Idő kérdése volt, mikor üti fel a fejét Magyarországon is a honos migránsbűnözés. Azt üzenjük meg Brüsszelnek, hogy Körmenden berúgtak egy ablakot? Ennyiből még egy kreatív kormánymédia sem tud az összmagyarságra nézve dermesztő jövőt vizionálni. Minek TEK, kerítés, terrorellenes törvény, ha nincs ellenség? De szerencsére jött a fürge ügyészség.
2014-ben két – évtizedek óta magyar állampolgárságú – afgán üzletember nem tudott megegyezni tíz éve közös tulajdonú cégük, a Porza Kft. fele-fele arányú elosztásában. Tárgyaltak, huzakodtak, osztottak-szoroztak vég nélkül, de sokáig nem jutottak konszenzusra. Végül mégis megegyeztek, a felek kezet adtak rá, s ez az üzleti életben náluk is annyit tesz: írásba lehet foglalni a megállapodást. Ám másnap az egyik fél meggondolta magát, és új feltételekkel kívánta folytatni a tárgyalásokat, amire az üzlettárs, Qualander Shiwkhil nem volt hajlandó.
A sértett nem nyugodott bele a kudarcba. Feljelentette Shiwkhilt a VIII. kerületi rendőrkapitányságon garázdaság miatt, mert úgy érezte, belekényszerítették egy előnytelen egyezségbe.
A rendőrségi vizsgálat bő egy évvel később, 2015 novemberére jutott aktív szakba, ekkor hallgatták meg a nyomozók a szomszédos üzletek tulajdonosait az esetről. A Shiwkhil család tagjai még ekkor sem szereztek tudomást a vizsgálatról, ez csak 2016 márciusára vált nyilvánvalóvá előttük. Ekkor a családból ketten felkeresték egykori partnerüket, hogy számonkérjék rajta a vádat. Szó szót követett, a vita elmérgesedett. A két férfi – gyanúsítotti kihallgatásán – elismerte a garázdaság tényét, viszont tagadta, hogy életveszélyesen megfenyegette volna korábbi tulajdonostársukat. Csupán arra akarták rávenni, vonja vissza a feljelentést – ez lesz a vád alapja: kényszerítés hatósági eljárásban –, és intézzék el az ügyet az afgán szokásoknak megfelelően, egyezséggel. A vitában a család – ez az afgánok szerint a társadalom legerősebb egysége – két fiatalabb tagja vett részt. A családfőt, a jelenlegi harmadrendű vádlottat, Qualander Shiwkhilt csak késve értesítették az ifjak magánakciójáról. A tradíciók szerint efféle vitát csak a családfők folytathatnak. Ezt a főszabályt szegte meg az elsőrendű – Atal Shiwkhil – és a másodrendű – Ashrar Shiwkhil – gyanúsított. Amint a családfő értesült az incidensről, azonnal a helyszínre sietett, és kizavarta a rokonait a sértett Azim boltjából, egyúttal elnézést kért egykori üzlettársától öccse és unokaöccse erőszakossága és meggondolatlansága miatt. Ez is köteles darabja a tradíciónak: ha átlépnek bizonyos határokat, azért vállalniuk kell a felelősséget.
Ez 2016. március 22-én történt.
Egy hónap múlva, április 20-án a Terrorelhárítási Központ közreműködésével mindhármukat őrizetbe veszik.
Nem enyhül
Az 1979-es afganisztáni szovjet beavatkozás következményeként 1980-ban megalakult kommunista kormány az értelmiségi- és káderutánpótlás kinevelése érdekében százszámra küldte tanulni fiataljait a szocialista tábor országaiba. Az ügy harmadrendű gyanúsítottja, Qualander Shiwkhil 1985-ben, 25 évesen érkezett Magyarországra. (A sorban Qualander után következő fiú, Abdullah Kalinyingrádba került.) Qualander gépészmérnöknek tanult. Vörös diplomával végzett, és letelepedett Magyarországon. A rendszerváltás után kereskedni kezdett, és a 90-es évek elején a család több tagját is Magyarországra csábította, például öccseit, Abdullahot és Ashrart. Ashrar, akárcsak Qualander, évtizedek óta magyar állampolgár.
A család a majd’ harminc év alatt több gazdasági társaságot alapított. Jelenleg öt társas vállalkozást visznek. A cégek tavaly 20 millió forint feletti összeggel járultak hozzá ahhoz, hogy Magyarország ne csak az óriásplakát-üzletágban teljesítsen jobban.
A Kőbányai úton álló M+D Hotel afféle modern munkásszálló. Jobbára afgánok és pakisztániak lakják, eladók, taxisofőrök, ügynökök: az Ezeregyéjszaka csoportos szereplői. Tipp-topp épület többnyire kétágyas, fürdőszobás, felújított szobákkal. A kéthelyiséges, négyágyas, zuhanyzós apartman már kétezer forintért elérhető, de a honlap szerint harminc nap felett „szuper kedvezmény” jár.
„Mi nem csinálta semmi törvénybe ütköző – magyarázza az igazgatói irodában Abdullah, az ideiglenes családfő. Az előzetesben ülő bátyja helyett most ő látja el a cégvezetői feladatokat is. Ambicionálja, hogy magyarul beszéljünk. – Nálunk, odahaza van egy fontos szabály: ha kezet adunk egyezség, utána nincs megváltoztat. Azim – aki most nekünk haragos – elfelejti, honnan jön. Kérkedik az ő magyar állampolgársága. Nem is az afgán mecsetbe jár, hanem a törökbe. Amikor mi gyűjtünk menekültek, ő nem venni részt semmiben. Nem ad. Nem jár közénk. Mintha szégyellne minket.”
Az afgán közösség mintegy száz családot számlál: ezer-ezerkétszáz személyt. Saját imaházat működtetnek a régi Ganz-telepen, péntekenként itt tartják a Korán-magyarázatokat.
„A Korán szerint aki három nap után is haragot tart, az nem jó mohamedán – magyarázza az imám. – Az idősek tanácsa is elment Azimhoz, Qualander is bocsánatot kért a családja nevében az incidens miatt, de Azim hajthatatlan. Köti az ebet a karóhoz… Így mondják magyarul, igaz?
Egy agilis közvádló
Végh Tamás ügyész legutolsó szereplése nem volt diadalmas: Biszku Bélát próbálta volna felelősségre vonni az 1956-ot követő eseményekben játszott szerepéért. (Biszku áprilisban elhunyt.) Szakértők szerint a vád – a tényleges és a megismételtetett elsőfokú is – olyan következetlenül lett összerakva, hogy még jelen helyzetben sem találhatni olyan bírót, aki az eredeti vádpontban – felbujtóként, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés – bűnösnek találta volna a meggyőződéses kommunistát. ’56 messze van, a kommunisták bűnei egyre halványulnak. Nem így a migránsbűnözés. Egy ress, ropogós téma. Tökéletes hívószó egy agilis, messze tekintő ügyésznek – és úgy általában is bizonyíték lehet az ügyészség mint intézmény közéleti beágyazottságára.
Az ügyész tehát rárepül az ügyre, és elrendeli három személy letartóztatását.
De mindjárt egy érthetetlen momentum: az ügy szakértői túlzónak és érthetetlennek tartják – kivéve az ügyészt – a TEK bevonását. A TEK igazi nehézfiúk – nota bene: terroristák – megfékezésére kiképzett és létrehozott szervezet. Ennek az ügynek a szereplőiről még a jó másfél éves rendőrségi vizsgálat során sem került elő olyan adat, hogy különösen veszélyes személyek lennének. Persze a TEK teszi a dolgát: nem kérdez, működteti a protokollt.
A kényszerintézkedésről – az ügyész által javasolt előzetes letartóztatásról – döntő elsőfokú meghallgatáson minden szereplőnek meg kell jelennie. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozati bírája az iratok tanulmányozása és az érintettek meghallgatása után úgy dönt, hogy az ügy – egy régóta húzódó passzív üzleti vita, ahol erőszakos cselekmény a felek között nem történt – nem olyan súlyú, amely indokolná az előzetes letartóztatás elrendelését. A bíró távol tartó végzéssel küldi haza a meggyanúsított személyeket, és heti jelentkezési kötelezettséget ír elő, amelynek április 27-én a három férfi rendben eleget is tesz.
De ha egy magyar ügyész szagot kap – a rendpárti közösség által elvárható módon –, akkor buldogként szorítja a közös ellenség nyakát: vagyis Végh fellebbez. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék bírája helyt ad az indítványnak, és a TEK – a tőle elvárható csinnadrattával – még aznap újra megjelenik az M+D Hotelben, és megint letartóztatja a gyanúsítottakat.
A három afgán tehát végre rács mögé kerül.
Finta Eszter Klára az előzetes letartóztatást elrendelő bírói gyakorlatban látja a probléma gyökereit. Az ügyvéd, az igazán súlyos büntetőügyek specialistája érthetetlennek tartja, hogy egy komolytalan tárgyi súlyú bűncselekmény („kényszerítés hatósági eljárásban”) esetében egyáltalán felmerülhet az előzetes letartóztatás elrendelése. „A bírói gyakorlatot figyelembe véve az ilyen ügyekért legfeljebb felfüggesztett szabható ki, persze csak bizonyítottság esetén – mondja a gyanúsítottak képviseletében eljáró ügyvéd. – A bajok a másodfokon eljáró bírói gyakorlatban keresendők. Első fokon a bíró személyes meghallgatás alapján dönt, a másodfok csak az iratokból tájékozódik. Persze lehet valaki jó színész, de hogy egyszerre három ember ejtsen át egy tapasztalt bírót, annak kevés a valószínűsége. Az első fok elegendőnek találta a távoltartást. A másodfokú bíróság mintha nem is mélyedt volna el igazán a papírokban, hiszen kollégáimmal számtalan olyan elemre hívtuk fel a bíró figyelmét, amelyek gyengítették az ügyészi indítvány erejét. Az ügyész egyik érve a bűnismétlés kockázatára vonatkozott, de a bíró figyelmen kívül hagyta azt az érvet, mely szerint a gyanúsítottaknak több mint egy hónapjuk lett volna ennek kivitelezésére, de még a sértett közelébe sem mentek, pedig üzleteiket alig ötven méter választja el egymástól. A másik kritikus pont, hogy a Fővárosi Törvényszék döntése nem differenciál a gyanúsítottak között. Mindenkit egy kalap alá vesz. Holott a harmadrendű vádlott – még a sértett és a tanú szerint sem – nem viselkedett fenyegetően, épp ellenkezőleg. Kimondottan békítő céllal ment a veszekedés színhelyére, hogy családfői tekintélyét latba vetve vegye elejét a vitának. Esetében meg sem állnak a kényszerintézkedés feltételei.”
Kérdésünkre, hogy mennyire gyakori a Terrorelhárítási Központ közreműködését kérni letartóztatáshoz, az ügyvéd ezt feleli: „Egyáltalán nem tipikus. Kivéve, ha valószínűsíthetően fegyver vagy egyéb veszélyes, akár az élet kioltására is alkalmas eszköz lehet az elkövetőnél. Itt mindhárom letartóztatott rendkívül rendezett személyi és szociális körülmények között él. A harmadrendű vádlott három egyetemista gyereket nevel, kimondottan jó anyagi körülmények között élnek valamennyien. Jogkövető magatartásuk évtizedek óta nem kérdőjeleződött meg.” Hogy a letartóztatásban szerepet játszott-e a származás, azt Finta Eszter Klára „még csak vélelmezni sem” tudja. „De persze itt mindenki afgán. Többük magyar állampolgár, s aki nem, annak is rendezett a tartózkodási engedélye: évtizedek óta Magyarországon él és dolgozik. De az ügy ismeretében mégis nehéz másra következtetni. Szokatlan az efféle erődemonstráció. Fellebbeztem, de még nem érkezett válasz. Sérelmeztem többek között, hogy az ügyészség – habár törvény kötelezi – nem ismertette meg a védelemmel az összes iratot, de még saját indítványának tartalmát sem osztotta meg velünk, pedig e nélkül lehetetlenség egy tisztességes eljárás lefolytatása. És e jogsértés tényét hallgatólagosan tudomásul véve fogadta el a bíróság az ügyészi indítványt. Egy olyan bíró volt képes így dönteni, akinek – ügyészségi szempontból – 100 százalékos az eredményességi mutatója.”
Kinek nevezzelek?
A képlet eddig viszonylag egyszerűnek tűnt: a megyekettőt idéző László Petrá-zástól és a rengeteg, többnyire bukolikus lejtésű „migráns” tagú szóösszetételig sikerült egy olyan fogadói közeget előállítani a magyarnak, ahol senki sem lehet biztonságban, aki nem igazolt keresztény, gyanúsan idegen, mert bőre színe a tűréshatárt meghaladóan kreolos árnyalatú. Ez nem Afganisztán, jelentette ki több alkalommal is az ügyész a meghallgatások során. És megszületett a mi afgánunk toposza is: az igazodásra kész, asszimilatív hajlamú bevándorló kicsit már magyar is lehet. Ügyészi sugalmazásra a sértett, Azim személyes védelmet kért. Ennek megadása a BRFK jogköre ugyan, de az ügyész segíthet, hogy a kérelmező ezt valóban meg is kaphassa. Több mint egy hónapja azonban az ügyészség egy szalmaszálat nem tett ennek érdekében. A sértett az ügyészség szerint fél, és nem beszél. És hogy még nagyobb legyen a hűhó, az ügyész elrendelte a sértett nevének anonimizálását is.
A hírek szerint az ügyet elindító Végh Tamás elvált az ügytől mint levél a fájától. Az őt váltó – már anonim – ügyész szintén lepasszolta az ügyet egy harmadik szakembernek. Ez feltehetőleg napi rutin az ügyészségen, legalábbis Gasz Péter ügyész szerint: „Egy ügyben az ügyészségi előadó cseréje ügyészségi munkaszervezési kérdés, melyről az ügyeket előadókra szignálni jogosult vezető dönt. Ilyen esetekre számtalan okból kerülhet sor, ilyenek lehetnek például a szabadság, előléptetés, tartós távollét, áthelyezés, betegség, átmeneti leterheltség stb. Általánosságban elmondható az is, hogy az ügyészi szervezetben az előadó cseréje az ügyek szakmai megítélésében változást nem okoz, mivel a mindenkori előadó ügyész a jogszabályok és a belső ügyészségi gyakorlat szerint és a közös vezető szakmai kontrollja mellett jár el. Mindezekből kifolyólag az ügyek előadóit sem közli az ügyészség, ez az esetleges külső befolyásolás elkerülését is szolgálja, mert így az előadó ügyész a vezetőjén keresztül (és kontrollja mellett) tartja a kapcsolatot a »külvilággal«.”
Ugyanígy általánosságban elmondható az is, hogy sokkal nyugodtabban alhatunk azóta, hogy megtudtuk: a krumplileves nálunk megint krumplileves, mert Magyarországon még a kakaós csigás bűnöző sem tud elbújni a közvádlók éber figyelme elől. Nemhogy egy afgán.
