Berki Rolandék házánál csata dúl – a célt tévesztett lövedékek épp ránk hullnak, ami a hőségben áldásként nedvesíti be a bőrünket. Kalina Yvette és Tinó Krisztina, a csörögi tanoda két „anyukája” pontosan tudja, hogy a vízipisztoly a legjobb „tanszer” az ilyen nagy melegben. A csörögi tanodát nem véletlenül írjuk kisbetűvel, „tulajdonnévként” önkormányzati tilalom alatt áll. Ám ez nem zavarja azt a csaknem húsz gyereket, akik az önkéntes segítők útmutatásai alapján igyekeznek megoldani a feladatokat, és jutalmul matricákat gyűjtögetnek. A négyéves Roland épp legyőzte vízi csatában az ellenséget, labdájával kidobta az „újságíró nénit” – aki nyomban meg is halt (ijedtében) –, és most felkéredzkedik a nagymama ölébe kicsit pihenni. Ő a házigazda fiacskája, aki 2 éves kora óta jár a tanodába; már ismeri a színeket is.
„Már óvodás, de ott csak az udvaron szaladgálnak. Az Yvette néniék foglalkoznak is velük – mondja az apa, Berki Roland, hogy miért fontos annyira a tanoda, hogy még a házukat is feláldozzák a rohangáló gyerekhadnak. – Minket nem zavar a zsivaj, itt meg legalább nem történik olyan, mint a könyvtárban, ahol a Piroska néni akkorát ráordított a négyéves gyerekemre, aki kicsit hangosabban szólt, hogy ijedtében a nyakamba ugrott. Mondtam egy csúnyát, talán ez is hozzájárult, hogy kirakták a tanodásokat a könyvtárból. De a nagyobb gyerekeket se látta szívesen a Piroska néni, akik odajártak netezni. Ha bemegy oda egy roma gyerek, egész másképp szól hozzá, mint a magyarokhoz” – teszi hozzá.
Tanodával a drogok ellen
„Sajnos eléggé feszült lett a viszony a könyvtáros és a nagyobb fiúk között – mondja Kalina Yvette, a csörögi tanodaprogramot működtető Mahájána Alapítvány vezetője. – Hiába mondjuk nekik, hogy egy nyugdíjas hölgynek esetleg más a zajtűrési küszöbe és az elképzelése a gyerekekkel való bánásról, mint nekünk. Ők úgy érzik, hátrányosan különbözteti meg őket.”
Annyi biztos, hogy a falu új vezetése tavaly ősz óta nem nézi jó szemmel a tanodaprogramot. Talán azért, mert Csörögön nincs iskola… De miért baj, hogy a cigány gyerekeknek legalább egy tanodájuk van?
„Amikor 2012-ben kipattant, hogy Gyöngyöspatán elkülönítik a roma tanulókat – emlékszik vissza a kezdetekre Kalina Yvette –, konfliktuskezelő programot akartunk indítani. Ehhez olyan települést kerestünk, ahol a romák és a magyarok közti viszony még nem mérgesedett el. Az Autonómia Alapítvány ajánlotta Csörögöt. Egy tréninggel kezdtünk, ami a falu egyik súlyos problémájáról szólt, a droghelyzetről. Mindenki, aki a maga életét kilátástalannak érzi Csörögön, tudja, hová kell menni a Katiért, a biofűért meg a többi olcsó drogért. Ezen nyilván nem tudunk segíteni, de azt gondoltuk, a tanoda értelmes programlehetőséget kínál az egészen kicsiktől a kamaszkorúakig minden gyereknek – és ilyen értelemben a legjobb drogprevenciós eszköz lehet. Megismertük a falu fontos embereit, akik támogatásukról biztosították a tanodaprogramunkat, majd körbejártuk a települést, hogy kézműves-foglalkozásra hívjuk a hátrányos helyzetű gyerekeket.” Kalina Yvette középiskolai tanár, Budapesten, a Közgazdasági Politechnikumban (Poli) tanít, mellette régóta dolgozik esélyegyenlőséget segítő programokban. „Csörögön kialakítottunk egy rendszert, hogy a hétköznapi tanulásban is tudjuk segíteni a gyerekeket, sok tanodást pártfogol egy-egy középiskolás önkéntesünk, eljár hozzá a napközibe és segíti a tanulásban is – a váci iskolában, ahová a legtöbben járnak, az alsó tagozatos igazgatóhelyettes vállalta ennek a menedzselését. A szombati tanoda viszont nem a tantárgyi tanulásról szól, hanem a kompetenciafejlesztésről, ami nemcsak a cigány gyerekek felzárkózását segíti, hanem az önkéntesek »érzékenyítését« is a romák iránt, tehát kétfelől is serkenti az integrációt.
Nem ülésezik itt senki
A csörögi tanodának videószakköre is van. A programvezetők folyamatosan kísérleteznek azzal, hogyan lehet felkelteni a különböző korú gyerekek érdeklődését. Hívtak kerámiakészítőt, aki agyagozott velük. Majd színházat csináltak, abból született két előadás, amit felvettek. „Jöttek ide szakemberek, akiktől tanultuk a filmezést, vágást – magyarázzák a Morzsa ikrek, Tibi és Robi –, mi pedig minden szombaton följártunk Pestre, a Poliba, ott tanított minket a Csoncsi (Anda Tamás, a Politechnikum tanára – M. Cs.) filmet vágni. Utána a Tina néniék (Tinó Krisztina szociális munkás – M. Cs.) vettek nekünk számítógépet, és letöltötték rá a vágóprogramokat.” A videószakkör olyan jól működik, hogy A „C” osztály című filmje tavaly díjat is nyert egy ENSZ által támogatott, emberi jogokkal foglalkozó filmfesztiválon.
Megkérem a nagyobbakat, kísérjenek el a könyvtárhoz, ahol eddig működött a tanoda. A kisteremben, ahol a foglalkozásokat tartották, most a cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ) ülésezik szombatonként, állítólag ezért nem mehetnek oda. Eddig péntekenként üléseztek, de a polgármesterrel abban egyeztek meg, hogy átteszik szombatra, épp arra a pár órára, amikor a tanodások használták a termet.
„Itt ugyan nem ülésezik senki –állapítjuk meg, ugyanis odabent csak munkáslapátokat, föltornyozott székeket találunk. Egy talicska is árválkodik a terem közepén. A könyvtárban hárman beszélgetnek, beléptünkre elhallgatnak. „Ő a Piroska néni” – súgja mögöttem az egyik fiú. Kérdem az asszonytól, beszélgethetnénk-e arról, hogyan működött itt a tanoda, merthogy cikket írunk róla, de határozottan rázza a fejét. Kijön utánunk az udvarra, és rámordul a fiúkra: „Ezt is sikerült letörnötök?” – lép az udvar szélén kornyadozó bokorhoz.
„Nem is jártunk arra – morog vissza az egyik fiú, miközben elindulunk az alvég felé. Állítólag erre lakik a díler, aki ellátja a szerhasználókat. Az útelágazásnál a mély tócsából, mint a vízbe fúlt Ophélia, babafej mered ránk, semmibe révedő tekintettel, az egyik házból Bódi Guszti hangja nyomja két napja a talpalávalót. „Ünnepel a háziúr, hogy a lánya elvégezte a nyolc osztályt” – magyarázzák az ikrek. „Jó neki, nem kell többet tanulni!” – sóhajt Tibi, aki Tina szerint eszes, de lusta gyerek. „Tény, hogy csörögi cigány gyerek még nem jutott el az érettségiig, pedig az esélyegyenlőség alapja az volna, hogy továbbtanuljanak és képesek legyenek elhelyezkedni – teszi hozzá. – A lányok gyakran azért hagyják abba az iskolát, mert szülnek, a fiúk azért, mert lemaradnak, nincs sikerélményük.”
Tibi csak hümmög erre, és neveti a lányokat, ahogyan kétfelől belekapaszkodva Marciba vonszolják magukkal, nekirohanva az utcának. Marci az egyik állandó segítő diák a Poliból, Pestről jön szombatonként, hogy a patronáltjaival találkozzon.
„Anyu! Van már fél kilenc?”
Faluszéli takaros házban laknak az ikrek, anyukájukat arról kérdezzük, hogyan is kezdődött az egész, de nem emlékszik. „Én tudom – szól közbe az ikrek öccse, Rómeó. – Apuval kint voltunk az utcán, és jött a Tina néni autóval, és mondta, hogy lesz foglalkozás a gyerekeknek, nagyon örülne, ha mi is mennénk. Azóta járunk, tavaly voltunk a Balatonnál is, én akkor láttam először akkora vizet. Az óriáscsúszda volt a legjobb. Voltunk botanikus kertben is, meg a Csodák Palotájában.”
Pár házzal arrébb a 11 éves Bettit és a hatéves Lacikát anyukája eleinte nem akarta elengedni a tanodába. „Egyedül nevelem őket, és mivel hétköznap dolgozok, csak hétvégén tudok velük lenni, ezért nem akartam, hogy elmenjenek – magyarázza a vékony, gyors beszédű asszony. – De aztán a gyerekek nagyon mondták, hogy akarnak járni, mert a többieknek is milyen jó, úgyhogy elengedtem őket. Másfél éve minden szombaton ott vannak. A Lacika mindig meséli, mi mindent tanult ott, már le tudja írni a nevét is. Szombatonként ők keltenek engem, hogy: Anyu, van már fél kilenc, mehetünk már? Ez ma is így volt, bár a Lacika keserves képpel mondogatta, hogy ő a megszokott régi helyre akar menni. Ezt, mondjuk, én se értem, és közben mindenfélét összehordtak az Yvettékről, hogy mennyi pénzt zsebre raknak. Nekem beszélhetnek, engem ez nem érdekel, mert tudom jól, hová vitték a gyerekeket kirándulni, és mit megtesznek értük!”
A Mahájána Alapítvány felismerte, hogy a gyerekek jóléte elsősorban azon múlik, képesek-e a szüleik dolgos, fenntartható életet élni, akkor is, ha nincs munka, vagy a közfoglalkoztatás is akadozik. Ebben is próbáltak segíteni, például úgy, hogy vásároltak egy olyan présgépet, amellyel vizes papírhulladékból biobrikettet lehet előállítani. A szerkezet Berki Rolandék udvarában működik, az udvaron szárad több család idei téli tüzelője. Tavaly két hónapon át csak ebből fűtöttek. Egy közösségi kertet is művelnek, de attól egy év alatt nem lehetett csodát várni, több pedig nem adatott, mert az önkormányzat tavasszal elzárta a vizet, azóta nem locsolhattak.
A szülők nem tudják, miért lakoltatták ki a tanodát a csörögi közintézményekből. Amikor az óvoda tornaterméből kitiltották a foglalkozásaikat, „fertőzésveszélyre” hivatkoztak, a könyvtár (és művelődési ház) termeibe állítólag a CKÖ-ülések miatt nem mehetnek. A csörögiek találgatnak, Hegedűsné Kripák Ildikó polgármester pedig nem nyilatkozik. Azt mondja, idézzük azt, amit az Index újságírójának mondott még júniusban a telefonba. Eszerint a Mahájána Alapítvány „jogcím nélkül használta a könyvtárat és a kistermet, hiszen nincs róla érvényes és hatályos szerződés. Volt egy bérleti szerződés 6 hónapra szólóan, de az alapítvány előtte és utána is használta a termeket, jogellenesen.” A polgármester akkor még azt is hozzátette, hogy nincs információja az alapítványról, céljairól, és hogy megvizsgáltatja jogásszal, van-e lehetőség a szerződésben foglalt bérleti díj visszamenőleges megfizettetésére. Az nem derült ki a nyilatkozatból, hogy ha nincsenek információi egy nyilvánosan működő alapítványról, akkor miért nem kérdez. Állítólag Hegedűsné úgy próbált tájékozódni, hogy a könyvtárossal íratott egy jelentést arról, hogyan működik a tanoda. A könyvtáros, Lencse Miklósné, Piroska néni április 13-án iktatott jelentésében egy szó sem esik a pedagógiai munkáról, annál inkább arról, hogy a gyerekek hangoskodnak, fából készült építőkockákat rakosgatnak, és ha azok ledőlnek, az nagy zajjal jár, az udvaron pedig focizás közben „ordítoznak, és nem kímélik a virágokat”, amikor pedig üvegfestést tartottak, „úszott minden a festékben”. A jelentést a képviselő-testületi ülés előtt osztotta ki a polgármester, de végül nem tűzték napirendre, és a tanodások nem kaptak lehetőséget, hogy reflektáljanak. Az önkormányzat képviselő-testületének nyáron lemondott tagja, Heltai Zsófia szerint hivatalosan csak az érvényes szerződések hiányát kifogásolták, amin szerinte könnyen lehetett volna segíteni. „Szó volt még arról az 5 millió forintról is, amit az alapítvány a minisztériumtól kapott, pedig ehhez nem is volt közünk.” „Szeretném hinni, hogy a tanoda kilakoltatását nem a rasszizmus vezérli, csak a rövidlátás. Sajnos a csörögi vezetés nem ismerte fel annak a jelentőségét, hogy milyen jó, ha idejön egy alapítvány, és – anélkül, hogy ez a falunak egy forintjába kerülne – azon dolgozik, hogy felzárkóztassa a hátrányos helyzetű gyerekeket. Remélem, egyszerűen csak nem fogják föl, hogy ha a cigányok nincsenek szem előtt, attól még léteznek, és ha egy maroknyi pedagógus és önkéntes azt közvetíti a számukra, hogy a tanulás és a munka érték, akkor ennek örülni kellene, nem pedig elüldözni őket.”
De a mahájánások nem adják fel. Most egy angol alapítvánnyal tárgyalnak, amely késznek mutatkozik arra, hogy megvásároljon egy régi házat a faluban, ahol a tanoda végleges otthonra találhatna.
