell hagynia a lakást. Danóné a végrehajtás 90 napos elhalasztását kérte, és az egyszeri halasztást a végrehajtásról szóló törvény alapján a végrehajtónak automatikusan meg kellett volna adnia – ehhez képest át sem vette a kérelmet, mert a kilakoltatási jegyzőkönyv a börtönben ülő Danó Sándor nevére szólt. Az ügy­fél távolléte a halasztást meggátolhatta, a kilakoltatást nem.

A hajléktalan emberek érdekeiért kiálló A Város Mindenkié Csoport (AVM) aktivistái sem tudták megakadályozni a kilakoltatást, hiába ültek egymásba kapaszkodva a lakás ajtaja elé: a rendőrök egyenként kivitték őket az utcára, és – sokadszor – szabálysértési eljárást indítottak ellenük. Az AVM közbenjárására a család két hétre egy budaörsi menedékházba kerülhetett.

Megkérdeztük Józsefváros önkormányzatát, miért kellett a Danó családnak három kisgyerekkel és egy súlyosan beteg asszonnyal az utcára kerülnie. A kerület e-mailben válaszolt, és a további kérdéseink elől elzárkózott. „Az érintett családdal szemben hosszú évek óta rendszeresek voltak a panaszok a lakóközösség részéről, renitens magatartást tanúsítottak, nem tartották be a közösségi együtt­élés szabályait. Minden a sajtóban ettől eltérő hazug állítással szemben a kilakoltatásnak ez az oka” – áll a józsefvárosi sajtóirodától kapott levélben. – „Az, aki csak anyagi problémák miatt nem tudja fizetni a lakbért, de együttműködő és betartja a közösségi együtt­élés szabályait, annak az önkormányzat minden segítséget megad” – tudtuk meg. Józsefváros bérlővédelmi (és lakásprivatizációs) programot indított, amelynek lényege, hogy egy erre a célra létrehozott támogatási alapból „segítséget nyújt a korrigált lakbér megfizetésében”, „részletfizetési megállapodást köt velük, és amennyiben azt teljesítik, tartozásuk 25 százalékát átvállalja”. Az ajánlat csak jó magaviseletű lakókra vonatkozik: „Aki viszont nem működik együtt az önkormányzattal, erőszakos lakásfoglaló, lopja a közműveket, vagy nem tartja be a társadalmi együtt­élés szabályait, azzal szemben megkezdi a kilakoltatást.”

A Danó család részletesen nem indokolt rossz magaviselete miatt nem tudott ebbe a programba bekerülni. Kérdésünkre, hogy konkrétan mi volt velük a gond, ezt a választ kaptuk (ami megegyezett az e tárgyban ki­adott sajtóközleménnyel): a „korábbi Családok Átmeneti Otthonában való tartózkodásuk során az otthon házirendjét is többszörösen megsértették. A Családsegítő Központ tájékoztatásából tudjuk, hogy a szülők és a nagyszülők között rendszeresek voltak a konfliktusok, sőt a szülők együttműködésének teljes hiánya, a gyermekekkel való törődés és gondoskodás folyamatos és visszatérő elmulasztása miatt, továbbá mivel a szülők kiszámíthatatlan, veszélyeztető magatartásukkal gyermekeik egészséges testi-lelki fejlődését súlyosan veszélyeztették, korábban a három kiskorú gyermek védelembe vételét is elrendelte a gyámhivatal”. Szerettünk volna beszélni a Családsegítő Központ vezetőjével, de sürgetésünkre annyit felelt, hogy már „a Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóirodája megküldte válaszait”.

Állítása szerint az önkormányzat felajánlotta a Danó családnak a részletfizetés lehetőségét, de ők ezzel nem éltek. „Kétszázezret kértek egy összegben, össze is szedtük, de mire a következő egyeztetésen kimentünk az ajtón, már négyszázezer lett belőle” – meséli Anita. Az önkormányzat szerint a „minőségi lakáscsere-kérelmükre felajánlott lakást nem fogadták el”. Az AVM úgy tájékoztatott, hogy az önkormányzat közleményében említett korábbi cserelakást csak a két nagyszülőnek ajánlották fel, „annak elfogadása tehát a szülők és három gyermekük hajléktalanná válását jelentette volna”. Józsefváros sajtóirodája állítja, „nem igazak azok az állítások sem, miszerint nincs hova mennie a családnak, és az önkormányzat nem ad nekik segítséget. Józsefvárosban nincs elhelyezés nélküli kilakoltatás, aki kér, az kap is segítséget az önkormányzattól. A család nem kért segítséget az elhelyezésben. Ők maguk adtak le arról nyilatkozatot, hogy rokonukhoz, egy IX. kerületi lakásba bármikor beköltözhetnek, így az utcára kerülés esélye nem állt és nem is áll fenn”. Danó Anita szerint a IX. kerületi rokonoknál csak kis ideig, és csak az egyik gyermek maradhatott volna. Korábban felmerült a gyermekek családba fogadásának lehetősége, de végül ez sem sikerült. A Menedékház Alapítvány Családok Átmeneti Otthonában pedig – az önkormányzat által is tudottan – csak két hétig maradhattak.

Kegyetlen és értelmetlen

A két hét menedékből végül tíz nap lett. A gyerekek kiemelésénél nem volt jelen a családgondozó, a kinevezett gyermekvédelmi gyám hirdette ki a határozatot, a szülők és a család kérésére az AVM aktivistája, Misetics Bálint jelenlétében, a jelen lévő újságírót kiküldték. Az indoklás – Misetics tájékoztatása szerint – az anya elhanyagoló magatartását említi (de konkrétumok nélkül), illetve a lakhatás megoldatlanságát.

Bár a gyermekvédelmi törvény tiltja a gyer­me­kek „anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatti” kiemelését, egyre több döntés hátterében áll ez. Más ok pedig ebben az ügyben sem látszik, a hivatalok alá nem támasztott állításokat fogalmaztak meg, ami sérti a méltányos eljáráshoz fűződő jogot. Márpedig a kiemelés súlyos döntés, amit konkrétumokkal illene indokolni. Az egyetlen nyomós ok – a lakhatás megoldatlansága – pedig a kilakoltatás következménye. Ami, ugye, az önkormányzat szerint Danóék rossz magaviseletével magyarázható, amivel kapcsolatban a család soha semmilyen figyelmeztetést, intést nem kapott. Anitáék próbáltak a házban támogató aláírásokat gyűjteni: végül hat család támogatta a maradásukat, és csak egy ellenezte.

Kívülállóként nem lehet megítélni, hogy Danó Anita mennyire volt együttműködő és gondos anya; a jelek arra utalnak, hogy a végsőkig törekedett családja egyben tartására. A férjével dolgozni kezdtek, a gyerekek iskolába, óvodába jártak – míg a hivatalos tanév befejezése előtt el nem vitte őket a gyermekvédelem vidékre, ahol nagyon nehéz lesz velük kapcsolatot tartani. Komolyabb bántalmazásról, veszélyeztetésről nem tudni. Most valamennyi családtag hajléktalanszállásra került. Anita próbálja összeszedni az albérlethez szükséges kaució összegét (erre az AVM gyűjtést szervezett), hogy visszakaphassa a gyerekeit. De a gyermekvédelemtől a családból kiemelt gyermeket nagyon nehéz visszaszerezni.

„Nemcsak kegyetlen az a gyakorlat, hogy a kilakoltatások után a volt bérlők utcára vagy átmeneti otthonokba, hajléktalanszállókba kényszerülnek, hanem értelmetlen is – mondja az AVM utcajogásza, Tóth Fruzsina. – Danóék esetében is igaz, hogy egy szociális bérlakásban élő család lakhatásának támogatása, problémájának megoldása sokkal olcsóbb, mint minden egyéb intézményi megoldás, akár a hajléktalanellátásban, akár a gyermekvédelemben. Még ha fel is ajánlott volna valamilyen átmeneti elhelyezést az önkormányzat, oda nem tarthatott volna a családdal a tartós beteg nagymama.”

Nem tudni, mi volt az a nyomós indok, ami miatt egy jól-rosszul, de működő családot belöktek a hajléktalanellátás és a gyermekvédelem rendszerébe az onnan kijutás legkisebb reménye nélkül. Hacsak nem arról van szó, amit az AVM sejt a háttérben: a Diószegi Sámuel utca a kerület legújabb „kipucolási” célpontja. Az utcát határoló Orczy parkban húzzák fel a Ludovikához kapcsolódó egyetemi épületeket, és jut belőlük a Diószegi utcába is. Ez a legalább 30 milliárd forintos állami beruházás jó alkalom a kerületnek arra, hogy a környéket felértékelje, a jelenlegi lakosokat kiszorítsa vagy legalábbis jobban ellenőrizze. Ezek az embe­rek a káló – a tervezetten jóváírható veszteség.