| ||
Tessék mondani, merre lakik a boldogság? Négy nő – anyányi lányok és lányos anyák – keresi a boldogságot Elżbieta Chowaniec családtörténetében: keresi a 82-es születésű lány, a 62-es anya, a 42-es nagyanya és az 1920-ban született dédanya. Nők a huszadik századból, ahogy azt a lengyel szerző és a K. V. Társulat tagjai, a rendező Pelsőczy Réka és a színészek (Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna) elképzelik.
Ami a fejlett demokráciákban azelőtt elképzelhetetlen volt, majd’ tíz év alatt súlyos problémává nőtte ki magát: az első számú világhatalom vezetője, a világ sorsának egyik alakítója olyan ember, akinek személyisége alighanem a klinikai pszichológia és pszichiátria terrénuma.
Jarvis Cocker lusta embernek tartja magát, pedig elég sok mindent csinált a Pulp 2002-es feloszlása óta.
Háromnegyed órás dokumentumfilmet sugárzott 1965-ben a kanadai televízió egy fiatal költőről.
A szerző első regénye a II. világháború frontélményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.
A közkeletű bölcsesség szerint a popdalok 90 százaléka a szerelemről szól, a maradék pedig semmiről.
Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.
A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.
